Türelem, idő és fáradtság egy könyvinstallációban – Interjú Salát Zalán Péterrel
Salát Zalán Péter és Villányi Csaba közös fotográfiai tevékenysége ma már egy csaknem kétezer-ötszáz fényképből álló rejtett archívumot takar, amiben 2007 óta dokumentálják a magyar múzeumi intézményeket. Ennek részlete a 2021-ben a Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Bencés Főapátság együttműködésében rendezett Láthatatlan spektrumok című kiállításra készült installációjuk. A Travail de bénédictin – Travail long et pénible, qui exige de la patience, vagyis A bencés munka – Hosszan tartó, fáradságos munka, amelyhez türelem kell című művük a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményére reflektál. A könyvtartó állványt, két könyvtárgyat és benne ötvenegy analóg fotográfiát tartalmazó műegyüttesükből az utóbbi eljutott a MOME falai közé is, Balla Dóra meghívására a Tervezőgrafika MA szak Művészkönyv kurzusára. Ennek apropóján kérdeztük Salát Zalán Pétert a művészeti munka koncepciójáról és megvalósításáról.
Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
A Pannonhalmi Főapátságban található Magyarország legrégebbi gyűjteménye – elképesztő érzés lehetett ott kutatni!
Kiváltságosnak éreztem magamat, hogy egy több mint ezeréves gyűjteményben minden ajtón bemehettem, minden szekrényt kinyithattam és minden fiókot kihúzhattam, szabadon, szemlélődve. Amikor a Levéltárban megpillantottam az 1001–1231-es évek címkével ellátott capsariumot, amely egy zöld színű fadoboz dokumentumokkal, rájöttem, hogy az idő és annak valamennyi regisztere egész egyszerűen felfoghatatlan.
Kutatásotok fókuszában a szerzetesi lét áll, pontosabban a bencés munka. Hogyan döntöttétek el, hogy ez az irány, ami mentén elindultok?
Másfél évig kutattuk azt, hogy milyen témával foglalkozzunk a főapátság gyűjteményeiben töltött időnkben. A médiumunk a fotográfia volt. Kéthetente minden pénteken a bencés szerzetesekkel töltöttük az időt, vendégségben – később, amikor a képeket komponáltuk, három napokat töltöttünk Pannonhalmán (végül Pécsen) –, és azt vettem észre, a hazautakon az egyén, a szerzetesek lelki berendezkedésén vívódom.
Szerettem volna mélyebb magyarázatot kapni arra, miért választotta, választja valaki egykor és ma a szerzetesi létet, a férfiközösséget, amely tele van empátiával, derűvel, elvonulással, szabályokkal és biztonságot adó szeretettel, legfőképpen pedig tudással és a tudás átadásának képességével.
Végig egyfajta kettősséget éreztem a rend tagjaival kapcsolatban: egyszerre voltak őszintén a világi életben nem tapasztalhatóan nyitottak és a cella magánya szerinti zárkózottak. Uniformizált öltözetben járnak, azonos szertartások és rend szerint élik a mindennapjaikat, miközben elképesztően eltérő módon egyedi személyiségek.
Ha nem is személyesen, de találkoztatok két szerzetessel, akik különösen nagy hatást gyakoroltak rátok. Miért éppen ők váltak a munkátok főszereplőivé?
