Hétköznapi különleges. Lakatos Botond designer munkái

lakatos8_

Lakatos Botond harmadéves hallgató a MOME formatervező szakán. Amellett, hogy folyamatosan pörög és utazik, arra is szán időt, hogy leüljön, és belemerüljön a tervezést megelőző kutatásba – végül is ilyen a jó formatervező, nem?

„Az olyan design érdekel, ami kizökkenti az embereket a mindennapokból – úgy gondolom, ez a legnagyobb lehetőség a formatervezésben” – mondta magáról az ElectroLux 2015-ös pályázata kapcsán. A cég Design Lab versenyére 2010 óta bármilyen nemzetiségű formatervező hallgató jelentkezhet; Botond Magic Wand projektjével került be az utolsó fordulóba.

lakatos

A varázspálca tipikus esete a „játszva tanulást” elősegítő eszközöknek: a gyerekek úgy távolíthatják el vele a foltokat a ruháról, hogy közben meg is tanulják tisztán tartani a környezetüket. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Botond ötlete volt az egyik legkreatívabb a mezőnyben.

lakatos15

Munkái áttekintéséből semmiképpen sem maradhat ki a „What to print in 3D” pályázatra készült lámpája, a Sphaera. A terveket a sivatagok és tengerek hullámai inspirálták.

lakatos14

Egy iskolai feladat keretében a CPR, vagyis az újraélesztés mechanikájának népszerűsítését helyezte a középpontba. Botond, úgy tűnik, ebben az esetben is fent idézett hitvallását követte: egy hétköznapi tárgy nem mindennapi újragondolásával hökkenti meg a felhasználót. A fitness ground-on felbukkanó edzőgép használata közben észrevétlenül válik oktathatóvá a szív- és légzés újraindításának mozdulatsora.

lakatos9

Botond jelenleg azon fáradozik, hogy mihamarabb ráérezzen a professzionális tervezők életritmusára… „Jelenleg formatervező gyakornokként dolgozom. Szeretném elsajátítani a gyors és hatékony munkát.” Elmondása alapján expók és kiállítások belső tereinek kialakításán is szívesen ügyködne a közeljövőben – ehhez csak drukkolni tudunk neki.

//// /

Borda Réka írása