Call Your Mom – Kapcsolatunk képei a Longtermhandstand galériában
Izgatottan várakozok a galéria előterében. A villamoson idefelé végig azon gondolkodtam, hogyan is látom őt. Látom-e igazán? Mostanában csak futólag találkozunk, néhány szavas üzenetekben adunk helyzetjelentést a napi dolgokról: „Jól ment a prezentáció? Okés volt. Semmi extra. (szív emoji)”.
Kissé félszegen tördelem a kezem Jonathan Monk képe mellett, mert magam is egy fontos személyt várok. Valakit, akit mindenki ismer, száz arca van, mégis minden lényében egyedi. Kis várakozás után mozdul is a nehéz fakapu, és belép Édesanyám.
Jonathan Monk: Waiting for Famous People (Mom), 1997.
Mielőtt belevetnénk magunkat a kiállításba, kiülünk az eső áztatta kertbe. Jól ismerjük már egymást, tudjuk, hogy mindkettőnknek idő kell ahhoz, hogy megérkezzünk a közös jelenlétbe. Még bele sem kezdek a mondandómba, de ő már étellel kínál. Sejti, hogy egész nap csak kapkodva ettem. Ösztönösen jön belőle a gondoskodás és én kérdés nélkül fogadom el. Kicsit félszegen, de elmesélem neki, mit is terveztem pontosan. Arra kértem, hogy nézzen meg velem egy kiállítást, avasson be a benne felmerülő gondolatokba, hogy tegyük közösen mérlegre kettőnk kapcsolatát: egy anya és egy gyerek, két helyét kereső nő viszonyát, az elmúlt 21 év együtt megélt történetét.
A kétszintes lakásgalériát bejárva olyan témák is felszínre tudtak kerülni, amelyeket talán sosem tudtunk volna ilyen nyíltsággal megbeszélni. Anyának lenni számomra mindig is egyfajta misztikus szerepformának tűnt, talán az egyik legsokoldalúbb és legvégletesebb léthelyzet. Egyedi megélés, mégis egyetemes élmény: teremtés, gondoskodás, nevelés és elengedés sokféleképpen értelmezhető hullámvonala.
Molnár Vera: Anyám Levelei I-VI. – Lettres De Ma Mère I-VI., 1990.
A kiállítás érdeme, hogy szabad asszociációs térként enged betekintést mindabba az általánosnak vélt, de közel sem hétköznapi tapasztalatba, amelyet egy édesanya megél. Szombat Éva képein keresztül leolvasható testi élmény, a közelség semmihez nem fogható egységétől egészen az Elina Brotherus munkáin szereplő tágabban értelmezett szülő-gyermek viszony formáin át egy több szemszögből felrajzolt anyakép tárul itt elénk.
Szombat Éva: Petra, 2020.
Számos műalkotásban és a mi beszélgetésünkben is visszatérő motívum volt a megtartás gondolta. Ahogy egy édesanya szélsőséges helyzetekben is kitart, egy egész családot összetart, fenntart. Akkor is, ha egyedül van, akkor is, ha magát mindig a háttérbe kell helyeznie. Édesanyaként magadban hordod az élet kegyetlenségének, durvaságának titkát, de ki sosem mutathatod, mert egy darabokra hulló világban is tőled várják a megnyugvást, a biztonságot.
Rácz Rebeka: The Gardener, 2025.
Anyának lenni annyit tesz, mint adni: figyelmet, türelmet, feltétel nélküli szeretet. Adni valakinek a tudásodból, a tapasztalataidból. Tudattalanul is átönteni a lényednek egy részét valaki újba, aki ezáltal bizonyos mértékben a tükröddé válik. Horváth Gideon Mother and Son című méhviasz szobra éppen erre mutatott rá. Hisz mi sem vagyunk mások, mint a szüleinktől belénk öntött élettudás és tapasztalat hordozói. De jogosan merülhet fel a kérdés: mégis honnan tud utántöltődni egy folytonos adásra épülő kapcsolat?
Horváth Gideon: Mother and Son, 2025.
Horváth Tibor reklám esztétikát idéző I Love Mom című munkája számomra éppen ezt a kényszerű és tartalom nélküli visszacsatolást jelenítette meg. Azt, hogy milyen könnyen válhat címszöveggé, megszokásból hajtogatott üres fordulattá, hogy „szeretlek anya”. Hiszen a szeretet nem szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg igazán: a jelenlétben, a másikért való kiállásban.
Horváth Tibor: I Love Mom, 2014-2017.
Tranker Kata szobrai is ezt a folyamatos, csendes megtartó erőt sugározzák: a biztonságérzetet, hogy valaki tapasztaltabb, erősebb mindig mögötted áll és védelmet nyújt. Hogy egy édesanya mellett félelem nélkül lehetsz a kisebb, a gyengébb. Ez egyike azon kevés kapcsolatoknak, amiben teret engedhetünk esendőségünknek, amiben megjátszás nélkül adhatjuk akár a rosszabbik énünket is. Egy olyan bizalmi viszony, amire őszintén terhelhetünk, mert törhetetlensége túlmutat minden további később jött ismeretségen. Egy mással meg nem osztható „egybetartozás” hatja át.
Tranker Kata: Boat, 2025. // Tranker Kata: With Mom, 2025. // Tranker Kata: Mother with Sick Child, 2019.
A galériában töltött két óra teret adott számunkra, hogy közösen tekintsünk vissza és értelmezzük eddig megélt kapcsolatunkat. Mindketten érezzük, hogy az elmúlt időszakban szülő-gyermek viszonyunk új fejezetéhez értünk. Szétköltöztünk, a mindennapok elváltak egymástól, és a mérleg kicsit az egyenlőség felé billent.
Hazafelé indulva a csepergő esőben még együtt várjuk meg a villamost. Véletlenül sem hagyna egyedül ázni. Hálás vagyok, hogy a beszélgetés után kicsit tisztábban láthatom őt – nem csak anyaként, hanem emberként is. Talán most azt is jobban értem, hol is kezdődik bennem ő, és honnantól formálom már saját magam.
// /
A kiállítást 2025. május 25-ig lehetett megtekinteni a Longtermhandstand Galériában.
Kurátor: Bencze Péter
Kiállító művészek: Elina Brotherus, OMARA Mara Oláh, Vera Molnár, Gideon Horváth, Dorottya Vékony, Kata Tranker, János Brückner, Maja Djordjevic, András Ladocsi, Tian Jianxin, Jonathan Monk, Róza El-Hassan, Emese Benczúr, Tibor Horváth, Rebeka Rácz, Éva Szombat, Judit Reigl
