Heti Betevő || 12.04. – 12.10.

Figyelem, sűrűn indul a hét! Ma este Markó Luca privát történeteivel kezdünk a Laborban, az Inspiráló Designelmélet előadói szubkultúra és design vonatkozásában okosítanak a Toldiban, 8-kor pedig Oltai Kata várva várt “Kamaszkor” fotókiállítása nyit a Capában. Holnap a MOME Z épületében a Beuys című dokumentumfilm vetítést ajánljuk. Szerdán Szalontai Ábel egynapos kiállításán Závada Pál mond megnyitóbeszédet, a hét második felében pedig a Latarkában, a Szatyor Art Space-ben és a Loffice-ban megrendezésre kerülő vásárok és aukciók állítanak minket karácsonyi pályára.

Örökölt Érzékenységek– Markó Luca kiállítása

Labor | 1053 Budapest, Képíró utca 6. | hétfő, 18:00 | EVENT

„Az Örökölt érzékenységek alkotásai személyes történeteken alapulnak, amelyek nemcsak vizuális eszközökön keresztül jelennek meg. Olyan magánmitológiát hoznak létre, melyben médiumok, képiség, hangok, taktilis ingerek keverednek, de ez a sokféleség egyetlen gondolati egységet képez. A kiállítás olyan, akár egy napló, amelyben az alkotó a legbensőbb emlékeit tárja a nézők elé, de mindezt úgy teszi, hogy bárki tud kapcsolódni hozzájuk. Luca privát történeteken keresztül beszél egyetemesen ismert érzésekről: kötődésről, veszteségről, szerelemről és hiányról.”

Inspiráló Designelmélet – Szubkultúra és Design

Toldi | 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. | hétfő, 19:00-21:00 | EVENT  

“Tárgyaink folyton-folyvást árulkodnak rólunk. Leleplezik azt, kik vagyunk, mit és hogyan csinálunk, mit tartunk fontosnak, hogyan látjuk a világot és benne saját magunkat. “A MOME IDE őszi félévének második előadói estjén azt vizsgáljuk, hogy a különböző szubkultúrák hogyan pozicionálódnak a társadalomban tárgyaikon és képi világukon keresztül, legyen szó akár pár fős, akár világméretű közösségről, amelyre immár egy komplett iparág épült fel.”

ELŐADÁSOK: A „gamer-társadalom” mint szubkultúra (Becskeházi Anna, Design- és művészetelmélet BA III.) | A zine kiadványok mibenléte (Földházi Gyula, Designelmélet MA II.) | Interjú Rádi Gábor, mindenes punkkal (Rádi Gábort Jóföldi Laura kérdezi, Designelmélet MA II.) | Egy gördeszkás csapat identitása képi világának tükrében (Zámbó Gergő, Designelmélet MA I.)

Literal Biopsy – Kőszeghy Flóra festőművész kiállítása

P28 Galéria | 1083 Budapest, Práter utca 28. | hétfő, 19:00-22:00 | EVENT

„Kőszeghy Flóra munkáiban a festészet határait feszegeti. Előző önálló kiállításán az építészettel foglalkozott, építészként ez nem is annyira meglepő. A Literal Biopsy című kiállítás azonban az írásbeliséggel foglalkozik. Kiindulópontja a címek szerepe. A festmények mellé helyezett feliratok, nevek és a szövegek viszonya a képekkel. Kőszeghy Flóra számára a vágás és a kiemelés nem csupán egy formai eszköz. Az absztrakcióhoz vezető utat jelenti, ahol a konkrét elvonttá válik. A Literal Biopsy képeinél ez a címeket érinti. A festményeken rendhagyó módon felismerhető a kép tárgya. A címek azonban nem egyszerű kijelentések. Szövegrészletek, melyek egy ismert vagy ismeretlen kontextusból kiragadva teremtik meg az az ellenpontot, amitől a festmény maga is megváltozik.”

Golden Boundaries

Capa Központ | 1065 Budapest, Nagymező utca 8. | hétfő, 20:00 | EVENT

„A kultúrtörténet mindig kitüntetett figyelemmel kísérte a kamaszkort, amelynek hossza, megítélése, előjele változatos utat járt be. Vajon a romlatlan, tökéletes gyermekkorból vezet át a megalkuvó, tisztátalan felnőttkorba vagy éppen a tudatlan, egyszerű gyermekből válik egy szellemi és lelkierővel, képességekkel megáldott felnőtt? A Capa Központban december 4-től látható kiállítás körüljárja az önkifejezés különféle megjelenési módjait, a személyes autonómia és kulturális sokszínűség keresésének kérdését, a serdülőkor és fiatal felnőttkor ideiglenes összetartozásait, valamint az úgynevezett „jelentéstérképeket”, amelyeken keresztül az egyén társas lénnyé válik.”

