Vissza a természetbe: MANKA kollekció


© Manka

Pásztor Turák Réka írása

A  Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe célja immáron öt éve, hogy lehetőséget nyújtson a közép-európai régió –  Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szerbia valamint Horvátország – legtehetségesebb tervezőinek, hogy kollekcióikat egy minőségi platformon mutathassák be Budapesten. A Gombold újra! Közép-Európa pályázat  – mint a #MBFWCE kiemelt eseménye – a legjobb húsz döntős tervező kollekcióját mutatja be, illetve díjazza.

Schneider Anna (MOME textil BA2) és Szigeti Orsi (MOME textil BA1) MANKA névre keresztelt kollekciója azon szerencsések között volt, amiket a nemzetközi zsűri 124 pályamunka közül kiválasztott döntősként. A tervezőpáros közös munkája egy hétéves barátság gyümölcse, mely elmondásuk szerint zökkenőmentesen működött. Gyermeki, de semmiképpen sem gyerekes inspirációjukat a sokunk által jól ismert cseh meséből, a Rumcájszból merítették – erre mind finom, mind pedig konkrétabb utalásokat téve. Ez utóbbi megnyilvánul többek között a hímzéseken, mintákon, kalapokon, illetve a kampányfotók hangulatában is. A finomabb utalásokra jó példa a színvilág, melyek egytől-egyig a mese képi világát idézik. A kollekció elnevezése egyébként Rumcájsz feleségétől, Mankától ered.

© Manka

Anna elmondta, hogy fontos szempont volt a tervezés során a föld színek megjelenítésén kívül a természetes anyagok használata: többségében lenvászon, pamut és a kiegészítőköz használt szalma egészült ki szintetikus bőrrel és filccel egy-egy részlet erejéig. A letisztult volanvezetést játékosan töri meg néhol egy minta, hímzés vagy kontrasztba állított anyagpáros. A MANKA kollekcióban kiemelkedő szerepet kapott a storytelling, a mögöttes tartalom vizuális megnyilvánulása az egyes részletekben. Szempont volt továbbá a tradícionálisnak mondható kézműves elemek továbbgondolása, s ennek korszerű értelmezése, mind hordhatósági és eladhatósági szempontok szerint. A ruhák hordhatósága egyértelmű: Anna és Orsi célközönsége az a fiatal nő, aki szívesen vegyíti a bohókásat a letisztulttal és tudatosan keresei a gardróbjába illő darabokat. A törtfehér szín és a mesebeli elemek szembetűnő gyermeki ártatlanságát a tervezők a nyitott hátrészekkel ellensúlyozzák, és tették ezáltal egyaránt vonzóvá. A kollekciót táskákkal és kalapokkal egészítették ki, melyeknek alapanyagául szalma és filc szolgáltak.

© Manka

© Manka

Az egyes darabok szépsége valósággal a természetbe invitál – főként a kampány fotók megtekintése láttán – melyek konkrétan idézik fel bennünk a jičíni erdő báját. Nem véletlen tehát, hogy a kollekció kedvessége magával ragadta a zsűri tagjait. Az egyes darabok tisztasága és játékossága jól ellensúlyozza a szürke hétköznapokat, ezáltal megteremtve viselőjének mind a komfort, mind pedig a szabadság érzését.

© Manka

© Manka