Ellentétes narratívák között – Spanyár Judit Szembesítés c. projektje
A társadalmi válságok tépázta 20. század után valószínűleg a legtöbb magyar család őriz olyan történeteket, amik felszínre bukkanása egy pillanat alatt képes megfagyasztani a közös összejövetelek levegőjét – feltéve, ha egyáltalán szóba kerülnek. Ráadásul a pluralizálódott történelem idején egy nemzet kollektív történetírása maximum egy – éppen aktuális politikai-hatalmi érdekek mentén szerveződő – narratíva a sok közül, amely akár gyökeresen különbözhet bizonyos privát emlékezetektől. [1] De mi történik, ha az ellentétes megélések egy családon belül ütköznek? Spanyár Judit Szembesítés című fotóprojektjében az egymásnak feszülő privát történetek konfliktusát értelmezi.
„Az államosítások idején férjem nagybirtokos, polgári arisztokráciához tartozó családjának kastélya és földjei elvesztésében nagyapám is szerepet játszott, aki az 1940-es évek végén törvényszéki bíróként működött. Az ő aláírása is megtalálható az okiratok egyikén, amikben a férjem dédapját egy töltényes láda rejtegetéséért börtönbüntetésre ítélték.”
Talán semmi sem teszi annyira próbára egy család egységét, mint a Juditéhoz hasonló történetek előkerülése. Nem egyszerű a leszármazottak helyzete: a látszólag ok nélkül feltörő indulatok mögött sokszor a hiányos archívumokból egészében soha vissza nem fejthető traumák rejtőznek. A ránk maradt dokumentumok, tárgyi emlékek, sőt, akár a történtek helyszíne lieux di mémoire, vagyis emlékezeti helyekként mégis kulcsfontosságú szerepet játszanak az identitáskeresésünkben. Nem véletlen tehát, hogy az archívum anyagainak vizsgálata már évtizedek óta jelen van a kutatás alapú művészeti projektekben – ahogy Gadó Flóra is kiemeli egy tanulmányában, a kortárs művészek munkáiban megjelenő személyes érintettség sokszor performatív gesztusokban nyilvánul meg, amely nem csak feldolgozza, hanem „aktiválja” is az archívumokat.
A Szembesítés „fejezetei” hasonló módon hozzák mozgásba a családi hagyatékot. Az elkobzott, alsóörspusztai birtok maradványaihoz tett látogatásukon készült, beállított fotókon Judit gyermekei, férje és az ő édesapja tűnnek fel. A konfliktusos emlékezet helyszíne színpaddá alakul, ahogy a különböző generációk jelen idejű viszonyulásukat keresik a romok között. Az egyik kép Judit kisebbik lányát rögzíti, ahogy a családi hagyaték egy darabja épp kicsúszik a kezéből – Ai Weiwei híres performanszának megidézése elgondolkodtathat minket a múltfeltárás egyszerre értékes, ugyanakkor terhes mivoltáról.
A porcelán kancsó elejtése egy radikális, feldúlt beavatkozás az emlékezésbe, amelyhez képest Judit a nagyapját ábrázoló fotót egy szelídebb gesztussal közelíti meg. A kettejük közötti fizikai hasonlóságot Judit a beöltözéssel hangsúlyozza, ami egyben kísérlet a csupán családi anekdotákból ismert személlyel való, empatikus azonosulásra is. Múlt és jelen határánál járunk, ahol csak súlyosan lebegő kérdéseket találunk. „Szerettem volna megérteni őt. Időbe telt, mire rájöttem, hogy bármikor, bárkiből lehet áldozat vagy bűnös – nincs hibátlan ember, csak a hibáink nagysága különbözik. Őseink indítékait nem mindig tudjuk kideríteni, vétkeiket pedig nem tagadhatjuk le, de nem is vehetjük magunkra.”
A levetkőzés és felöltözés motívuma visszatér a családtagok közös performanszában, ami a hagyaték reaktiválásától ellépve, már egy sokkal metaforikusabb regiszterben kap helyet. A fekete háttérből lágy, szórt fénnyel finoman kiemelt személyek a fehér ing cserélgetésével kapaszkodnak össze a közös teher alatt. A családtagok elfordulnak a kamerától, azonban Judit határozott, sebezhetőségét vállaló tekintete találkozik a nézőjével – talán ezzel jelezve, hogy bár az egész családja érintett, elsősorban mégis ő vállalta magára a szembesítés terhét.
„Azért foglalkoztat a kérdés, mert szeretném, ha a gyerekeim tisztán látnák a folyamatokat, érzéseket, reakciókat, amiket a történelmi múlt értelmezéséből fakadó ellentétek generálnak. Azt tapasztaltam, hogy nem tudnak mit kezdeni a történelmi emlékezettel, amikor az feszültségeket kelt a jelenben; amikor a múlt eseményeinek különböző értékelése miatti vita indulatokat gerjeszt. Az értelmezéshez, az egymás felé forduláshoz szükséges a szembenézés a múlt eseményeivel, saját érzéseinkkel, az előítéletekkel, a bűntudattal – akkor is, ha nehéz.”
// /
[1] Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között, 1984.
Spanyár Judit Szembesítés című diplomamunkája a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia mesterképzésén készült. Témavezetője Kudász Gábor Arion volt.
