Furcsák lehetünk, de ez tesz minket különlegessé
A divatról elsősorban mindenkinek valami kellemes, vonzó gondolat jut eszébe, mintha az élet esztétikusabb, könnyedebb oldalához kapcsolódnánk általa.[1] Talán pont ezért érdekes, amikor a glamour világában olyan témák sejlenek fel, mint az öregedés, a mentális (és testi) egészség vagy az identitáskeresés. A MOME Fashion Show keretei között bemutatott diplomamunkák is ezt a kettősséget tükrözik, hiszen a fiatal tervezők alkotásai révén bepillanthatunk abba, hogyan látják ők az inklúziót, a hagyományok és a kortárs trendek viszonyát, vagy épp a divatipar káros mechanizmusait.
Textilüzenetek, alumnikavalkád
Az idei évben a show látványterveit is hallgatók készítették el, így jött létre a kifutó, a helyszín és a kapcsolódó kiállítás installációs elemeinek látványterve. Az esemény hívószava az “üzenetrögzítő” volt, ami első hallásra kissé szokatlan, de a tervezők tolmácsolásában rájöhettünk, hogy határtalanul értelmezhetőnek bizonyult. A kollekciók – néhol harsányan, máshol apró gesztusokban – mind a társadalom által kreált határokat feszegették. Így vált eszközzé a textil, amelyen keresztül a fiatal alkotók üzeneteiket a személyes és kollektív identitás újraértelmezése révén fejezték ki – vagy ha így tetszik: rögzítették.
A bemutató már-már hagyományos módon egy szintén MOME-n végzett tervező márkájának prezentálásával indult: a THEFOUR nyomokban lázadó, de összességében mégsem annyira meglepő SS25 kollekciója az eseményen debütált. A letisztult CSAKAZÉRTIS shirttől kezdve, a grandiózus fülbevalókon át, egészen az IKEA-táskákra emlékeztető, újrahasznosított prolipropilénnel díszített magassarkú papucsokig a márka ötvözi a streetwear lazaságát az eleganciával. A két tervező, Gálvölgyi Anett és Miovác Márton nemrégiben nyitott üzletet az Operaház mögötti Lázár utcában, így jelenlétük kétségkívül példaértékű lehet a fiatal tervezőgeneráció számára.
Tervezek, tehát vagyok?
De térjünk a lényegre, the show must go on: a kifutón tizenkét frissen végzett BA és MA hallgató mutatkozott be. A kollekciók illékony bemutatása közben két dolog volt szembetűnő. Elsőként a határtalanság, amely a sokrétű anyaghasználaton túl többdimenziós megoldásokat is eredményezett. A túlméretezett formák és groteszk elemek szinte minden tervezésben megjeletek, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük a jelenleg uralkodó baggy style trendjét. A második pedig szinte evidencia: minden alkotó egy szeletet akar adni magából. Mivel pályakezdő divattervezőkről van szó, akarva akaratlanul identitásuk markáns lenyomatai tükröződtek vissza a pódiumon.
De hogyan is formálódik az identitás? Borcsik Liza kollekciója, a Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! egy innovatív alapanyagkoncepcióra épül, amely a visszatükröződés esztétikájával játszik. A kollekció szín- és mintavilága a környezeti hatásokra reflektál, így érzékeltetve, hogy milyen mértékben formálnak minket azok tényezői. Az azonosságtudat viszont néha ennél összetettebb, mélyebben gyökerezik.
A Gombold újra! óta a népi értékek kortárs designba való integrálása ismét reflektorfénybe került. Zsindelyné Tüdős Klára (1895-1980) ruha- és jelmeztervező örök érvényű meglátása szerint a ruha anyagában, vonalvezetésében, vagy díszítésében idézheti a népművészetet, de sosem mindháromban egyszerre. Krausz Náda és Keresztes Nóra alkotásai ezt az elvet követve merítenek a hagyományokból, ám friss, kreatív megoldásokkal új dimenziót adnak a népi formakincsnek.
Krausz Náda Mi marad nekünk? összeállítása a tervező magyarországi szerb identitását hangsúlyozza; a pimaszul érzékeltetett nemzeti trikolor mellett a szerb esküvőkön használt peškir mélyebb utalásként jelenik meg, gazdagítva a kollekció jelentését és származásának rétegeit. Továbbá Krausz diplomamunkája a bocskorkészítés eltűnőben lévő hagyományára is fókuszál. Ez a kulturális kettősség színfoltja a hazai hagyományoknak, jól tükrözve, hogy kultúránk sokkal árnyaltabb, mint a köztudatban elterjedt ikonikus motívumok.
Keresztes Nóra sem véletlenül összpontosított a gyergyói népviseletekre: a székely folklórból visszaköszönő fekete-piros színek végtelen tánca jól kiegészül a modern elemekkel. Kollekciójában a drámai részletek keverednek a paraszti világ egyszerűbb formavilágával – ez utalhat a két időszak önkifejezésének kontrasztjára is.
Gethe Gergő Woven memories diplomamunkája az alkotó mély, saját belső útjának átirata: gyerekkori és aktuális képekkel, szöveg kíséretében kísérletezik a feminin és a maszkulin öltözködés határvonalain. Kollekciója túllép a klasszikus megközelítéseken, elegánsan megjelenítve az önkifejezés szabadságát, bizonyítva, hogy egy férfi is viselhet fűzőt – ráadásul stílusosan.
