Inklúzió képről képre – Akadálymentesített piktogramok a Kassák Múzeumban
A kultúrához való hozzáférés emberi jog, szól az 1997-es törvénykezés. Mindannyian relatíve alacsonyan tartott jegyárakon látogathatunk múzeumokat és vehetünk részt ingyenes programjaikon, foglalkozásaikon. Mindannyian, írom a törvénnyel együtt, holott vannak csoportok, akik már eddig is zömében áthullottak a kivitelezés közben nyíló lyukakon. Nem kis tervezői kihívás például a több mint száz évvel az inkluzív tendenciák népszerűvé válása előtt épült terek akadálymentesítése. Az új építésű múzeumok esetében már előírás a fizikai akadályozottsággal élő látogatók közlekedését biztosítani, azonban a skála ennél lényegesen szélesebb. A hallási, látási vagy akár megértési nehézségekkel élő egyének számára javarészt csak külön kísérettel vagy integrált hétvégék alkalmával válnak elérhetővé kiállítások. Szóval, mindenkinek joga van hozzáférni a kultúrához – lehetősége annál kevesebb.
Az elmúlt évtizedben múzeumok ugyan kísérleteztek inkluzív gyakorlatokkal, több intézményre kiterjedő – akár állami – program mégsem indult a problémák megoldására. A Kassák Múzeum azonban ezúttal egy olyan eszközt fejleszt, amely akár más múzeumok számára is használható lehet. Ahogy Szikra Renáta, a múzeum kommunikációs munkatársa elmondta: „Mi kismúzeum vagyunk, speciális gyűjteménnyel, szűkebb közönséggel és emiatt valamennyivel rugalmasabban tudunk fordulni a marginális helyzetek felé. Anyaintézményünkben, a Petőfi Irodalmi Múzeum portfóliójában is évek óta szerepelnek olyan foglalkozások, melyek specifikusan tanulásban akadályozott és/vagy autisztikus spektrumzavarral élő látogatók számára készültek. Alapvetően minden múzeum a túlélésért küzd, ezért például az akadálymentesítési fejlesztés eddig még a nagy múzeumokban is ritkán volt csak prioritás – leginkább azon múlt, hogy egy-két projekt iránt elkötelezett munkatárs meddig bírja csinálni.”
A Kassák csapata az intézménybe gyakornokként érkező és a szakdolgozatában a múzeumi inkluzivitással foglalkozó Vékony Anna [1] közreműködésével kezdte felmérni, milyen akadályozottsággal élő csoportok számára tehetnék hozzáférhetővé az avantgárd és modernista fókuszú anyagaikat. Az intézménynek otthont adó óbudai Zichy-kastély műemlékvédelem alatt áll, így nem lehet kiegészíteni lifttel, a kiállítótérhez vezető, gyönyörű lépcsősor pedig túl meredek a megfelelő rámpa felszereléséhez. Az épület adottságai miatt a hangsúly végül a megértési vagy tanulási nehézségekkel élő csoportok befogadására került.
Mivel a magyarországi múzeumokban a korábbi kísérletek mellett is erőforráshiányos gyerekcipőben jár a széleskörű inklúzió, így a Kassák szakemberei elsősorban külföldi példákra támaszkodtak. Míg New York-ban a Metropolitan Museum of Art számos, a weboldalukon ingyenesen elérhető dokumentummal segíti a látogatók tájékozódását – a Sensory Friendly Map például színkódokkal jelöli, hogy a MET termeiben mire számíthatnak az érintett látogatók – addig a Tate Museum honlapján az előbb említett segédlethez hasonló “Visual Story” áll az akadályozottsággal élők és kísérőik rendelkezésére.
„Mi egy térbeli eligazodást segítő piktogramkészletben kezdtünk gondolkodni, mivel eddig sem voltak jelzések az épületben, hogy mi merre található. Adta magát, hogy a tervezésnél gondoljunk az akadályozottsággal élőkre is, szóval a piktogramok segítenek az értelmileg akadályozott látogatóknak, és például az autista spektrumon lévőknek is felkészülni a múzeumban megtapasztalható, különböző helyzetekre.”
