És te hogy látod a zenét? Barcs Kinga alternatív kottái
Mindenki számára ismerős az ötvonalas füzet, de talán csak kevesen gondolkodnak el azon, hogy milyen megfontolások állnak mögötte. Miért pont ilyenek a vonalak? Egyáltalán miért öt? Nem lehetne egyszerűbbre megcsinálni? Barcs Kinga diplomamunkájában egyszerre két oldalról közelíti meg ezt a kérdéskört: zenészként és grafikusként.
A komoly- és a könnyűzene kottázási szabályai kőbe vannak vésve, mostanra már több évszázados nyugvópontra kerültek. A kottázás modern atyjának Arrezzói Guidót tartják, aki a 11. század elején alkotott, és hozzá köthető a szolmizálás elterjesztése is. Nyomtatott, terjesztett kottákról csak Gutenberg után, a 15. században beszélhetünk. A kottázáshoz hasonlóan a modern zeneelmélet is „be van betonozva”. Elsőre úgy tűnhet, hogy a szabályok univerzálisak, de erről szó sincs. Amit ma a nyugati világban zeneelméletnek hívunk, az lényegében a 18. századi európai kánont megalkotó (fehér férfi) zenészek hagyatéka. Se a jelenlegi zeneelméletünk, se a kottázási formáink nem alkalmasak arra, hogy átfogóan megmagyarázzák a bolygón létező összes zenét. Barcs Kinga munkájának aktualitását itt látom: experimentális alternatívát mutat a jelenlegi zeneelméleti és kottázási rendszerünkre.
Barcs Kinga kutatása során több zeneszerző műveit vizsgálta, külön figyelemmel a kórusművekre, hiszen hozzá ezek állnak a legközelebb. A cél egy olyan rendszer megalkotása volt, ami tartalmazza saját stílusjegyeit, és közben minimális eszköztárat vesz igénybe. A minta aztán – Pinterestes gyűjtése során – elkezdett kirajzolódni: üres lapok fekete írással, igényes tipográfia, alkalmi vendégként megjelenő képek.
Ahogy az alkotó vizuális inspirációit lapozgattam, rájöttem, hogy nagyon emlékeztetnek valamire. Nekem is van valamennyi zenei képzésem, jártam anno szolfézsra, tanultam zenét, talán ezért is jöttek szembe velem Instagramon és Twitteren a „Cursed music notation” posztok. Ezekben a posztokban az alternatív kottázási formák általában értelmetlen, abszurd dolgokként vannak beállítva, de a dolgozatot olvasva kristályosodott ki bennem, hogy a perszonalizált kották – legyenek bármilyen furcsák is – nemcsak viccből ilyenek, hanem koncepció és kreativitás van mögöttük.
A dolgozat végén Barcs Kinga bemutatja saját kottázási rendszerét három példán keresztül. A lekottázott darabokat először egészében látjuk egy magyarázó szöveg keretében, aztán közelebbről is szemügyre vehetjük a kotta részleteit. A kottában bal felül láthatjuk, hogy egy egység milyen hosszú hangnak felel meg. Attól függően, hogy hány különböző hang szerepel a darabban, jelennek meg vízszintes vonalak, a sarkokban pedig többféleképpen is „el lehet kanyarodni”. Az egyik példában a szólamok egészen elcsúsznak egymás mellett vizuálisan, pedig a valóságban egyszerre fejeződnek be. A darabok végeztével a kotta egy spirálként folytatódik, egészen addig, míg el nem ér a papír közepébe, amit az alkotó a darab lelkének nevezett el.
A végeredmény egy elsőre zavarosnak tűnő rendszer, ami a dolgozat kontextusában nyer igazán értelmet: egyfelől grafikai alkotásként, másfelől zenei kísérletként. Számomra izgalmas volt az anyagot olvasva saját agyamat is megtornáztatni azt illetően, hogy miképpen gondolkodok a zenéről – kíváncsi lennék, hogyan működnek ezek a kották a gyakorlatban.
// /
Barcs Kinga a rotterdami Willem de Kooning Academyn diplomázott Graphic Design szakon, emellett tagja a Holland Nemzeti Ifjúsági Női Karnak.
