Működött az Art Market-hatás – Jelentős sikerrel zárt a kortárs művészeti vásár


Kiemelkedő sikerrel zárt idén az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest. Csak néhány beszédes számadat: a kortárs képzőművészeti vásár négy napja alatt 27 ezer feletti látogatót, több mint húsz ország közel száz kiállítóját látta vendégül, és ötszáznál több művész több ezer alkotását mutatta be a nemzetközi közönségnek.

meszaros-laszlo-fotoja3

Fotó © Mészáros László

A parkrészen, a sCULTURE elnevezésű szoborprogram egészítette ki a különleges beltéri művészeti anyagot. A rendezvény nemcsak az ismert kiállítók munkáival foglalkozott, de a nemzetközi színtéren még fiatal galériákat és művészeket is kiemelten kezelte, így egyszerre ismerhettük meg az új inspirációkat és a már kiforrottabb művészeti törekvéseket.

meszaros-laszlo-fotoja

Fotó © Mészáros László

meszaros-laszlo-fotoja2

Fotó © Mészáros László

A program változatosságáról különféle, jól időzített előadások, performanszok, tárlatvezetések gondoskodtak, melyek mind a kortárs képzőművészet egy-egy kérdésére reflektáltak. A beszélgetések során a látogatók megismerhették egy művész alkotói attitűdjét, részletet kaphattak friss művészeti könyvek tartalmából, illetve művészettörténészek véleményével ismerkedhettek meg.

foto-herman-fanni2

Fotó © Harman Fanni

A kiállítócsarnokon belül kisebb boxokat alakítottak ki, melyekben egyszerre általában három művész alkotása szerepelt; a látogatók figyelme így könnyen összpontosulhatott egy irányba.

Az Art Market egyik sajátossága, hogy nemcsak a műértő közeget képes megérinteni, hanem a laikus érdeklődőket is. Ez részben a kiállítás struktúrájából fakad, a programok különféle témákat feszegetnek, így szélesebb közönséghez tudnak szólni. Az alkotások értelmezését a jelenlévő művészek segítik, akik közül többen előre készültek rövid tájékoztatókkal, névjegykártyákkal.

meszaros-laszlo-fotoja4

Fotó © Mészáros László

A szervezők szerint az Art Market fővárossal kialakított stratégiai partnersége, illetve a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal való szakmai együttműködése is tovább mélyült idén.

Jövőre is hasonlóan színes programokkal várják majd a látogatókat.

// /

Csák Alíz írása