A műemlék könyvtár oldalában lévő, a látogatók előtt elzárt Kézirattárban töltöttük az időnket, ahol a mindenkori szerzetesek személyes iratait gyűjtik, egyen sötétkék színű mappákban. Tudatosan kerestük az érdekesebb életút-emlékű szerzetesek fennmaradt mappáit. Itt leltünk rá Szeder Fábián (1784–1859) és Rónay Jácint (1814–1889) naplóira, amelyek végül a munkánk kiindulópontjai lettek. A naplókból feltárulkozó személyiségük megelevenedett előttem; azt éreztem, hogy megtaláltuk a két leginkább különböző szerzeteskaraktert, akik harminc év eltéréssel születtek ugyan, de mindketten az 1800-as években éltek Pannonhalmán. Mindössze egyetlen kép függött tölgyfakeretben a falon a mi kiállítási szekciónknál, az installációhoz készített egyetlen színes felvételünk, amit a munkánk iniciáléjának szántunk. Ez a kép Rónay Jácint és a Szeder Fábián naplóit rögzíti, és mindkettő az 1848-as szabadságharc eseményeinél van nyitva. Szeder naplója március 15-ét jelöli: Szerda. Múlt éjjel esö, nappal elég tiszta, dolgozni lehetett. Magyar Ország átalakulása napja; míg Rónay kézzel írt eredeti naplója egy csonkolt könyv, a forradalmi eseményekben való részvétele okán a rá nézve terhelő bizonyítékként is felhasználható bejegyzéseket (vallomásokat) egy papírvágó késsel kihasították, így maradt fenn. „A kertünk igen szép, meg sem ismerné a Főtisztelendő Úr! Oly nagyra nevekedtek az idén minden ültetett fáink, már hozzánk senki be nem láthat, elég látogatóink vannak, s a dicséret követi sok szorgalmú, s szép ízlésű Fábiánunk kertészségét: mi magunk is megvidulva emlegetjük Uraságodnak egykor bennünket boldogító társalkodását.” (Idézet Balázs Teofil bakonyi szerzetes Szederhez írt leveléből.)
Szeder Fábián szelíd lelkű, az általunk elképzelt klasszikus szemlélődő, elmélkedő szerzetes volt. Mint kora emberét, minden érdekelte őt, s mindent gyűjtött: a fák magvaitól az ásványokig, a régi pénzektől a madarakig. Polihisztor volt – neveléstannal, esztétikával, oklevéltannal foglalkozott, az ásványtár, a régiséggyűjtemény és a könyvtár állományát fejlesztette, a főmonostor kertjét és gazdaságát gondozta és naplózta. Bölcsész, levéltáros, néprajzkutató, az MTA levelező tagjává választotta. Verseket és színdarabokat is írt, illetve szavakat, kifejezéseket gyűjtött. Érzékeny és kifinomult jellemével nagy hatással bírt és közkedvelt volt rendtársai előtt. A könyvtárépület kialakításában is részt vett. Azon szerzetesek közé tartozott, akiknek a világot mind fizikailag, mind lelkileg Pannonhalma jelentette.
Fotók: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
Rónay Jácint ezzel szemben, mai kifejezéssel élve „akcióhős”; életében kétségkívül felfedezhető némi ellentmondás. Akadémiai tevékenysége mellett politikával és a nemzet ügyeivel is foglalatoskodott, forradalmi szónoklatot és kiáltványt írt, emigrált, majd hazatért, és az MTA rendes tagjaként tudományos karriert is befutott, a királyi család, Mária Valéria oktatója és nevelője lett. Liberális szemléletű, új nézetekre fogékony, számos tudományterületen járatos tudósként első magyarországi népszerűsítője volt a darwinizmusnak és a modern pszichológiának. A szociálpszichológiában úttörőnek számítottak nemzetkarakterológiai írásai. Észrevétlenül ragadják magukkal az 1848-as politikai események. Első spontán szereplése a győri tömeg előtt ráébreszti szónoki tehetségére, fellángol benne a szabadság és a hazafiasság érzése. Beáll nemzetőrnek. Tiszta szándékkal, nemes érzülettel teszi. Tábori pap lesz, részt vesz harci cselekményekben, fegyvert azonban nem forgat. A forradalom leverése után egy maroknyi hazai földdel a zsebében Londonba távozik. Tizenhét év után kap amnesztiát és térhet vissza Pannonhalmára. Rónay tudományos érdemei, politikai bölcsessége, intellektuális becsületessége nem vonható kétségbe. Naplójában kritikus megjegyzéseket tesz a 19. század első felének rendi nevelésére. Írása szerint az ifjakat a kontemplatív életre ugyan felkészítették, azonban a világi életre nem, így többen nem találták a helyüket, nem tudták megvalósítani a noviciátusban tanultakat. Rónay nem volt szerzetesi életre való: a nagyvilágban töltött évek után szűk volt neki a kolostor cellája, ha rövid időre jól is érezte magát benne. 1866. szeptember 25-én Rónay elhagyja Grazot. Erre a napra visszaemlékezve a következőket írja a naplójába a grazi karmelitáknál szolgáló egykori pannonhalmi szobatársának: „Szegény, szegény barátom. Az ég áldjon a társaiddal együtt erősítsen, boldogítson. Én az önsanyargató, örömtelen életet buzgó tévedésnek tartom… nem lehet célja a földi létnek… Haladjatok, ha boldogít, a tövispályán, s legyen nektek a ti hitetek szerint. Tán egykoron szelidebb időkre virrad az emberiség, tán ott a szentek tanácsában is enyhülni fog a kérlelhetetlen szigor, s a jövő boldogságot nem keresendi a jelen boldogtalanságban, hanem azon szent könyv szellemében, melynek első és utolsó betűje a szeretet!” Hogy egész életművét nemes humanizmus, igaz hazaszeretet és emberi becsületesség jellemezte, nem kétséges. A liberális korszellem minden ráhatása ellenére istenhite megmaradt.
