Magyar designerek Yemenben – Tehetséggondozás a boldogság szigetén

Szabó Nelli formatervező, Harsány Patrícia ékszertervező, valamint Sütő Anna media designer egy residency program keretén belül két hetet töltött el Socotra szigetén, Yemenben. A helyi egyetemen, illetve a Socotra Fesztiválon tartottak művészeti foglalkozásokat olyan gyerekeknek, akik korábban sosem részesültek művészeti oktatásban. A workshopokon a kreatív újrahasznosítást, kézművességet és különböző grafikai feladatokat ötvöztek, melyek során a gyerekek képeslapoktól kezdve land arton át helyi anyagokat felhasználó ékszerekig sokféle projektben vehettek részt jobban megismerve a design thinking alapjait. A rendhagyó tanulmányútról Szabó Nelli és Harsány Patrícia beszámolóját közöljük.

Szabó Nelli és Harsány Patrícia

A szigetről

Socotra egészen más, mint bármelyik hely, ahol valaha jártunk. A sziget nem kizárólag kulturáját és biodiverzitását tekintve unikális, de politikai státusza is különlegessé teszi az arab térségben. Neve állítólag a szanszkrit eredetű dvipa-sukhadara szóra vezethető vissza, jelentése a „boldogság szigete”. Annak ellenére, hogy a sziget élő kereskedelmi kapcsolatot ápol más országokkal, szinte teljesen érintetlen maradt.

A jelenlegi lakosok mind a mai napig ugyanolyan ruházatot hordanak, mint az archív fotókon szereplő emberek – ez az autentikus időtlenség minden területen megmutatkozik, valójában egy marginális zárványterület az arab térségben. Az ENSZ Fejlesztési Programja a világ 5 globálisan legfontosabb szigete közé sorolta a biológiai sokféleség és a vadvilág megőrzése szempontjából, épp emiatt volt megdöbbentő látni, hogy milyen problémákkal küzdenek például a hulladékfeldolgozás kapcsán.

A socotraiak kendőzetlen őszinteséggel élnek. Nincsen bennük modorosság, igény bármiféle látszatkeltésre, fényűzésre. Olyan valóság fogadott minket, amely egyszerre megrázó és bámulatos, egy kapitalizmustól mentes valóság, melyet minden bizonnyal csak egy ennyire izolált környezetben lehet megtapasztalni; az életvitel, a tárgykultúra vagy akár a mindennapi szokások is ezt tükrözik.

Amikor ismerőseinknek meséltük, hogy két hetet egy yemeni szigeten töltünk, szinte mindenkitől megkaptuk a kétkedő kérdéseket: biztosak vagytok benne? Bírni fogjátok? Habár kintlétünk alatt olykor extrém helyzetekhez kellett alkalmazkodnunk, végig biztonságban érezhettük magunkat, sosem voltunk magunkra hagyva. Sőt, olyan helyszínekre és eseményekre is eljutottunk, ahová egyébként csak helyiként, egy zárt közösség tagjaként lett volna lehetséges. Ha valamire szükségünk volt, beszerezték, akár nem létező forrásokból is, a séf egyszer még gulyást is főzött nekünk helyi alapanyagokból, ráadásul elképesztően boldog volt, mikor elmondtuk neki, hogy tényleg majdnem olyan lett, mint az itthoni.

Oktatás

A szigeten élő gyermekek részére körülbelül hetven iskola és egy felsőoktatás intézmény áll rendelkezésre. Az oktatás szintje jóval visszamaradottabb, mint amire a diákoknak minimálisan is szüksége lenne, naponta csupán néhány órát járhatnak iskolába, így az órák időtartama is rövidebb, illetve kevesebb tantárgyat tanulhatnak, művészeti oktatásban a socotrai diákoknak nincsen részük. Ezekkel a tényezőkkel együtt izgalmas lehetőség és hatalmas kihívás volt számunkra a helyi gyermekek tehetséggondozásával foglalkozni, hozzájárulni a művészeti fejlesztéséhez.

A szigeten töltött két hét alatt nemcsak a tanári szerep általános kihívásaival, hanem a kulturális és nyelvi különbségekből adódó helyzetekkel is szembesültünk. Az első napok nehézségei után egyre könnyebben ment a kommunikáció, a többszöri találkozók miatt a gyerekek is nagyobb bizalommal fordultak hozzánk. Az eddigi residency programokkal ellentétben nem egy autonóm művészi téma megvalósítására, hanem a közösség szolgálatára vállalkoztunk. Tulajdonképpen művészzsoldosok voltunk, kicsit úgy is tekintettünk rá, mint egy katonai kiküldetésre.

Az egyetemen tartott workshopokon a munka gördülékeny volt, míg a fesztiválon akadtak olyan nehezítő tényezők, amikkel mi sem számoltunk. Az első napon például a gyerekek annyira megörültek az új eszközöknek, hogy szinte mindent elvittek, ami mozdítható volt – sok olyan alapanyag került a kezükbe, amelyekre kincsként tekintettek, így kénytelenek voltunk alternatív feladatokat kitalálni, például homokba rajzolást. A későbbiekben kértünk magunk mellé tolmácsot, aki nagyban megkönnyítette a munkánkat és a félreértések elkerülését.

Tervezőkként a helyi problémákat látva sok olyan szakmai kihívást detektáltunk, melyek kapcsán a friss, kreatív nézőpontok sokat segíthetnek. Az egyik ilyen fejlesztésre szoruló terület a hulladékfeldolgozás, ami a sziget életében jelenleg még nem megoldott. Habár a jövőben tervben vannak ezzel kapcsolatban különféle projektek, mi magunk is elköteleződtünk a téma mellett, következő közös projektünkben remélhetőleg sikerül nemcsak adaptálható, de hosszú távon is rentábilis megoldási javaslatot tennünk Socotra égető problémájára.