Cukiság, faktor nélkül? – Epilógus a Ludwig Múzeum kiállításához
A Cukiság faktor kiállítás nemcsak a művészeti világban, hanem a szélesebb közönség körében is nagy visszhangot váltott ki 2023 őszén. A látogatók sokszínű véleménye és a kiállítás médiavisszhangja, a rengeteg promóciós cikk, valamint blogbejegyzés arra utal, hogy a cukiság jelenségét kiemelt érdeklődés övezte. Ugyanakkor értjük-e pontosan miről beszélünk, amikor a „cukiságról” van szó? A közösségi médiában a kiállítás iránt érdeklődők, „rajongók” a Ludwig Múzeum kiállításajánlóinál sajátos megfogalmazású kommentáradatban vélekedtek a cukiságról, azonban ez valójában saját intenciójukat tükrözte, mintsem a kiállítás által szándékolt üzeneteket. A téma komplexitását az is igazolja, hogy kevés szakmai kritika, tanulmány született a tárlatról, a pár megjelent pedig erős kritikai hangot ütött meg. Az ambivalens médiavisszhang és az elmúlt évben napvilágot látott, hasonló kiállítások láttán úgy gondolom, A Cukiság faktort remek referenciapontként használható a cukiság fogalma körüli nehézségek vizsgálatához.
Zavar a cukiságban
A kiállítás hagymahéjként ölelte fel és próbálta értelmezni a kiinduló fogalmat, a cukiságot, bemutatva azokat az elméleteket, amelyek e kérdéskörrel foglalkozó művészek munkáit inspirálják. Válaszokat vártunk, azonban a kiállítótérben barangolva gondolataink csak egyre több vágányon futottak. Ugyanis a cukiság fogalma a kiállítás kurátorai, Maj Ajna és Jan Elantkowski szerint az internet és a telekommunikációs eszközök elterjedésével vált népszerűvé. „Mivel a cuki képek fogyasztásának az internet a legfőbb terepe, a cukiesztétika és az internet egymásra utalva, egymást táplálva és erősítve jelennek meg.” A fogalom első hangzásra valóban nem tűnhet túl réginek, azonban a kawaii, melyet történetileg a cukiság szó elődjének tartanak, már a 17. században Japánban, az Edo-korban használt fogalom volt festmények és nyomatok stílusjegyeire.
Tehát a tárlat a fogalom értelmezésénél gyorsan, a kiállítás első termében elvérzett. A cukiság témájának magyarázatát időnként túlbonyolította, az egyes falszövegek stílusa pedig igencsak változóan alakult: hol tudományos keretek közé próbálta szorítani az összetett kérdéskört, hol pedig könnyedén, köznyelven fogalmazott.
Olyan közhelyes állítások is elhangoztak, amelyek nem feltétlenül állták meg a helyüket, például, hogy „minél könnyeben felismerhető valami, annál cukibbnak tűnik”. A cukiságfaktor-kifejezésnek persze számos értelmezése létezik, ebből a leggyakoribb az, amikor a cukiságot gyermeki vonásokhoz társítjuk: ezek lehetnek külső jegyek úgy, mint a kis testméret, az aránytalanul nagy fej vagy szemek, a kis orr, az arcgödröcskék, valamint a kerek vonások. Épp emiatt a cukiság mint a kiállítás témáját és címét leképző fogalom kliséhalmozás helyett mélyebb magyarázatot igényelt volna. Az elmaradt definíció miatt a tárlat több helyen következetlenül használta a cukiság kifejezést. A kiállítás címe hivatalosan „A cukiság faktor”, a szórólapokon „Cukiságfaktor” szerepelt, néhány tanulmány pedig „cukiság-faktor” -ként hivatkozott a kiállításra. A kiállítás címe körüli tévelygésekre magyarázatot adhat, hogy a munkacíme „A cukik – Új tendenciák absztrakció és figuralitás között” volt, viszont ez a kiállítás promotálásának idejére megváltozott. Ennek tudatában már értelmet nyer, hogy számos absztrakt vagy absztrakt expresszionista művel (Martin Lukáč, Eddie Martinez) találkozhattunk, azonban szigorúan a cukiság keretrendszerében. A kurátorok ez alapján arra utalhattak, hogy a cukiság ábrázolása nem feltétlenül meghatározott, hanem számos mód szerint értelmezhető – a fantáziaképektől az absztrakt, térbeli síkokig nyitott a spektrum.
