2016. 04. 21. | Animáció | Interview | Média design

Egyetemi válogatottak az animációs maratonon – interjú Tőkés Annával és Tőkés Mártonnal

2004 óta minden évben megrendezik Lille-ben a Fete de l’Animation animációs filmfesztivált, illetve annak keretében a Marathon d’anim animációs versenyt. Európai művészeti intézmények válogatottjai gyűlnek össze, és terveznek egy adott állóképből kiindulva kisfilmet, vagy dolgoznak az Operaház fényfestésén. Díj nincsen, csak maga az élmény. Az Euranim* oktatási program keretében a MOME már a korábbi években is képviseltette magát, és ez idén sem volt másképp. Lehetőségünk volt beszélgetni a magyar csapat két tagjával, Tőkés Annával és Tőkés Mártonnal.

Anna és Márton testvérek, mindketten másodéves hallgatók. Anna animáció szakon, Márton média design-on tanul. Habár két év korkülönbség van köztük, ugyanabban az évben vették fel őket. Édesapjuk elsősorban fotós, grafikus, ami valószínűleg már korán megalapozta a pályaválasztásukat. Márton eredetileg fotósként kezdte tanulmányait, de idővel már egyre több dolog kötötte le az érdeklődését: mozgókép, projektszervezés, art direction, látványtervezés, játék – így később a média design mellett döntött. Anna már korán elkezdett érdeklődni a grafika iránt, és annak főleg a mozgóképi oldala fogta meg: a saját figuráit, karaktereit szerette volna mozgásban viszont látni.

2015-ben kezdődött el egy újabb három éves együttműködés az Euranim és a MOME között, melynek keretében januárban Belgiumban jártak az egyetem hallgatói, márciusban pedig Franciaországba látogattak. Nem a semmiből találtátok tehát magatokat Lille-ben. Hogyan szereztetek tudomást a programról?

Anna: Fábics Natália az animációs tanszék megbízott tanszékvezetője szólt, hogy a tavaszi kurzushét keretében részt vehetnénk egy izgalmas nemzetközi szakmai programon, amelyet idén a mi évfolyamunknak hirdetnek meg. Ez már a negyedik év, hogy kint volt a MOME; idén hat animációs és két média designos diákra volt szükség. Osztályon belül megbeszéltük, hogy ki az, akit érdekelne, majd a jelentkezők közül a végső döntést a tanári kar hozta meg.

Márton, te az Operaház fényfestésével foglakoztál. Itt mi volt a menetrend?

Márton: A kurzushét elején utaztunk ki, és egy Lille melletti kis agglomerációban, Tourcoing-ban szálltunk meg; a munka egy ottani kreatív központban zajlott. A hivatalos verzió szerint 48, de összesen kb. 72 óránk volt a munkálatokra. Hétfőtől hétfőig voltunk kint, pont egy hetet, de az első napon csak ismertették a heti programot, illetve elmondták, hogy mi lesz a feladatunk. A maratonosok egy nappal később érkeztek. Keddtől csütörtökig dolgoztunk a video mappingen, amit csütörtök este egy próbavetítés követett. Ezután még maradt egy kis utómunka péntek délelőttre, de estére elkészült minden, és aznap este lement a hivatalos vetítés. A hétvégét már Lille-ben töltöttük, ahol lehetőségünk nyílt rá, hogy megismerkedjünk a többi ország résztvevőivel.

Opéra de Lille | Video mapping | 2016 | Tőkés Márton és Hlavay Bence szekvenciája 6:47-től 8:13-ig

A video mapping vetítést követően milyen programokon vettetek részt?

Anna: Beszélhettünk rendezőkkel, részt vehettünk master class órákon, amin neves francia rendezők adtak elő. Ezen kívül voltak még gyerekprogramok, filmvetítések, ahol többek között három tavalyi MOME-s diplomafilmet is levetítettek a Best of Art Schools válogatás keretében: Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt-jét, Bárány Dániel Házibuli-ját, illetve Takács Anikó Cosmic Jacuzzi című animációját. Ez nagy büszkeséggel töltött el minket. Emellett, a mesterkurzusok között volt időnk mászkálni, várost nézni, mert a fesztivál ideje alatt már nem dolgoztunk.

