Az idei Red Dot díj magyar nyertesei


A Red Dot díjat általában nem kell bemutatni azoknak, akik érdeklődnek a kortárs design iránt. Az egyik legrangosabb nemzetközi elismerést jelenti, ha valaki megkapja az esseni Design Zentrum “piros pontját”, és munkája szerepelhet a Red Dot Design Museum éves kiállításán.

A beküldött pályamunkák száma minden alkalommal meghaladja a 10.000-et, és csak töredékük lesz végül díjazott a három kategória valamelyikében. Idén is a termékdesign, a designkoncepció, és a kommunikációs design területéről kerültek ki a legjobbak. Utóbbi kategória kiemelt, Red Dot: Grand Prix nyerteseiről korábban már beszámoltunk, most pedig lássuk az idei kiírás magyar díjazottjainak, Palotai Gábornak és Pákozdi Rebekának a munkáit!

Palotai Gábor – Swedish Exhibition Agency

Kivételes módon Palotai Gábor már tavaly is három Red Dot díjat vihetett haza Essenből, és idén sincs ez másképp – sőt, nem három, de négy “piros pontot” is kapott. A tervezőgrafikusként és art directorként is dolgozó designer a modern, geometrizáló formanyelvet értelmezi újra kísérletező kedvű munkáiban. A Swedish Exhibition Agency-nek tervezett 2016-os plakátjait is Red Dot-tal ismerték el, a mostani sorozata pedig Best of the Best kiemelt díjat kapott. A plakátok a svéd ügynökség éves beszámolóját egészítik ki vizuális megoldásokkal. Ezek a “grafikai szobrok” a szimbólumok színeinek és rétegekeinek egymásra vetítésével érzékeltetik a felfelé és lefelé történő mozgást, amely az ügynökség munkájának dinamizmusát fejezi ki. A grafikák formai alapját az intézmény logójának elemei; a négyzet és a vessző képezik.

Palotai Gábor – Zoo plakátsorozat és illusztrációk

Design: Gabor Palotai Design | Art Directon: Palotai Gábor | Grafikai tervezés: Palotai Gábor, Henrik Callerstrand, Annika Jansson | “Zoo” | könyvillusztrációk | © Gabor Palotai Design

Az itt látható művészplakátok a “Zoo” című könyvvel párhuzamosan készültek, amelyek új és szokatlan kísérletet tesznek az állatkertben élő állatok megjelenítésére. A kiadványban az embert is beleszámolva nagyjából 30 állatfaj jelenik meg absztrakt ábrázolásban. A grafikák fekete-fehérje kontrasztban áll az állatvilágról alkotott színes képeinkkel; a testek éleit pedig, mintha az épített környezet ejtette volna rabul, miközben összetett mintákat alkotnak a plakátokon. A zsűri véleménye szerint kiemelkedő az a mód, ahogyan az állatok elveszítik figuratív részletgazdagságukat, mégis könnyen felismerhetőek maradnak akár távolról is. A zsűri szintén hangsúlyozta a felhasznált papír textúrájának szépségét és a hozzá kapcsolódó tapintás élményét. A “Zoo” könyvben szereplő illusztrációk és a plakátok külön-külön is Red Dot: Best of the Best elismerésben részesültek.

Palotai Gábor – Contempo Art Auctions

A plakátsorozat a budapesti Contempo aukciós ház új logójával játszik. A kis “t” és “p” meghosszabbításával önálló grafikai mintákat hoz létre a tervező. A grafikák kibillentik a nézőt megszokott olvasási rutinjából, mivel a logó néha a bal oldalon, néha a jobbon, néha pedig középen tűnik fel.

Pákozdi Rebeka – Onni

A Red Dot díj designkoncepció kategóriája kész termékek helyett ötletekre és víziókra helyezi a hangsúlyt. 2005 óta elsősorban fiatal, feltörekvő tervezők számára kíván láthatóságot biztosítani. Idén Szingapúrban pedig a MOME frissdiplomása, Pákozdi Rebeka is átvehette a díjat tartásjavító hátizsákjáért, amelyet Koós Pál témavezetése mellett tervezett. Az Onni kifinomult, stílusos megjelenése a nagyvárosi, fiatal felnőtt nőket célozza meg, a vállak hátrahúzásával, a gerinc ívéhez igazodó merev hátrésszel pedig ellensúlyozza és korrigálja a görnyedt testtartást. Belső elrendezése segíti a súly optimális eloszlását, ezzel is elősegítve a helyes testtartást.

GALÉRIA

// / 

Schneider Ákos 

[Az eredeti közléshez képest a cikket Palotai Gábor negyedik, a “Zoo” kiadvány illusztrációiért kapott Red Dot díjával egészítettük ki.]