2024. 05. 14. | Elmélet

Design a bizonytalanság korában – Interjú Schneider Ákossal

A formatervezés az egyik legkártékonyabb szakma, vélekedett már a hetvenes években Victor Papanek, a felelős design atyja. Noha régóta szembesülnek a tervezők azzal, hogy lépték- és szemléletváltásra van szükség a szakmában, ez egészen máig elodázható volt. Az általánossá vált válságok kezelésében csak akkor juthat kulcsszerephez a design, ha kitágítja perspektíváját, új irányokba indul, és bizonyos területeken túllép a felhasználó-központú tervezésen, amelynek egyik nem tagadott célja az is, hogy az igényeket letapogatva vágyakat keltsen, és serkentse a fogyasztást. Schneider Ákos, a MOME Elméleti Intézetének oktatója azon szakemberek egyike, aki felteszi a kérdést, hogy miképpen tágíthatjuk ki a tervezés mozgásterét. Kutatási területe a spekulatív design, első könyve, a 2022-ben megjelent Az emberközpontú tervezés határai című kötet is ezeket a témákat járta körül. Most a Cumulus 2024 keretében kollégáival, Karina Vissonovával (Institute of Advanced Design Studies) és Ivica Mitrovićcsel (Arts Academy, University of Split), a spekulatív design és a több-mint-emberi tervezés élvonalbeli kutatásait mutatják be.

A Cumulus 2024 egyik legérdekesebb szekciósorozata a Speculative Perspectives – Spekulatív nézőpontok. Mi eredményezte, hogy a spekulatív design mostanra önálló szekciót kaphatott egy design- és művészeti oktatással kapcsolatos világkonferencián?

A designkultúra olyan liminális, átmeneti korszakba lépett, amikor a korábbi modelljeink kezdik felmondani a szolgálatot, bizonytalanok vagyunk, de még nem álltak össze az új keretek. A jelen folyamatos útkeresést indukál, főleg a fiatal tervezőkben. A korábban evidensnek vett tervezői szerepek és identitások bizonytalanokká válnak a kibontakozó klímakrízis és a digitális hálózati technológia árnyékában. Ha kilép az egyetemről egy hallgató, egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon is ugyanazt a receptkönyvet fogja tudni követni, mint amit az elődei évtizedeken át. Ilyen szempontból releváns a spekulatív-kritikai működésmód, és hogy olyan összefüggésekről, távlatokról is gondolkodjunk, amelyek nem csak az „itt és most”-ra korlátozódnak.

Igazán izgalmas, hogy miként léphet túl a tervezői gondolkodás a kialakult piacvezérelt, felhasználó-központú határokon, hogyan gondolkodhat távoli jövőképekről, párhuzamos idősíkokról vagy egymással versengő múltakról.

Ez a fajta gondolkodás már ma is katalizátorként szolgál olyan designkutatásokhoz, amelyek szokatlan területekre merészkednek, vagy bizonytalan kimenetelű átalakulásokhoz kapcsolódnak. Két alapvető aspektust érdemes kiemelni a szekcióinkkal kapcsolatban. Az egyik, hogy miként változik meg az ember és az ökológiai rendszerek viszonya: a klímaválság kiprovokálja, hogy rákérdezzünk a saját központi pozíciónkra, és azokra az alapelvekre, amelyek a modern designkultúra működését meghatározzák. A másik a technológiai szempont: hogyan kezd el az ember máshogy működni a digitális hálózati technológiák összefüggésében? Milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek az algoritmusok által vezérelt környezetben vagy akár a biotechnológiában? Az a tervezett technológiai szövet, amelyet mára kialakítottunk, teljesen behálóz minket. Ahhoz, hogy megértsük a helyünket ezekben a hálózatokban, megint csak szükségünk van az evidensnek vett pozíciók és stratégiák újragondolására. Az ökológiai és a technológiai átalakulások is szabad elrugaszkodást követelnek arról a talajról, amelyről eddig azt gondoltuk, hogy biztosan állunk rajta.

Mik azok a dimenziók a design fogalomkörében, amelyekben újra be kell állítani a fókuszpontokat, ahol észre kell venni, hogy más a lépték?

A design időbeli fókusza nagyon szűk. A különböző kütyük vagy a divatipar világában például a következő termékciklusig gondolkodnak, az interakció-tervezésben pedig még szűkebb ez a horizont, miközben olyan kihívásokkal és összetett problémákkal nézünk szembe, amelyek sokkal nagyobb időbeli távlatokat ölelnek fel.

A kérdés, hogy képesek vagyunk-e a design időbeli-térbeli léptékeit bármely területén kitágítani. Ez egy spekulatív vállalás, cseppet sem intuitív: általában a felhasználói élményre koncentrálunk, ami azonban egy apró időbeli-térbeli buborékban jön létre. A tervezett élmények és interakciók önmaguknál sokkal nagyobb, szélesebb rendszerekbe kapcsolnak be minket.