Mesélnétek egy kicsit a briefről? Hogyan indult a munka?

Anna: A maratonosok kaptak egy képet, amit a Pánikfalva rendezői, Vincent Patar és Stéphane Aubier rajzoltak, ebből a fotóból kellett kiindulni, és abba visszaérkezni. A mi kisfilmünknek tíz másodperc hosszúnak kellett lennie, ami 250 képkockának felel meg. Ezen kívül nem volt semmilyen megkötés, így egy rövid brainstorming után neki is láttunk a munkának. Elsőként mindenki felírta az ötleteit egy papírra, majd felolvastuk őket egymásnak. Amik megegyeztek, azokat kihúztuk, és a bent maradtakból válogattunk. Azokat az ötleteket tehát, amikre többen is gondolhattak, kizártuk, és a kevésbé kézenfekvőek közül igyekeztünk válogatni.

Márton: A video mapping kapcsán mi egy előre megírt történetet és hozzá komponált zenét kaptunk kézhez, és ebből egy 12 perces audiovizuális narratívát kellett előállítanunk. A 12 percet a szervezők felosztották fél-másfél perces blokkokra, amelyeket megkaptak a csapatok. Mindegyikhez blokkhoz tartozott egy zene és egy történet. Meghallgattuk az összes dalt, elolvastuk az összes sztorit, majd egy rövid ötletbörze után becéloztuk azt a kettőt, amivel igazán szerettünk volna dolgozni. Ha esetleg volt olyan rész, amire többen is jelentkeztünk, akkor a koordinátorok segítettek a végső döntésben.

Nekem úgy tűnik, elég nagy feladatot vállaltatok magatokra rövid határidővel. Volt kapkodás?

Anna: Minimálisan csúsztunk, mert elsőre túl nagyba rendereltük ki a file-t. De szerencsére jól osztottuk be az időnket, nem volt nagy kapkodás. A szervezők is kedvesek voltak, lazán álltak a határidőhöz.

Márton: Eléggé sok időt igénybe vett a 3D-s részek kirenderelése, illetve a szabadkézzel készített frame by frame animáció.

Anna: A munka során mindegyik projektnél nagyon fontos volt, hogy olyan célt tűzz ki magad elé, amit a megadott óraszámon, időn belül teljesíteni tudsz. Az egyik csapat például gyurma animációval dolgozott, amit mi nem mertünk bevállalni ilyen kevés időre, inkább olyan technikát választottunk, amiben nagyobb a gyakorlatunk. Volt egy csapat, akik azonos programban dolgoztak, mint mi; azt találták ki, hogy a zsinóron függő bohócokat megrázza az áram, minden képkockán más figuraként villogva. Ezt az egész folyamatot meganimálni, a figurák mozzanatainak folyamatos változását megszerkeszteni, elérni, hogy minden egyes képkockán más karakter jelenjen meg, óriási munka és rengeteg idő. Ők már régebb óta vannak a szakmában, nagyon jól megcsinálták. Ha mégis kifutunk az időből, az segíteni is tud, mert kicsit életre nevel, felkészít arra, hogy majd a későbbi munkáinkat hogyan végezzük. Jó tapasztalat volt.

Marathon de l’anim | Videó kompiláció | 2016 | Tőkés Anna, Pint Zsófi, Demeter Dominika szekvenciája 2:14-től 2:22-ig

Tudtok mesélni a saját koncepcióitokról?

Márton: A teljes történet egy szépség és a szörnyeteg tematikára épülő narratíva volt, mi ebből egy “friendship” című részen dolgoztunk, melyben a főhős “megszelidíti” az addig vad szörnyeteget. A főhős karaktere nálunk egy vörös hajú lány volt, aki figurálisan meg is jelent az épületen, a szörnyet pedig a meganimált épület volt hivatott reprezentálni. Mondhatni egy architekturális videó klipet kreáltunk. Igyekeztünk végig kihasználni az épület teljes felületét, és túllépni azon, hogy pusztán csak egy síkfelületű screen-nek tekintsük. Figyelembe kellett venni annak architektúrális elemeit is, és ehhez képest alakítani a projekciót.