A piktogramrendszert tervező Bodonyi Panni és Szmolka Zoltán elárulták, hogy a könnyen érthető illusztráció és grafika készítésére vonatkozóan nem léteznek általánosan elfogadott irányelvek. Éppen ezért Horváth Péter gyógypedagógus és Nemes-Jakab Éva múzeumpedagógus saját tapasztalataik és különböző nemzetközi példák alapján dolgozták ki a tervezéshez szükséges szakmai alapokat. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy minél kevesebb vizuális információ alapján váljanak jól felismerhetővé az ábrázolt terek, tárgyak és a múzeumi látogatást szemléltető férfi és női karakterek.
Az egyszerű értelmezéshez a piktogramok közötti logikus összefüggés is kulcsfontosságú, ezért tervezéskor ügyelni kellett a személy- és tárgyállandóságra.
A kontrasztos színek és erős kontúrok alkalmazása, valamint a tárgyak és karakterek alátámasztása hasonlóképp az értelmezés könnyítését szolgálja.
A helyspecifikusság is lényeges szempontot jelentett – például a múzeum pihenőszobáját jelölő képen babzsáknak kellett szerepelnie, mivel a helyiségben valóban ilyen ülőalkalmatosságot használhatnak majd a látogatók. Ebben az esetben egy klasszikus fotel ikonja már zavaros üzenet közvetített volna az érintettek számára, csakúgy, mintha a múzeum ruhatárát zárható szekrények jelölnék a valóságban használt fogasok helyett. Így az ábrázolás alapelveit, alapelemeit megtartva az egyes intézmények saját termeik, tárgyaik, tevékenységi köreik alapján szabhatják személyre a piktogramokat.
A piktogramfejlesztés kapcsolódott a Petőfi Irodalmi Múzeum A múzeum mindenkié című akadálymentesítő projektjéhez, amely szépirodalmi szövegek – a Petőfi bicentenáriumra tekintettel elsőként a János vitéz – több nyelvi szintre való művészi színvonalú átültetésével foglalkozik. A nemrég Múzeumpedagógiai Nívódíjat nyert program és az ikonkészlet egyelőre sikeresnek és többféle módon továbbfejleszthetőnek tűnik, a hazai múzeumoknak már csak adaptálniuk kell – igaz? „Elméletben igen, viszont az ilyen típusú piktogramok vizuális világa nem egyszerűsíthető a végletekig. Nem lehet a legegyszerűbb sík formákból összerakni a figurákat vagy a tárgyakat, mivel ügyelni kell a könnyen érthetőségre, a felismerhetőségre. Szóval ez a piktogramrendszer némiképp elüt a múzeumok egyszerűbb jeleket alkalmazó arculatától.” Ez pedig sok intézmény esetében áttörhetetlen korlátot jelent. A koherens vizuális megjelenés fontossága érthető, azonban a Kassák csapata kiemeli, hogy a piktogramokról elsősorban nem arculati elemekként, hanem segédeszközökként volna érdemes gondolkodni.
„Mintha a prioritások nem lennének jó helyen. Egy múzeum akadálymentesítését nem az arculat keretein belül szükséges elvégezni – először a lehető legtöbbek számára elérhetővé kellene tenni egy ilyen intézményt, amit aztán megtámogathat egy karakteres arculat.”
Az ilyen típusú segédeszközök legnagyobb haszna, hogy biztos alapokat nyújtanak az akadályozottsággal élő csoportok önállóságához. A külön látogatási idősávok és speciális vezetések helyett a piktogramrendszer és a könnyen vagy egyszerűen érthető formába átültetett falszövegek – ahogy például a Ludwig Múzeum Vigyázat, törékeny! című kiállításán is látható – az érintettek hosszútávon tartós inklúziójának megteremtését segítik.
// /
[1] Vékony Anna Inkluzivitás és múzeumok c. szakdolgozata a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkultúra BA szakán készült 2021-ben. Témavezetője Dr. German Kinga volt.
A piktogramrendszer fejlesztésben részt vett: Czékmány Anna (múzeumpedagógus, A múzeum mindenkié c. projekt vezetője) Horváth Péter (gyógypedagógus), Nemes-Jakab Éva (múzeumpedagógus), Forgách Péter (múzeumpedagógus), Bodonyi Panni és Szmolka Zoltán (grafikusok), Cziráki Zsolt és Sallai Ilona (szakértők), Szikra Renáta (múzeumi kommunikációs és közönségkapcsolati munkatárs), Vékony Anna (MOME hallgató)
