Kovács Júlia diplomamunkája több szempontból sem megszokott: egyfelől több, mérnöki területről érkező kortársát is bevonta a tervezésbe, másfelől fordított logikával közelített témájához. Egy energetikai objektumról kezdett épületként gondolkodni, így lett tervezési helyszíne Komló, az egykori bányaváros, ahol a 90-es évek elején a nagy reményű szén- és andezitbányászat megszűnt.
Ha a legszélesebb körben értelmezhető kapcsolódási pontot keressük, akkor Mikó Sándort az iskolaszék tervezőjeként lehet bemutatni. Alkotói szerepvállalása ugyanakkor korántsem merül ki ennyiben: építész, belsőépítész, bútortervező és iparművész, aki ugyanolyan virtuozitással nyúlt esztergált gyertyatartóhoz, felső kategóriás hotelek beltereihez, vagy éppen ülőbútorokhoz.
Hiszünk-e a lélekben vagy sem? Kiülünk-e az erkélyre, vagy lomokkal zsúfoljuk tele? Milyen szavakkal dicsérjük meg, s miért korholjuk gyermekeinket? Ilyen és ehhez hasonló, kétségtelenül fontos kérdések sorakoznak Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor idén megjelent kötetének hátoldalán.
Kata eredetileg festő szakon tanult, az érettségi után egy éles váltással a MOME elméleti szakára került. Habár az autonóm művészi önkifejezés már nem szerepel tantervében, valahogyan mégis visszakúszott életébe – most épp a fotózás formájában.
Teleki Kitti szokatlan animációs projektjét, a „Trixie the Pixie”-t idén a MOME rektori különdíjával ismerték el. Ennek kapcsán a főhős személyiségfejlődéséről, a fiatal felnőttek mentális egészségéről és a közösségi médiára való gyártás sajátosságairól is kérdeztük.