A kutatási témátok meghatározása után milyen munkafolyamatok következtek?
Fontos szempontunk volt, hogy a Pannonhalmi Főapátság minden egyes gyűjteményéből szerepeljenek tárgyak az asszociatív csendéletképeken. A tárgyakkal kreált fényképeken keresztül szerettük volna elmesélni a szerzetesi lét esszenciáját, a lassú tempóban folyó pannonhalmi szerzetesi mindennapok világát; válogattunk a Fizikum, a Biologikum, az Ásványtár, a Könyvtár, a Levéltár, a Rajztár, a Kincstár, a Metszettár, a Klauzúra, valamint a Numizmatikai, az Iparművészeti ötvös, a Természettudományi, a Régészeti gyűjteményből, továbbá a Képzőművészeti, a Képzőművészeti grafikai és a Képzőművészeti szobor gyűjteményükből is. Az iskolai gyűjteménynek helyt adó Fizikum (a fizikai múzeum rövidítése) szobájában építettük fel a műtermünket. Ebben a térben tizenhét hatalmas méretű tárló roskadozik tizenkilencedik és huszadik századi oktatási segéd- és szemléltetőeszközökkel. A teret ma tárgyalóként használják, a tárlók pedig vászonnal letakarva rejtik a figyelmet elvonó, az érdeklődésünk és a kiállított mű hatására jelenleg katalogizálás alatt lévő iskolai gyűjteményt. A Pannonhalmi Főapátság legfőbb küldetése az oktatási tevékenység. Az 1800-as évek közepén terjedt el az oktatási intézményekben világszerte, hogy már nem elég könyvekből tanítani, szemléltetni is kell. Ez idő tájt kezdték el gyűjteni a bencések a Fizikumban felhalmozott kísérletezésre ma is használt mágikus tárgyakat. A tér egyik fémpalettáján egy lyuk tátong. Antal atya mesélt a kémlelőlyuknak hitt kör formáról, lévén a paletta a szoba belsejében van felszerelve.
Jedlik Ányos és tanítványai, Palatin Gergely, a fényképező szerzetes és társai a lyukra lencséket rögzítettek, és ebben a szobában a fénnyel kísérleteztek. Az eredeti, ide készült bútorzat része egy üvegállvány, amelyet Antal atyával csavarogva a padláson találtunk meg. Kameraként használták a szobát, pont ahogy mi is tettük az ugyanebben a térben felállított, a 40×50 centiméteres filmre való exponáláshoz ehhez a munkához készült speciális fényképezőmasinánkkal.
Kézirattár // Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
Teljesen egyedi módszerrel készítettétek a fotográfiákat, mind a nyersanyag, mind a kamera tekintetében. Milyen lehetőségeket rejtett ez magában, és hogyan oldottátok meg a felmerülő technikai akadályokat?
