Mustra: Gyulai Panni, animáció


Hallgatói munkákat bemutató Mustra rovatunkban ezúttal Gyulai Panni filmjeivel ismerkedünk meg, aki jelenleg animáció mesterszakon tanul a MOME-n.

Panni eredetileg grafika szakra szeretett volna jelentkezni, mert mindig is érdekelték a különböző mesék és történetek karakterei, de miután látta, hogy grafikán inkább az arculattervezés jelenti a fő fókuszt, végül az animáció mellett döntött. Munkájában leginkább azt tartja izgalmasnak, hogy a már meglévő karakterekhez milyen hangulatot, érzést tud hozzárendelni színek és képek segítségével.

Social Animals

Social Animals | © Gyulai Panni

Social Animals | © Gyulai Panni

Social Animals | © Gyulai Panni

Social Animals | © Gyulai Panni

Social Animals projektje hat másik MOME-s diák (Buda Flóra Anna, Szász Enikő, Koska Zoli, Tímár Anna és Takács Barbi) közreműködésével készült el az alapszak harmadik évében. A filmötlet az ESSEMBLE program keretein belül rajzolódott ki. A programban együttműködő partneriskolák filmes és animációs hallgatói részt vettek egy négyhetes workshopon. A cél az volt, hogy a résztvevők megadott témákra rövid filmeket készítsenek, miközben ismereteket szereznek az újszerű gyártási és forgalmazási technikákról. Az eredmény négy kisfilm lett a Migráció és nomadizmus a mai Európában témakörben.

„A kihívás ebben a feladatban az jelentette, hogy rengeteg emberrel kellett konzultálnunk a filmtervről, és végig szem előtt kellett tartanunk, hogy mit is szeretnénk igazán. A film technikai kísérlet is volt, hiszen szerettük volna valahogy összehozni a báb és a 2D animáció világát.”

A projektre Szederkényi Bella konzulens figyelt később fel, aki nyitott volt a csapat ötletére, és látott benne fantáziát. Az ő segítségével készült el a végső mű, 2014-ben mutatták be, és számos díjat nyert különböző animációs fesztiválokon.

Kálmán Dezső

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

Kálmán Dezső | © Gyulai Panni

A Kálmán Dezső projekt a mesterszak második félévében készült; érdekességét az jelentette, hogy az oktatók részéről nem volt semmiféle megkötés – a diákok teljes szabadságot élveztek. Panni eredetileg írni szeretett volna egy történtet, és arra többféle technikai és látvány kísérlettel, megoldással előállni, de ez elsőre igen nehéznek bizonyult.

„Beültem a könyvtárba, és hosszas próbálkozás után megszülettek az első oldalak. Ahogy haladtam, egyre jobban el kezdett érdekelni maga az írás is, és szépen lassan átalakult a projekt elsősorban forgatókönyvírássá. Aztán írás közben, magamat segítve, folyamatosan rajzolgattam a történethez, hogy könnyebben el tudjam képzelni, majd megteremteni az atmoszféráját.”

Ennek eredményeként születtek meg a látványtervek. Panni számára a munkafolyamat talán legérdekesebb eleme az volt, hogy hogyan írható meg úgy egy történet, hogy közben elválasztjuk a látványt a narrációtól.

Triangle Trap

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Triangle Trap | © Gyulai Panni

Legutóbbi munkája a Triangle Trap, a féléves tervezési feladatra készült, ahol a hívómondat csupán annyi volt: „A nap, amikor Anyukám megütött.” A történetnek nem feltétlenül kellett személyes indíttatásúnak lennie, így Panni is elrugaszkodott az eredeti kiírástól.

„Egy olyan történetet választottam gyerekkoromból, amikor Apa nagyon mérges lett ránk. Életünkben akkor hagytak minket először otthon, mi pedig titokban bemásztunk a szekrény mögé, és zsírkrétával felírtuk a falra, hogy *Itt jártunk 1997*. Ezután viszont nem tudtunk kimászni a szekrény mögül, és fel kellett hívnunk Apát, hogy segítsen nekünk. Mikor hazaért, kikapott minket, majd annyit mondott, hogy emiatt még számolunk, és visszarohant a munkába. Ez a kis szösszenet inspirálta a filmet.”

Az animációs filmek mellett, pusztán szórakozásból, Panni részt vesz az egy éves GIF animációs kihíváson, aminek lényege, hogy minden hónapban posztol egy GIF-et a Tumblr oldalán. A legelső közülük a már korábban említett Triangletrap GIF plakátja.

Jelenleg a filmek foglalkoztatják leginkább, nem feltétlenül a történet, hanem sokkal inkább az atmoszféra, és az impulzus, amit a mű képes átadni.

// /

Gyulai Panni TUMBLR: http://panniagulia.tumblr.com/

Kéri Zoltán írása