Liam Young spekulatív építészként például azt vallja, hogy ma egy koktélbárt sem lehet relevánsan megtervezni anélkül, hogy számításba vennénk annak a homoknak az útját, ami azoknak a poharaknak az előállításához szükséges, amelyeket aztán a vendégek a szájukhoz emelnek. Tehát egy épület vagy egy felhasználói élmény elképesztően távoli tájakat és különböző időbeliségeket köt össze, de ezek jellemzően a figyelmünkön kívül ragadnak. Képesek vagyunk-e ezeket az összekapcsolódásokat számításba venni a tervezésben, és kitágítani a tervezés térbeli-időbeli horizontját? Engem alapvetően ez foglalkoztat a spekulatív designnal kapcsolatban.

Melyek a legérdekesebb jelenlegi kutatások a témában véleményed szerint, s hogyan tükröződik ez a konferencián elhangzó előadásokban?

Ha a technológiát vesszük, azt látjuk, hogy ma gyorsabban zajlanak le fejlesztések, és azok a termékek, amelyeknek nemrég még évtizedekre volt szükségük, hogy megjelenjenek a háztartásainkban, ma sokkal hamarabb kerülnek kereskedelmi forgalomba. Az ötletből hamar prototípus lesz, majd termék vagy szolgáltatás, és ezek a folyamatok igen gyakran etikai, társadalmi kérdéseket vetnek fel. A nanotechnológia, biotechnológia, információs technológia területén is őrült sebességgel zajlanak innovációs folyamatok. A Technological Futures and Recurring Dreams című előadás például azzal foglalkozik majd, hogy egy fejlesztésnek milyen fázisai vannak, és a designerek hogyan kapcsolódhatnak be akár már a legkorábbi mérnöki szakaszokba is, hogy kritikai-spekulatív módon tematizáljanak olyan hétköznapi élethelyzeteket, amelyeket egy-egy fejlesztés szülhet. Emellett több olyan előadás is hallható lesz majd, amely a tervezés emberi és nem emberi „résztvevőivel” foglalkozik… Ha kellőképpen kitágítjuk a figyelmünket, felismerhetjük, hogy a tervezett környezet nemcsak emberközpontú perspektívából ragadható meg, de rengeteg nem emberi érintettje és tényezője is van. Ezek irányába is végrehajthatunk kibillentést és szemléletváltást.

Úgy tűnik, egyre jobban körvonalazódik, hogy a designerek szerepe miként változik…

Izgalmas kérdéseket vethet fel, ha egy tervezési folyamat középpontjában nem a designert vagy a felhasználót képzeljük el. A konferencia egyik előadása például a rovarok perspektívájával foglalkozik, amelyen keresztül érzékelhetővé válik, hogy az emberen túl milyen más alanyiságok játszhatnak szerepet a tervezett környezet kialakításában vagy leírásában.

A feltörekvő technológiákat tekintve nyitott kérdés, hogy milyen új tervezői szerepek jelenhetnek meg, és hogyan alakul át a design eszköztára a jövőben.

Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek kritikai-spekulatív designt kéne gyakorolnia; inkább arról van szó, hogy a tradicionális tervezési paradigmánk ma túl szűknek bizonyul, és mellé kell tennünk másfajta, alternatív belépési pontokat is. Ez alapvetően felfedező, kereső attitűdöt jelent – fel kell vállalnunk, hogy nincsenek kész válaszaink.

Áthidalható-e a távolság a kutatások és a mindennapi élet között? Körülbelül meddig tart, mire ezeket a fogalmakat, mint amilyen a több-mint-emberi design vagy a spekulatív design, laikusok is be tudják fogadni? Hogyan érhet össze az ipar és a kutatás ezen a téren?

Nem gondolom, hogy egyirányú, lineáris folyamatról lenne szó. Az oktatáson keresztül sok minden lecsorog a tervezői gyakorlatokba, de ez egy lassú üzem, és a kutatásoknak nem is feltétlenül az a feladatuk, hogy a tervezők számára jó módszertanokat kínáljanak. Sok esetben maga a tervezői kultúra ad impulzust az elméletalkotásnak. A praxis és a teória együtt rezeg. Az egyetemi hallgatók például a diplomamunkáikban már réges-régen művelik a spekulatív designt, csak korábban nem nevezték így, és nem volt világos, hogy amit csinálnak, az egy szélesebb diskurzus része lehet. A fogalmaknak az az alapvető céljuk, hogy új összefüggésekre világítsanak rá, és közös nevezőre hozzanak különböző jelenségeket. Egy-egy jól megtalált fogalom teremtő erővel bírhat, ha megerősít minket, és cselekvésre késztet. Ennek az eredménye pedig a tervezett környezeten keresztül bárkit érinthet, hiszen a design ma már mindenhol körülvesz és alakít bennünket.