Az egész munka száz százalékig analóg. A képekhez a kilencvenes években kiselejtezett, 40×50 centiméteres nyomdai síkfilmet használtunk fel. Ezeket a filmeket nyomdai előkészítésre használták, de a digitalizáció kezdetén felesleges kacattá vált, kidobták az összeset, ma már lehetetlen szerezni ilyen nyersanyagot. Csabának volt a régmúlt időkből nyolcvan darab filmlapja. Nem létezik azonban olyan kamera, amelybe ekkora méretű filmet be lehet fűzni, úgyhogy barkácsoltunk egyet magunknak. Ez egy 2×2 méteres kubus lett, egy fekete sátor, amelynek zsilipes belépőrendszere van. A fényképezőgép belsejében állva komponáltunk. A sátorra felszereltük a lencsesorunkat, belül pedig egy matt üvegen rajzolódott ki a kép, természetesen fejjel lefelé. Egy-egy kép technikai elkészítési ideje kettőtől hat órán keresztül tartott. A képeinket nem is fényképnek hívjuk, hanem fénytani kísérleteknek. Az egyszervolt fényképezőmasina akkor adja le a legjobb teljesítményt, ha a lencsétől egy-másfél méteres távolságra építjük meg a kompozíciónkat. Elhatároztuk, nem fogunk olyan eszközt behozni ebbe a kísérletezési folyamatba, amit ma modern műtermi körülmények között használnánk. Ha háttér kellett, akkor kerestünk helyben vásznakat, ha egy nagyobb állványra volt szükségünk, akkor a Millenniumi Emlékműből cipeltük át egy szétbontott szószék tetejét. Palatin Gergely minden kísérletezését részletesen rögzítette dátum szerint, amely dokumentumokat szintén megtaláltuk a Kézirattárban. Láthatatlan spektrumok – a kiállítás címe is ebből a mappából eredeztethető. Úgy döntöttünk, mi is naplózni fogjuk a fénytani kísérleteink pillanatait.
Ezek szerint bizonyos mértékben számotokra is meglepetés volt az eredmény, nemcsak a kompozíció, hanem a fényminőség szempontjából is.
A képeink asszociatív jellegűek, vagyis nem kerestük sem Szeder Fábián, sem Rónay Jácint tárgyi hagyatékát. Minden képről egyetlen expozíciót készítettünk, mert ez tényleg egy kísérleti munka. Nem volt módunk egy rendezésről több beállítást vagy felvételt készíteni. A hibás képet is a sorozat részének tekintjük. Különösen izgalmas kérdés volt, hogy a laborálási munkák után mi jelenik majd meg a nyomdai síkfilmeken, hiszen ez a nyersanyag nem arra készült annak idején sem, hogy fényképfelvételeket rögzítsenek rá. A nyersanyag jellemzője, hogy erőteljesen kontrasztosak lettek a sorozat képei – ahogyan a két vizsgált szerzetes személyisége is.
Fotók: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
Miért éppen a könyvet választottátok formátumnak?
Egyrészt, nekem van egy könyvtervezői praxisom, erről vagyok ismert; másrészt viszonylag kevés falfelület állt rendelkezésünkre a kiállítótérben, ezért a kurátorok, Frazon Zsófi és Gadó Flóra, kérték, hogy tekintsünk el a kortárs fotó adekvát formáitól. A homokszínű naplókönyv Rónay Jácint életére reflektál, míg a fekete Szeder Fábián személyiségét jeleníti meg. Ez utóbbi könyv kisebb és sokkal csendesebb. Ebben a korban a herbáriumok gyűjtése népszerű tevékenység volt, így biztosra vettem, hogy a bencések is rendelkeznek növénygyűjteménnyel. Azonban hiába kerestem Pannonhalmán, a szerzetesektől, a könyvtár és a múzeum munkatársaitól egyaránt azt a választ kaptam, ilyen nincs a házban. Nem győztek meg. Elkezdtem házon kívül kutatni, és kiderült, hogy igenis létezik a Pannonhalmi növény- és maggyűjtemény, amely a dokumentálás hiánya miatt feledésbe merült.