És ha már szembenézünk a patriarchális dogmák béklyóival, László Csenge hiperfeminista, girlhood core-ban fürdő mestermunkája bátran ünnepli a fiatal nőiesség erejét. Az Embrace your inner child kollekció a Z generációs lányok gyermekkori élményeit kelti életre, pasztell árnyalatokkal és a 90-es évek kárpitdivatját idéző kaotikus mintákkal, miközben finoman utal a gyermeki ártatlanság és a felnőttkorba való átmenet közötti feszültségre.
A tinilány-esztétika mellett napjainkban egy kevésbé reflektorfényben lévő női archetípus is előtérbe került: a kelet-európai nagymama ikonikus alakja reneszánszát éli a kortárs divatban. Az oly sokáig láthatatlan korosztálynak címezte Nagy Regina a Golden vint ages kollekcióját, ahol pont emiatt a harsány színek és a kötött, vintage részletek kapnak főszerepet – ennek koronája az óriás, kézi kötésű balaklava.
Végezetül teljesen elrugaszkodunk a megszokottaktól: László Fanni mestermunkája nem csupán egy kollekció, hanem egy külön világ, ahol a furcsaság uralkodik. A Weirdocore mindegyike a hétköznapi formák és struktúrák torzításán alapul, egészen addig csavarva azokat, míg már teljesen eltávolodnak az eredeti mintáktól. A tervező célja, hogy a weirdness fogalmát merész, provokatív módon emelje művészi szintre – amikor a show zárásaként az ezüst csótánykabát légiesen végigvonult a futurisztikus térben, akkor tudhattuk hogy ez sikerült.
Divat a lelkünknek
A show a pillanat szerelmeseinek szólt, míg a kiállítás inkább azoknak, akik képesek hosszasan elveszni egy-egy alkotásban. A tárlat egy szokatlan kollaborációval fogadta a látogatókat: a MOME és a Mountex közös kollekcióját a Willany Leó művészei mutatják be egy performansz keretében, amely megerősítette, hogy a funkcionális és művészi határok összemosódhatnak.
Hasonlóan zsonglőrködik ezzel Kormos Zsófia Anna doktori kutatásában: az Artemis a divat és a technológia határvonalán egyensúlyoz, hiszen egy innovatív, viselhető ruhadarab, amely applikáción keresztül, hőszabályozással és mikrorezgésekkel csökkenti a menstruációs fájdalmakat. Nemcsak praktikus, hanem esztétikus is, továbbá Magyarországon, ahol a menstruációs szegénység továbbra is jelentős probléma, fontos, hogy ezek a femtech kezdeményezések és tabutémák révén képviseletet nyerjenek.
Ha nem is megoldás, de mindenképp fontos a láthatóság – Tóth Lala Diplomamunkája az alkotó és műve közötti határok elmosódását kutatja. A tervező személyes élménye, miszerint egy baleseti helyzetben először a kollekciója védelmére gondolt, rávilágít, hogy a túlzott azonosulás mérgezővé válhat. A szimulált megsemmisítés és a crying selfie installációja szemlélteti a divatipar káros mechanizmusait, arra ösztönözve, hogy újragondoljuk az alkotás és az alkotó közötti viszonyt – a nap végén mi a fontos: a mű, vagy aki mögötte van?
A mentális egészség szakmán belül és azon túl egyaránt fontos, Horváth Noémi cipőtervezése pedig a szorongás súlyosságára és a megnyugvás keresésének lehetőségére reflektál. A kollekció talpai gyúrható epoxipasztából készülnek, amely elegendő teherbírással rendelkezik ahhoz, hogy támogassa viselőjét; a lábbelik látszólag nehézkes megjelenése mögött azonban könnyedség rejlik – ahogyan a szorongás is első látásra súlyosnak tűnhet, a megfelelő megoldásokkal könnyedén feloldható.
Miranda Priestly az Ördög Pradát visel című filmben rávilágít: a divat nemcsak külsőnket alakítja, hanem a mindennapjainkat is – mintha ezt a tételmondatot húzta volna alá a Fashion Show is. Amiket láthattunk, nem csupán pillanatnyi trendek játékai, hanem párbeszédek a társadalom és az egyén között. Ha valamit mi is megtanulhatunk ebből az az, hogy a valódi stílus nem a trendekben, hanem önmagunk kifejezésében, olykor gyengeségeinkben, máskor különcségünkben rejlik.
// /
[1] Zsolt Péter: Divatszociológia
// /
A MOME Fashion Show tervezői: Bakos Boglárka, Beöthy Kiss Hanga, Borcsik Liza, Dimák Sára, Diviki-Nagy Csenge, Frankó Nóra, Gerencsér Orsolya, Ghete Gergő, Horváth Noémi, Huszár Fanni, Keresztes Nóra, Kormos Zsófia, Krausz Náda, Kürti Karina, László Csenge, László Fanni, Malu Lücking, Nagy Regina, Pitenyák Boglárka, Pomykala Kamilla Dorottya, Sonnevend Barnabás, Szabó Janka Bella, Tóth Lala, Winkler Anna, Zubornyák Emese
A MOME Fashion Show szakmai vezetői: Kele Ildikó, MOME Divat- és Textiltervezés MA szakvezetője; a KELE Clothing és a BOO Studio társalapítója, Balázs Viola, textiltervező, oktató, a VYF kendőmárka társalapítója
A show látványelemeihez kapcsolódó kurzus vezetői Féja Dorottya és Vass Csenge voltak