BEUYS – dokumentumfilm vetítés

MOME Z, Kis Auditórium | 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 2. | kedd, 16:30-19:30 | EVENT

“Joseph Beuys: a kalapos ember a filcekkel meg a zsírsarkokkal. 30 évvel a halála után ma olyan látnokként hat, aki megelőzte, és máig megelőzi korát. Andres Veiel filmje magát a művészt szólaltatja meg. Számos, eddig ismeretlen képi és hangzó dokumentumból asszociatív, transzparens portrét rajzol, és Beuys példáját követi, amennyiben állítások megfogalmazása helyett, inkább tereket nyit a gondolkodáshoz. Beuys bokszol, társalog, kiokít, művészetet magyaráz egy halott nyúlnak, és azt kérdezi: “Önök talán nevetés nélküli forradalmat akarnak csinálni?”

Mohácsi András könyvbemutatója és Szalontai Ábel fotókiállítása

Capa Központ | 1065 Budapest, Nagymező utca 8. | időpont: szerda, 18:00 | EVENT

“December 6-án, szerdán 18 órától lesz Szalontai Ábel egynapos fotókiállítása a Capa Központ Project Room termében Mohácsi András és kövei című könyv bemutatójával egybekötve. A kiállítást megnyitja Závada Pál, író.”

Imre Mariann: Portól porig | From Dust To Dust tárlatvezetés

Horizont Galéria | 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 32. | időpont: szerda, 18:00-19:00 | EVENT

„Ez nem egy retrospektív kiállítás, holott sok régi munka szerepel, de igazán a rész és az egész viszonyulása számít itt. Mintha egy nagy installációt raktam volna össze. Még arra is gondoltam: mások munkáit is beteszem a kiállításba, az sem fontos ,hogy én készítettem. Valamit szeretnék mondani és ennek a célnak az érdekében behozok festményeket, tárgyakat, képeket. Régóta figyelem magamban, hogy főiskolás fehér korszakom óta tulajdonképpen ugyanaz foglalkoztat mindig, ha kicsit más eszközökkel is, de ugyanazt járom körbe. Összerakom magam.“ – Imre Mariann

Karácsonyi Képzőművészeti Vásár 2017

LATARKA | 1061 Budapest, Andrássy út 32. | időpont: szerda, 19:00-22:00 | EVENT

„Mi sem kellemesebb, mint a hó borította, fehér karácsony, ám a karácsony egyértelműen a színek ünnepe is. Már csak párat kell aludnunk, és ismét színfoltokban úszik majd a város, kezdetét veszi a karácsonyi zsongás. A művészet szerelmesei pedig örülhetnek, hiszen a sok-sok karácsonyi vásárral egyidejűleg most egy igazán különleges hely nyitja meg kapuit, immáron ötödik alkalommal: a LATARKA Galéria exkluzív képzőművészeti vására ebben az évben is lehetőséget nyújt a művészet iránt érdeklődőknek, hogy kortárs festménnyel, fotográfiával vagy képzőművészeti alkotással lepjék meg szeretteiket a béke ünnepén, ezáltal is színessé varázsolva azt.”

FOTÓ advent – Kiállítás és vásár

Szatyor Art Space | 1115 Budapest, Bartók Béla út 33. | szerda, 19:00-22:00 | EVENT

„Idén első alkalommal kerül megrendezésre a különleges kiállítás és vásár, a FOTÓ advent, mely lehetőséget nyújt a kortárs művészet iránt érdeklődőknek, hogy szeretteiket fotográfiával, vagy egyedi grafikákkal ellátott képeslapokkal lepjék meg karácsonykor. A kiállított munkák a MOME Fotográfia mesterszakos hallgatóinak képei és a MOME Tervezőgrafika hallgatóinak grafikái, az esemény szervezésében pedig a MOME design- és művészetmenedzser hallgatói vesznek részt.”

IV. Árverés  a Loffice-ban

Loffice | 1061 Budapest, Paulay Ede utca 55 | vasárnap, 17:00-18:00 | EVENT

„Az immáron negyedik alkalommal, a Loffice épületében megrendezésre kerülő Contempo Auctions árverése ezúttal a karácsonyi ajándékozás előtti időszakra reflektál. Az egy éve indult kezdeményezés alaptémája a konceptuális művészet, ami egy újgenerációs műgyűjtői réteget szólít meg.  A kurátori igényességgel összeállított anyagért Tóth Árpát, a Neon Galéria vezetője felel, aki a galériával párhuzamosan futtatja a Contempo tevékenységét. A katalógus a neoavantgárd időszak alkotásaiból szemezget, így mindenképp ígéretes aukció elé nézünk.”

// /