A gyűjteményt Vöröss László Zsigmond, egy akkurátus pécsi botanikus a hetvenes években mentette át a Pécsi Tudományegyetemre, ahol ma a Biológiai Intézetben őrzik biztonságos körülmények között. Vöröss a pécsi herbárium állományát hatezerről hatvanezerre fejlesztette, széles körű szakmai-baráti ismeretségei révén ajándékként több híres múlt századi növénygyűjteménnyel is gyarapította a kollekciót. Így szerezte meg a pannonhalmi apátság – használaton kívüli – „gazdátlan” herbáriumát. Sem pénz, sem szakember nem volt ebben az időben Pannonhalmán a növénygyűjtemény kezelésére. A napilapokba csomagolt gyűjtemény a szakszerűtlen tárolás következtében mára elpusztult volna. A muzeális értékű anyag az 1800-as évekből származik. Megjegyzendő, hogy a pannonhalmi apátsággal fenntartott kapcsolatai miatt a szocialista diktatúra egyes személyei nemtetszésüket fejezték ki Vöröss felé.
Ebben az időszakban a koronavírus-járvány legnehezebb időszakát éltük, a bezárt egyetem vezetésétől azonban két napra engedélyt kaptunk arra, hogy az óriási kollekció részletét befotózzuk. Nyilvánvaló, hogy ennyi idő alatt nem lehet feltérképezni egy ilyen gazdag gyűjteményt, ezért az intuíciónk mentén dolgoztunk. Mohákat és zuzmókat választottam ki, az izgalmas formaviláguk miatt bájosan szerethetőnek tartottam ezeket az apró, sokszor túlélő növényeket. A művészeti munkánk legfőbb eredménye, hogy a Pannonhalmi növény- és maggyűjtemény egy részletét „visszavittük” a szerzetesekhez.
Pécsen, amikor a herbáriumok tárlói kinyíltak előttem, küldtem három telefonnal készült képet Konrád atyának, miszerint itt állok a pannonhalmi nyalábok előtt; ő azt üzente vissza: „Zalán, ti most egy olyan dolgot mutattatok meg nekünk, amiről mi semmit sem tudtunk…”
Ami pedig a fényképeket illeti, az analóg kontaktképek a francia Bergger fotópapíron jelentek meg, és a Néprajzi Múzeum papírrestaurátora, Csikós Csilla kasírozta a könyv lapjaira, amelyeket Szántói Lilla keleti könyvkötési technikával fűzött össze.
Az installációtokhoz terveztetek egy könyvtartó állványt, amely kifejezetten az általatok készített két könyvtárgyhoz illeszkedik.
A műemlék könyvtár ablakpárkánya ikonikus helyszín. Egy idő után feltűnt, hogy mindig ehhez az ablakpárkányhoz hordtuk a könyveket – itt szűrődött be természetes fény a térbe, és pontosan abban a szögben és magasságban van kialakítva, ahogy egy könyvet kényelmesen lehet lapozgatni, olvasni. Világossá vált számomra, hogy ezt tudatosan építették így a könyvtár korabeli tervezői. A szerzetesek a galérián az akkori hatalmas méretű kódexeket, atlaszokat, térképeket, botanikus vagy épp tudományos, filozófiai köteteket ezen a ponton olvasták. Ez az ablakpárkány ihlette a könyvtartó állványunkat, ami tulajdonképpen egy nyitott és egy félbehagyott, olvasás közben lefordított könyvre emlékeztet, és az eredeti párkánnyal azonos a dőlésszöge. A fenyőből összeállított modellt Hegedűs Fanni készítette a műszaki terveink alapján. Az volt a célunk ezzel a szerkezettel, hogy elvigyük a kiállítótérbe azt az élményt, amit mi itt és most, illetve a szerzetesek egykor átéltünk a könyvtár galériáján. A könyvekkel való intimitás, a könyvekben való elbújás és monogámia érzete ez.
Fotók: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
Rónay Jácint szerepe okán azonban nem mehetünk el a mű politikai vonatkozása mellett sem. A zárógondolathoz a Rónay élete végén szerkesztett és tíz példányban publikált Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai című kötetben találtam egy részletet.
Győr, 1848
Szép szavak.
