Halottról vagy jót, vagy semmit – Felejtés és emlékezés Ďumbier Izabella fotósorozatában
Mindenki máshogy viszonyul a halálhoz: vannak, akik az élet természetes részének tekintik, mások tabuként kezelik. A kor előrehaladtával társadalmi szinten is megváltozott az elmúlással való kapcsolatunk. Régen az emberek javarészt otthonaikban hunytak el; manapság ezt a kórházak steril környezetével kötjük össze. Ettől függetlenül a halál feldolgozása (vagy éppen ennek hiánya) mindenkiben egyénileg történik meg. Ezt a jelenséget vizsgálja Ďumbier Izabella a 41-43-71 című fotósorozatában.
Halottról vagy jót, vagy semmit, szól a közmondás, mely kiindulási alapként szolgált a projekthez, amiben a fotográfus az igazságot keresi a halottakról való emlékezésen keresztül. „Célom a gyász megannyi ellentmondásos arcát bemutatni és a helyzet mélységét átadni” – írja Izabella.
A férfiak korai halála „generációkon átívelő tragédia”, amelyben minden családtagja érintett. A projekt címe is erre utal: a 41-43-71 az elhunyt személyek életkorát jelöli. „A cím tulajdonképpen egy intervallum, amelybe beleékeltem a számomra legfontosabb számot.”
Bár a képek komor témát dolgoznak fel, vizualitásukban visszaköszön az alkotóra jellemző egyedi színhasználat és képvilág. A fényképek egyetlen tárgya a halál, mely hol szimbolikákon keresztül, hol felismerhetetlen, homályba vesző arcok tükrében jelenik meg. A tojás és a kristálypohár a törékenység, visszafordíthatatlanság jelképe, az üres, feltört kagyló a védtelenségé, megfosztottságé, a homályosság pedig a gyász időszakára utal.
A sorozat egyik fő képén a család látható az ebédlőasztalnál, mellettük üres székkel; szinte hallható a feszültséggel teli csend, tekintetükről leolvasható mindaz, amit szavakba önteni lehetetlen. „Ez az esemény nemcsak, hogy mély nyomot hagyott bennem, de szinte teljesen átformálta a személyiségemet is, ebből kifolyólag alig ismerem fel a korábbi énemet.”
A projekt részét képezi egy általa írt, indulatokkal teli szöveg, melyben felidézi az apja halála óta folyamatosan visszatérő gondolatait. Ennek az in medias res felütése („Hogy a faszszopó redvás kurva életbe. Igazából azt bánom a leginkább, hogy akkor nem néztem meg a hulládat.”) talán jobban sokkolja az olvasót, mint maguk a képek, ezáltal is bemutatva azt az ambivalenciát, mely a gyász folyamatát jellemzi. A téma kapcsán egy hangfelvételt is hallhatunk anyja és testvére párbeszédéről. A szöveg által adott belső nézőpontot kiegészíti az ezzel kapott kerettörténet.
Bár a projekt több szemszögből körbejárja a témát, Izabella nem gondol rá befejezettként: „a távolabbi rokonaim helyzeteit is szeretném feldolgozni a jövőben; még jobban kifejteni a helyzet összetettségét.”
// /
A projekt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a Kreatív fotográfia óra keretén belül készült, Máté Gábor és Geibl Kata témavezetésével.
