Éjszakai neonfények közt bolyongó hullamerev őzike, avagy Horváth Réka álomvilág alteregója

---

Réka végzős média design szakos a MOME-n. Legfrissebb munkáinak egyikét az egyetem “Látványtan” kurzusára készítette, amelyen a valóságon túli élmény vizuális megjelenítésére törekedtek a hallgatók. A kurzus kiírása szerint mellőzni kellett mindenféle digitális trükköt, technikai bravúrt, manuálisan kellett megteremteni ezt az élményt.

“Valahol az álom és ébrenlét között van az a határterület, amikor az ember a nap közepén mered maga elé és kicsit kiszáll a testéből  egy egészen más helyre – hogy hova, nem tudom. Ezek a “daydreamingek” nagyon erősek vizuálisan, és kifejezetten rossz érzés, ha kirántanak belőle.

Az őzikém a naiva, aki valahol tart az élesen szembemenő helyzetektől, és valamilyen módon rekonstruálja ezeket az elrontott vagy nem megélt pillanatokat belül a kis agyában.

Ezt megélni külső szemlélőként egy kicsit mindig zavaró lehet, belül meg egy furcsa testetlen kószálás, elvágyódás, aminek a beteljesületlenségben van valami borzasztóan szomorú. Nagyjából ezt próbálja visszaadni a hangulatkép-sorozat. Ez a környezetidegen hullamerev őzike álma.”

A gondosan kiválasztott helyszínekkel, a színek és formák érzéki játékával sikerült Rékának életet lehelnie egy virágboltból kölcsönvett, műanyag őznek a tekintetébe. Bár egy finoman megelevenedő giccsről van szó, mely látványában édeskés, meseszerű, ahogy a felszín alá nézünk, eláraszt minket valami sötét, nyugtalanító érzés. Magány, hontalanság – ki mit lát bele. Nincs egyértelmű jelentése a képeknek, pont annyira direkt, hogy a szemlélő szabad asszociációjára bízza a történetet. Mi magunk dönthetjük el, hogy egy ártatlan gyerekmese illusztrációját látjuk, vagy valami sokkal mélyebb, személyes történetről van szó.

// /

Derzsi Mátyás írása

---