MH-P67347 – A hibriditás László Áron kollekciójában


Mitől érezzük a magunkénak a kulturális örökségünket? Vajon a kulturális identitásunkat az határozza meg, ahonnan származunk, az, amiben szocializálódtunk, vagy az, amit magunkénak választunk? László Áron MH-P67347 című kollekciója ezekből a kérdésekből indul ki. Öltözékeiben saját DNS-tesztjének eredményeit alapul véve különböző kultúrák folklorisztikus elemeit értelmezi újra.


László Áron: MH-P67347 // Fotó: László Áron // Modell: Petri Csenge


A téma már a MOME-n végzett tanulmányainak második évében elkezdte foglalkoztatni Áront. Ekkoriban Csókási Dorottyánál gyakornokoskodott, akinek munkáiban meghatározó szerepet kap a népi kultúra. Bár magyar kulturális közegben nőtt fel, nincsenek közvetlen tapasztalatai a hagyományokkal, a népi rítusokkal: „Az osztálytársaim közül is sok embert inspirált, nagyon jól tudtak hozzányúlni ehhez a témához. Én viszont hiába próbálkoztam, nem igazán tudtam kapcsolódni hozzá – azt éreztem, hogy korlátoz.”

A kollekció referenciapontjainak kiválasztásához Áron a saját DNS-tesztjének eredményeit használta fel. Ezek alapján a kelet-európai, a balkán, a germán, a görög-albán, az olasz és a balti népek népviseleteit vizsgálta, régiós szinten is. A térségekhez hét-hét tervet készített, így egy összesen 49 darabból álló kollekciót hozott létre. Közülük egy-egy köré önálló perszónákat épített, amelyeket az adott népek mondái inspiráltak. Az öltözékek így nem csupán szabászati és formai megoldásaikban, hanem szimbolikus jelentéstartalmukban is izgalmasak.

László Áron: MH-P67347 // Fotó: Petri Csenge // Modell: László Áron


Áron célja az volt, hogy minél részletgazdagabban jelenítse meg a tervekben a történeteket. Feldolgozta például a litván mitológia egy hősnője, Eglé alakját, aki a Kígyókirály feleségeként a tenger alatti világban élt. Ám, amikor hazalátogat családjához, testvérei megölik a férjét, a tragédia hatására pedig gyermekeivel együtt fákká változik: ő maga fenyővé. Eglé átalakulása az öltözék textúrájában jelenik meg.

László Áron: MH-P67347 // Fotó: Petri Csenge // Modell: László Áron


Egy másik ruhadarabjának kiindulópontja a görög fustanella szoknya volt, amelyet férfiak hordtak, és ami a kortárs öltözködésben is kezd egyre elterjedtebbé válni.

László Áron: MH-P67347 // Fotó: Petri Csenge // Modell: László Áron


Áron tudatosan kerülte azokat a színkombinációkat, amik egyértelművé teszik, pontosan melyik kultúrkörhöz kapcsolódnak a ruhák. A lime- és kiwizöld, illetve a pink használata eltávolodást jelent a folklórhoz társított koloritoktól, míg a fekete és a fehér összekötő elemként teremt kapcsolatot a kortárs színhasználat és a népi öltözékek hagyományos színei között. A ruhákban így csak sejtjük a folklorisztikus elemeket, de nem tudjuk egyértelműen népművészeti kollekcióként azonosítani.

Áron számára lényeges szempont volt, hogy egyik kultúra se váljon kifigurázás tárgyává: egy kollekcióba kollázsolásuk kiemeli a felhasznált elemeket az eredeti kontextusukból és egy – a divatot alapvetően is jellemző – identitáskeresésen alapuló szerepjáték részévé teszi őket. Nem kell megfejtsük a kulturális utalásokat, éppen ellenkezőleg: ahogy a genetikai származás, úgy az öltözékek sem feltétlen visznek minket közelebb az adott kultúra mélyrétegeihez.

Ehelyett a kollekció azt veti fel, hogy a kulturális örökséghez való viszonyunk egyre kevésbé tűnik készen kapottnak – helyette a személyes választások, az egyéni tapasztalatok és értelmezések határozzák meg.

// /

A kollekció a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervezés BA szakán készült. A konzulensei Györök Borbála és Papp Zsófia voltak.

Szerző: Tóth Emese