Szelíd ellenállás – Szarka Dániel drag queen sorozata
Az idei Pride-hónapot stílusosan felütő könyvfóliázások hírét olvasva az ismeretlentől, a nehezen meghatározhatótól való viszolygásunkon gondolkodom. Valóban félelmetes, ahogy a fluid identitáskategóriák között csúszkálva egyszer csak csődöt mondanak a GPS-ként szolgáló sztereotípiáink. Az alapvetően természetes emberi reakció akkor kezd abszurd mániává válni, amikor az útbaigazító kérdéseket a Más módszeres jogfosztásával, „ledarálásával” vagy újonnan épp becsomagolásával akarjuk megspórolni. Például két gimnazista fiú szerelmi történetéről szóló regény dedikált törvénycikk nélkül is csak nehezen tekinthető valódi „fenyegetésnek”. De a térképről már eltűnt a jogegyenlőséget jelölő ikon, a korrekt LMBTQ+ reprezentáció felé vezető útvonalak egyre fogynak, a rögvalóság elől pedig Szarka Dániel Mia Szösz?! című fotóprojektje a drag flitterfényben vibráló, drámai fantáziavilágába kalauzol bennünket. De vajon az extravagáns perszónákat felvonultató sorozat a menekülés vagy az ellenállás egy formája?
Eltúlzott feminin jegyek, provokatív attitűd, őrült rajongás és zavart félrenézés. A nemzetközi mainstream médiában ugyan egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel a látványos és szórakoztató műfajjal, a dragben elmosódó genderhatárok továbbra is zavarba hozhatják a férfi-nő binaritáson edzett felfogásunkat. Holott, ahogy Dániel kiemeli, már az ókori görög színdarabokban is minden különösebb probléma nélkül öltötték magukra férfiak a színjátszástól erkölcsi és politikai ürüggyel eltiltott nők szerepeit. A férfi színészek által életre keltett Antigoné pedig csak a legeleje a cross-dressing nagyjából 20. századig tartó színházi uralmának. A világot jelentő deszkákra idő közben kilépő nőkkel párhuzamosan a drag fokozatosan az önkifejezés médiumává, egyúttal pedig az elnyomott nemi, szexuális és etnikai kisebbségek rezisztenciájának egyik fontos eszközévé vált. A nyomukban felvirágzó dragkultúra az előző évszázad Észak-Amerikáját uraló heteronormatív agendával szemben egy underground szórakozóhelyek púderfelhős félhomályában megtestesülő fantáziavilágot jelentett – egészen a ’90-es években indult kommercializálásáig.
„Szeretem a pörgős zenét, a színes fényeket, a drámai dolgokat. Imádok táncolni, másokat táncolni látni, nevetni és nem utolsósorban szeretem, ha meglep valami. Magával ragadó a drag queenek kisugárzása, habitusa – olyan, mintha a három perces előadás alatt megszállná őket a világ összes önbizalma.”
Dániel szubkultúra iránti csodálatáról eszünkbe juthat Nan Goldin, aki a ’70-es és ’90-es években szinte szerelmes gyöngédséggel igyekezett megmutatni drag queen barátaival közös életének intim momentumait. The Other Side című kiadványának különböző városok dragszcénáját megörökítő, snapshotszerű képei a fotós otthonos bennfentességről árulkodnak. Dániel és a sorozatát inspiráló, valamint társalkotóként jegyző drag queen, Mia Szösz együttműködésének hasonlóképpen Tinder-randiból lett barátságuk a záloga – ennek köszönhetően lehetünk szemtanúi akár egy olyan bensőséges pillanatnak is, mint Mia átalakulása.
„Mindketten azon dolgoztunk, hogy a másik elképzelését megvalósítsuk, és hogy megpróbáljuk a maximumot nyújtani egymásnak. A közöttünk lévő összhang mindenképp magasabb szintre emelte a közös munkát, de előfordult, hogy valamelyikünk nem érzett önazonosnak egy ötletet – ebben az esetben sosem erőltettük a dolgot.”
A szemünk előtt repedeznek a kőbe vésett genderkódok, kérdőjel kerül a törvényszerűség végére – létezik, hogy semmi esszenciális nincs a nemiség külső megnyilvánulásaiban? „Sosem nőnek beöltözött férfiakként tekintettem rájuk, valami egészen másként láttam őket – mintha egy harmadik nem lennének, amelynek sokkal több értelme volt, mint a másik kettőnek.” Goldin által felvetett, szimbolikusan értelmezhető „harmadik nem” az átalakulás rítusával ideiglenesen felfüggesztett nemi kettősségből születik. Mia különböző, hol szinte karikatúraszerűen feminin, hol inkább androgün karakterei a binaritás konstrukciója fölé tornyosuló, alakváltó Szabadság-szobrokként hirdetik: a gender nem előre elrendelt, hanem mi formáljuk.
A metsző, de jogos kritikával élő feminista teoretikusok jellemzően ezen a ponton szúrják közbe, hogy a drag sajátos fluiditásával sem számolja fel teljesen a nemi kettősséget. Amíg a külső karakterjegyeket egymásba oldhatja, addig a gender kontextusát jelentő társadalmi rétegek és etnikumok közötti határokat nem tudja megbontani. Hol marad hát a tényleges felszabadulás? Minden esetre, a Mia Szösz?! projekt játékos karaktergenezise egy fotó erejéig felvillant egy fontos választási lehetőséget – ugyanis a drag perszónájából kilépett Balázs mellett váratlanul feltűnik az általa beöltöztetett Dániel is. Megfigyelőből megfigyelt válik, csakúgy, mint Szász Lilla rendkívül érzékeny Zsolti Mama Mennybe Megy című sorozatában. Bár Szász fotóin a dragvilág helyett három szexmunkás családias viszonyának szűk szegmensét látjuk, az egyik képen mégis alanya ruháiba bújva ismerhetjük fel a művészt.
Különleges pillanat ez: a fotós lemond az objektív kívülálló kiváltságáról és az alakváltás szertartásával beavatást nyer a Más életébe. Szász és Dániel fotójából is a megértés egy elemeltebb foka, az őszinte és nyers azonosulásvágy kiabál ki – voltaképpen erről a nagyon is valós érzésről szól a Mia Szösz?! fiktív univerzuma. A szelíd empátia pedig miért is ne lehetne az ellenállás markáns eszköze?
„A projekt végső állomása egy könyv lesz, aminek az alapja már készen van, csak még hiányzik belőle pár fotózás. Ha minden jól megy, akár még valamelyik könyvesboltban is megjelenhet – fóliába csomagolva…”
// /
Szarka Dániel Mia Szösz?! című sorozata a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia alapképzése keretében készült. Dániel további munkái ITT megtalálhatók.
Átfogó drag-történelem Krajnyák Petrától ITT olvasható.
Felhasznált irodalom:
Butler, J. (1990). Gender Trouble: Feminism and the Subversion of Identity. Routledge. https://lauragonzalez.com/TC/BUTLER_gender_trouble.pdf
hooks, b. (1992). Is Paris Burning? In. Black Looks: Race and Representation. South End Press. https://aboutabicycle.files.wordpress.com/2012/05/bell-hooks-black-looks-race-and-representation.pdf
Coles, C. (2007). The Question of Power and Authority in Gender Performance: Judith Butler’s Drag Strategy. In. Gender: Power and Authority. eSharp. Issue 9. Spring 2007, University of Glasgow. https://www.gla.ac.uk/media/Media_41211_smxx.pdf