Vagyis egy vetített sík képet fordítottatok le térbeli alakzatokra…

Márton: Lényegében igen. Azt tudtuk, hogy a függönyök az ablakok mögött el lesznek húzva, így oda nem vetíthetünk, mert ott nincs semmi, ami visszaverje a fényt. És persze az se mindegy, hogy mi az, amit vetítesz. Ha sötét és nem elég intenzív, vagy kontrasztos, akkor nem fognak jól látszani, így sok fehéret kell használni, és bátran feltornázni a kontrasztot. Kaptunk egy képet az operáról, és arra kellett méretezni. Egy kétdimenziós tervrajzra dolgoztunk, megkaptuk az opera homlokzatát, és arra a képre készítettük el az animációt.

Hogyan álltak össze a csapatok?

Anna: Hárman voltunk, Demeter Dominika, Pint Zsófi és én a Marathonon, illetve hárman voltak, Streit Krisztián, Tudisco Júlia, Varga Máté, akik egy videó naplót készítettek az utazásról. Az animációs csapatban, mindhárman ugyanarról az előkészítőről jöttünk, így már ismertük egymást korábbról. Jól működtünk együtt, brainstormingoltunk, majd egyszerre kezdtük el a karakterek tervezését, kiválasztottuk, hogy ki melyik szereplőt mozgassa. Ha valaki esetleg elfáradt vagy elakadt az animációban, akkor addig áttért egy színezős részre, és más animált helyette. Az ilyenekből nem csináltunk problémát, mindenki azt csinálta, amit éppen tudott, szeretett volna.

Márton: Az én csapatom négy főből állt, egy dán és egy francia fiúval, valamint Hlavay Bencével dolgoztam együtt, aki szintén a MOME-n tanul animáció szakon. Bencét már ismertem az egyetemről, a két sráccal pedig ott találkoztam először. Sikerült jól lekommunikálni minden ötletet, gyorsan haladtunk.

Felfedeztetek esetleg bármi különbséget megközelítésben vagy munkamódszerben a különböző országok diákjai között?

Anna: A tizenhét maratonozó csapat között voltak profik és egyetemi csapatok is, és igazán érdekes volt figyelni a munkájukat, tanulni tőlük. A profiknál megfigyelhető volt, hogy általában bátrabb technikákat alkalmaztak, merészebb dolgokat vállaltak be.

Márton: A csapatomban dolgozó dán fiú és én például teljesen más szoftvereket használunk. Érdekes volt látni, hogy annak ellenére, hogy ő is 3D-zik és kompozitál, abszolút más utakon jut el ugyanazokra a megoldásokra, mint én. A munka során sikerült rávennünk egymást, hogy kipróbáljuk egymás eszközeit, sokat tanultunk egymástól.

Anna: Beszélgettem belga diákokkal, akik mondták, hogy azért csináltak papír animációt, és rajzoltak papírra átvilágító asztalon, mert a saját iskolájukban nem tanultak másféle módszert. Olyan szakra járnak, ahol csak ezt várják el tőlük, és ez is érdekli őket kifejezetten. A fesztiválszervező azonban nem tesz különbséget aközött, hogy az iskolák manuális vagy digitális technikákkal dolgoznak, mert nekik csak az számít, hogy a munka végére sikerüljön mindent digitalizálni.

Márton: Többen például csak szabadkézzel tudtak vagy voltak hajlandóak dolgozni, nekik viszont pont ez a manuális módszer volt az erősségük. Ugyanakkor egy ilyen nagyszabású projektben a végén minden számítógépen történik, így nehezebb felzárkózniuk. Illetve ilyenkor, amikor csak két napunk van egy feladatra, a számítógép használata eléggé meggyorsítja a munkát.

Milyen volt a végeredmény fogadtatása?

Anna: Az utolsó nap vetítették le a munkánkat, amit mi hangok nélkül adtuk le, de már zörejezve láttunk viszont. Szakadtunk a nevetéstől, nagyon viccesek lettek! Mindenki hangosan végigtapsolta a stáblistát, egyfajta záró buli volt az egész péntek este.

