

Frenák Pál 2015 Moholy-Nagy Díjasa
A kortárs magyar táncművészet meghatározó alakja, Frenák Pál vehette át a Moholy-Nagy Díjat Fülöp József rektortól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ünnepségén. A rendezvényen Zsótér László Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikusnak professor emeritus címet adományozott az egyetem.
A díjat idén Frenák Pál koreográfus, táncművész kapta, aki egyedülálló, impulzív táncnyelvet hozott létre, melyet a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata jellemez. Munkáinak innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére. Radikálisan új stílusú, erősen dinamikus mozgásvilága mellett koreográfiáinak felismerhető védjegye a társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az előadásokba. Kétszer nyerte el a hazai kortárs táncszakma legrangosabb díját, a Lábán Rudolf-díjat. 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán koreográfusi díjjal, 2014-ben pedig Budapestért Díjjal tüntették ki.