Mindenből egy kicsi – Miloszerni Kata Overtrashed fotói


Kata eredetileg festő szakon tanult, az érettségi után egy éles váltással a MOME elméleti szakára került. Habár az autonóm művészi önkifejezés már nem szerepel tantervében, valahogyan mégis visszakúszott életébe – most épp a fotózás formájában. A festészet otthonos világát elhagyva, de a tanulságokat nem elfelejtve, programszerű önfejlesztésbe fogott, hogy minél jobban feltérképezz önmagát, nem mellesleg pedig a különböző kortárs technikákat.


Fotóiban a rizográfiával készült printeket idéző szemcsésség és színvilág jelenik meg, bizonyos képei inkább hasonlítanak már absztrakt festményekhez, mintsem fotóhoz. Egy kicsikét talán megtévesztő is a végeredmény – részben ilyen, részben olyan, többféle komponensből áll össze, akárcsak Kata alkotói identitása.

„Tetszett, hogy valami olyat csinálok az online térben, ami vizuálisan hasonló, mint a festményeim.”

Édesanyja analóg kamerájával kezdett kísérletezni, amivel gyerekkorában még őt is fotózták. A képeket digitálisan roncsolja, eleinte egyszerű, telefonos applikációkat használt, később áttért a Photoshopra. Különböző irányokba húzza az interfész görbéit: fényességet, szaturációt, kontrasztot, telítettséget állít, tudatosan nyúl bele a képek alakulásába, mert nincsen bármilyen helyzetben alkalmazható filter, így marad a „kézi vezérlés”.

A képek Kata környezetét ábrázolják: barátokat, lakótársakat, családot, de ezt részleteiben csak ő tudja. A roncsolás gesztusával eltűnnek a finom árnyékok, egybeolvadnak a formák, összemosódnak az arcok – apropó arcok: tudatosan próbálja „elkenni őket”. Egy barát portréjától például csak arc nélkül tud elvonatkoztatni, elmondása szerint nincsen szükség többletérzelemre, a színek és a formák a lényegek. (Kísértetiesen hasonlóan, mint egy absztrakt festménynél.) Már csak ezért is érdekes fordulat, hogy a hangulat- és pillanatképeket hátrahagyva jelenleg húsz portrén dolgozik.

// /

Katai további képeit ITT találjátok

Szerző: Jung Katalin