Márton: Három órán keresztül ment folyamatosan a vetítés az opera előtti téren. Nem szimplán a résztvevők nézték, megtelt az egész tér. Az egész város számára egy nagy élmény, akárcsak egy tűzijáték; minden évben nagy tömeg gyűlik össze.

Kritikákat is kaptatok esetleg?

Márton: Konkrét kritikákat nem kaptunk, de itt-ott sikerült elcsípni egy-egy véleményt. Mi például hallottuk, hogy valakinek kifejezetten tetszett a vörös hajú lány karaktere. A projekt koordinátorai is elmondták pár szóban a véleményüket, de hosszas kiértékelésre, beszélgetésre nem került sor.

Anna: Nekem sikerült beszélnem a zeneszerzővel, akinek például nagyon tetszett, hogy Marciék kihasználták az épület adottságait, a miénknél pedig örültek, hogy volt valaki, aki nem zsinórként kezelte a bohócok függesztését, hanem térbe helyezte őket.

Fête de l’anim | Lille | 2016 |Tudisco Juli, Varga Máté, Streit Krisztián videónaplója

Ha össze kellene foglalnotok pár szóban az egész hetet, mit emelnétek ki? Melyek voltak számotokra a legmaradandóbb élmények?

Anna: Általában több projektben veszek részt egyszerre, és most rájöttem arra például, hogy milyen sokat segít, ha egyszerre csak egy dologgal foglalkozom. Sokkal gyorsabban haladok ilyenkor, viszont ha jönnek folyamatosan projektet, nehéz nemet mondani a jó munkákra. Érdekes tapasztalat volt.

Márton: Számomra is a tapasztalatgyűjtés volt a legfontosabb. A csapatmunka, kommunikáció, idegen közegben adott feladatra való tervezés, utazási élmények. Jó sokat dolgoztunk, de utazási élménynek sem volt utolsó. Az érdekelt volna még, ha csak zenére, egyéni rövid videókat kellett volna készítenünk, szabadabban tudtunk-e volna dolgozni előre megírt történet híján. Örülök, hogy sikerült összebarátkoznom szakmabeliekkel: jelenleg többek közt egy Kickstarter projekten dolgozom, és már vannak jelentkezők rá a kinti résztvevők közül is. Vagy, ha mondjuk, a jövőben megyek Erasmusra, már több országban vannak kapcsolataim a fesztiválnak köszönhetően. Ha bárkinek van rá lehetősége, én azt javaslom, hogy ne hagyja ki!

Az Euranim projekt következő állomása Budapest lesz. A MOME video mapping workshopot szervez a programban résztvevő külföldi hallgatókkal együtt április 24-29-ig között. A létrehozott fényfestést a Kiskakas Animációs Filmnapok megnyitójaként április 29-én este 10-kor lehet majd látni a Tesla belső udvarának falán!

// /

* Az Euranim egy nemzetközi oktatási program, melynek célja az animáció széleskörű megismerése, innovatív használata, progresszív eszközeinek elsajátítása kisfilm készítéssel és fényfestéssel már 2012 óta. A projekt főszervezője a francia Rencontres Audiovisuelles. A programban öt ország egyeteme vesz részt: Plymouth College of Art (Plymouth, Egyesült Királyság), Turku University of Applied Sciences (Turku, Finnország), The Animation Workshop (Viborg, Dánia), Howest (Kortrijk, Belgium) és a MOME. Az idei második állomás Franciaország volt, melyen diákjainknak ismét lehetőségük volt részt venni.

Az idei állomások:
2016 január: workshop + showcase event / Kortrijk (Belgium)
2016 március: Fête de l’anim’ / Lille, Tourcoing, Valenciennes (France)
2016 április: Kiskakas Festival / Budapest (Hungary)
2016 október: workshop + showcase event / Viborg (Denmark)

A franciaországi projektben résztvevő hallgatók:

Fényfestés: Tőkés Márton és Hlavay Bence

Animációs maraton: Tőkés Anna, Pint Zsófi, Demeter Dominika

Videó napló: Tudisco Juli, Varga Máté, Streit Krisztián

EURANIM projektvezető: Falvai Györgyi