Cukiságfaktor a kiállítótérben
Az emberek többségének már a cuki kifejezés használata is gondot jelenthet, mások azonban könnyen jellemzik vele a számukra kedves, érzékekre ható, idealizált, azonban nehezen meghatározható dolgokat. A kiállítás ugyan nem utal rá, de a művek többsége felveti, hogy a cukiság különböző korosztályoknak mást és mást jelent, de a „cuki” mint felismerés univerzálisan azonos lehet. Így egyszerre értelmezhető társadalomkritikaként, iróniaként, illetve a fogyasztói társadalomra történő utalásként, amelyben a megmosolyogtató, aranyos jegyek egyszerre válnak cukiságfaktorrá – legyen szó emojiról, vagy akár egy kiskutyáról egy reklámban. Természetesen a folyamat visszafelé is érvényes: a közösségi média és a fogyasztói kultúra hatásai érzékelhetőek a műtárgyakon, a művészek inspirációkat merítenek ezekből a forrásokból. Takashi Murakami neve például elválaszthatatlanul összefonódott a cukiság és a kortárs művészet fogalmaival. Murakami egyik legismertebb alkotása, a kiállításon is szerepelt DOB szobor kiváló példa arra, hogyan ötvözi a művész a japán popkultúra elemeit a magas művészettel. A szobor élénk színei, nagy szemei és játékos formái egyaránt vonzóak és zavarba ejtőek. Egyszerre idézi fel a gyermekkor játékosságát és a felnőttkor szofisztikált esztétikai érzékenységét, rávilágítva ezzel a cukiság mögötti komplex pszichológiai rétegekre. Murakami munkásságában gyakran jelenik meg az általa “superflat”-ként definiált stílus, amely az animáció, a manga és a fogyasztói társadalom hatásait ötvözi, és arra törekszik, hogy eltörölje a magas művészet és a populáris kultúra közötti határokat. Azt látszatot keltheti, hogy kritikailag viszonyul a problémához, azonban érezhető, hogy elsősorban a piaci igények kielégítésé a célja.
Cukiság – faktor nélkül?
A kritikai állásfoglalás hiánya a kurátori koncepción is érezhető. A kiállítás fő feltevései között szerepelt, hogy a cukiság esztétikai kategória, amely kikerülhetetlenül beleivódott a hétköznapjaink vizuális kultúrájába, azonban az erre irányuló elemzés elmaradt, a műveket holisztikus irányból nem értelmezte.
A kiállítás a cukiság értelmezési keretének vizsgalatára tett kísérletet, de hiányoztak azok az alkotások, amelyek a cukiság negatív aspektusaira fókuszálnak. A túlfogyasztás, az infantilizáció és a manipuláció témái kevésbé voltak hangsúlyosak, holott ezek is fontos elemei a jelenségnek.
Habár a falszövegek tudományos keretbe próbálták ágyazni a cukiság kérdéskörét, a kiállítás inkább a vizuális művészetekre koncentrált és kevésbé mutatta be a cukiság jelenlétét más művészeti műfajokban, például az irodalomban vagy a zenében. A művek elrendezése néhol – talán szándékosan – követhetetlennek, kaotikusnak hatott: az egyes installációk közötti átmenetek nem voltak mindig egyértelműek, látogatóként így nehéz lehetett követni a tárlat tematikus ívét. Emellett a kiállítás nem minden esetben biztosított elegendő kontextust a művek értelmezéséhez, ami különösen fontos lett volna a közönség számára, akik esetleg nem ismerik a japán popkultúra specifikus referenciáit. Így a tárlat, bár képzőművészeti alkotások széles palettáját szemlézte, a nem megfelelően választott elméleti keretei miatt azonban hiányérzet és megválaszolatlan kérdéseket hagyhatott a nézőben.
// /
2023. június 23-ától november 12-éig volt látható a Ludwig Múzeumban a szakmai körökben azóta is gyakran emlegetett kiállítás, a „A Cukiság faktor”. A tárlat 14 ország 32 művészének alkotásai segítségével járta körül a cukiság és művészet viszonyát.
A szöveg a MOME Kiállításkritika kurzusán készült, az oktató Sidó Anna volt.
Enteriőrfotók: Biró Dávid // Ludwig Múzeum
Borító: Glódi Balázs // Ludwig Múzeum