Azt tartják, s a világtörténelem lapjain rá is lehetne mutatni, hogy a nemzeti katastróphákat, rendesen a fényes szónoklatok korszaka előzte meg. – Gondoljunk Hellászra és Rómára: Demosthenes elragadó szónoklata után, leáldozott Görögország szabadsága; Ciceró ragyogó ékesszólását, Caesarismus követte… Gondoljunk későbbi századokban Angliára, Franciaországra és saját hazánkra, a hatvani gyűléstől, a legújabb időkig…
Hogyan? Hát a fényes szónoklatok idéznék elé a nemzetek szerencsétlenségét?
Nem, a nemzetek szerencsétlensége kelti a szónokokat; az eltakart sérelmek izzó parázsa lobbantja lángra a szónoklatot…
De nem az ész meggyőződését kereső higgadt szónoklatot, mely az emberiség legszebb vívmányai fölött vezércsillagként világít; hanem az elkeseredés óráiban, tán a sajgó sebek fájdalmai közt, azt a nagy szavakban fénylő szónoklatot, mely az életért vagy hatalomért küzdő nemzetek történelmén oly sokszor, s oly vészesen vonul keresztül; mert e rendkívüli tehetséget mint árnyak, mindenütt kisérik ikertestvérei: a hiúság, a könnyelműség, a korlátlan képzelgés.
Az a hiúság, mely az életet csak a hízelgés tükrében látja; azért nem ismeri az embereket, s választásaiban rendre csalatkozik.
Az a könnyelműség, mely a jelenben él, s a következményeket nem számítja; melynek célja a pillanatnyi hatás, oly indulatok ébresztésével, melyek fékezésére nincs sem ereje, sem bátorsága.
Az a lángoló képzelgés, mely fellengő röptéiben először önmagát csalja meg; azután meggyőződéssel, jó szándékkal másokat, egy egész nemzetet vezet tévútra! (…)
Nem folytatom. – Könnyű harmincöt év után okoskodni, de 1848-ban, ez a mi láz-beteg szívünk, szép szóra hevült, nagy mondatokra indult… Kossuth Lajos fényes szónoklata volt egyedüli bölcsességünk!
A győri nemzetőrök fegyverkeztek, készültem én is. Ha Pozsonyba, Komáromba követtem kis hadunkat, nem maradhattam el a csatatérről, hol tán leginkább szükség leend a tábori papra. Jöjjön, aminek jőni kell, megyek. Ha balvégzet ér, ott a sír, egy kis élet nem a haza!
Ha túlélem a vészt, ott életem utolsó horgonya – a zárda!
Így tűnődtem gyermekésszel, arra, mit a történelemből rég, rég megtanulhattam volna. Arra nem gondoltam: „Hogy a politikában nincs ember, csak eszme; nincs érzelem, csak érdek. A politika nem öl embert, csak akadályt tesz félre az útból.”
Az indulás pillanatában, néhány búcsúszóval Kossuth Lajos barátomat arra kértem, hogy ha a csatatéren utolérne a végzetem, jegyezze fel síromra vagy egy szerény gyászlapra:
Rónay Jáczint,
Két könyvet írt az emberismeretről,
s meghalt, mert nem ismerte az embereket.
1814–1848.
A sorozat naplókat ábrázoló nyitóképe // Fotó: Salát Zalán Péter és Villányi Csaba
// /
A Láthatatlan spektrumok című kutatásalapú kiállítás a Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésében megvalósult 2021-ben.
Kiállító művészek: Salát Zalán Péter–Villányi Csaba, Tranker Kata, Albert Ádám–Lepsényi Imre, Gosztola Kitti, KissPál Szabolcs
Kurátorok: Frazon Zsófia és Gadó Flóra
// /
Salát Zalán Péter–Villányi Csaba: Travail de bénédictin – Travail long et pénible, qui exige de la patience
Társalkotók: Fábián Levente (végzős pannonhalmi diák), Mátyus Andrea (analóg kontaktnagyításokat végző laboráns, Lab4Art), Szántói Lilla (könyvkötőmester, fotóművész), Csikós Csilla (papírrestaurátor, Néprajzi Múzeum), Hegedüs Fanni (restaurátor, asztalos, makettkészítő)
Fotónyomat: Pigmenta Art Print Lab
Képkeretezés: Schindler András
