„Hogy hány millió?” – bejártuk a Bánkitó képzőművészeti szekcióját

---

„Hogy hány millió? De hát itt nincs is színpad!” – hüledezik a hamburgeres srác, amikor felfedezzük a Tilos Rádió kisbusza fölé kiakasztott számjegyeket. Csak később tudom meg, hogy ezen a ponton már térdig gázolunk a Bánkitó képzőművészeti programjában. Az aranyszínű lufikkal kiírt összegek ugyanis Lima Victor munkáját dicsérik, aki az egyes fesztiválhelyszínek költségeit tette ilyen módon láthatóvá. Ahogy ő mondja, attól még nem lesz valami átlátható, hogy látjuk – és ezzel bizony meg is érkeztünk a Bánkitó idei főtémájához: a korrupcióhoz.

Tavaly és most is Don Tamás kurálta a fesztivál képzőművészeti szekcióját, és ahogy tavaly, úgy most is sikerült különleges színfoltokkal szolgálnia a fesztivál közönségének, de távolabbról nézve a hazai művészeti közegnek is. Nem hétköznapi vállalás ugyanis a művészet jól bejáratott fehér tereiből egy szabadtéri, szabálytalan és befogadói oldalon is nehezen tervezhető szituációba beemelni a munkákat. E tekintetben jó választásnak bizonyult, hogy a kurátor kifejezetten a fesztivál helyszíneire tervezett projektekre építette a koncepcióját.

Idén Einstand. néven futott a képzőművészeti program – Don Tamás számára ez a szó foglalja össze a legjobban a Magyarországon való létezés korrupt oldalát. Ahogy ő fogalmaz:

„egy átlag magyar állampolgár úgy él, hogy bármikor a tenyerére léphetnek, és kivehetik a kezéből az üveggolyót.”

Adott tehát a felütés, amire három szekcióban érkeztek képzőművészeti válaszok. Az első csoportba a kurátor által felkért kortárs képzőművészek tartoztak, akik felé kifejezett kérés volt, hogy működjenek együtt valamilyen civil szervezettel, vagy legalábbis dolgozzanak fel valamilyen, civil szervezeteket is érintő politikai, társadalmi témát.

A korrupció jegyében egyébként maga a kurátor is beszállt a buliba, és Dobokay Mátéval közösen egy szaftos steakre és whiskyre fordították a saját maguk által kiírt pályázaton elnyert támogatói összeget. Végül egy jól irányzott, ironikus gesztussal ki is állították a bekeretezett számlákat a fesztiválon.

Civilek és művészek együttműködésére jó példa Thury Lili és a TASZ közös munkája, akik olyan interaktív játékot fejlesztettek, aminek a segítségével különböző fogyatékossággal élő emberek mindennapjaiba helyezkedhetnek bele a játékosok, és a meghozott döntéseik által saját élethelyzetükkel és a meglévő kiváltságaikkal is szembesülhetnek.

Az első szekcióban szerepelt Gróf Ferenc és KissPál Szabolcs; vagyis nemcsak a pályakezdő, de az érettebb művészgeneráció is képviseltette magát az Einstand-on. Gróf Ferenc politika és üzlet összekacsintásának állított abszurd emlékművet. A Fürge szék tulajdonképpen két Suzuki által hordott gyalogtrón. A helyzet képtelenségét történelmi mederbe tereli, hogy Szuzuki Oszamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke a rendszerváltozás óta valamennyi magyar miniszterelnökkel lefotóztatja magát. A recept mindig ugyanaz: a volánnál a politikus, a jobb egyesen pedig az üzletember robog a fényesebb jövő felé.

KissPál Szabolcs ezzel szemben a civil szférára terelte a figyelmet, és az Erdély Miklósnak tulajdonított 56-os Őrizetlen pénz akció átiratával a Tószínpad tövében propagálta a civil mozgalom tisztaságát. A nyitott pénzgyűjtő láda felett a felirat: „A civil mozgalom tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk támogatást tevékenységük folytatásához.”

Az Őrizetlen pénz kölcsönös bizalomra építő, inkluzív jellegét száztíz decibelen üvöltő francia house-zal és füstgéppel ellenpontozta a képzőművészeti szekció egyik idei nagy dobása, a VIP részleg. A teljes exkluzivitás jegyében a biztonságiak folyamatosan változó feltételek mellett engedték be a különleges élményre szomjazókat. Face-kontroll, kenőpénz (=sör, cigi), minden, ami ahhoz kell, hogy kétórás sorban állás közben teljesen kiszolgáltatottnak érezd magad, amíg a VIP-mennyország bejárata felé araszolsz. A Teleport Galéria és Leitner Levente projektje felfogható korrupciós stílusgyakorlatnak is, amellett, hogy minden este kilenctől hajnalig garantálta a legnagyobb veretést a Bánkitó focipályáján felhúzott dobozban.

Az Einstand. második szekcióját a Fiatal Írók Szövetsége és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület koprodukciói alkották. A korrupció témakörében kiírt nyílt irodalmi pályázat nyertes műveit az FKSE hat tagja dolgozta fel különböző médiumokon keresztül. Ilyen munka volt Kovács Kristóf videóinstallációja, amely Magai Miklós Egyenlő értékek című novelláját jelenítette meg a bánki sínek mögött, az elhagyatott bakterház tövében. Kovács és Magai tipikusan olyan rejtett zugot töltöttek meg élettel, ami miatt izgalmas a fesztivál képzőművészeti programja. Nem egyetlen helyre, de a Bánkitó területén és környékén szétszórva jelentek meg ugyanis a munkák, és így valóban új réteggel gazdagították a fesztivál egészét, amiben mindig volt valami rejtett felfedeznivaló. Rudas Klára és Gubis Éva Lélekvesztő társasjátéka is arra invitált minket, hogy hagyjuk el a megszokott útvonalainkat, és a tavon csónakázva ismerjük meg a játék és a novella világát.

A harmadik szekció a Bánkitó korábbi gyakorlatának megfelelően lehetőséget biztosított a fesztiválozók számára, hogy aktívan részt vegyenek a programok alakításában. Erre szolgált az Open Call pályázat, ami idén az egyik legemlékezetesebb projektet eredményezte. Fehér Zsanett és Nagy Krisztina Bánk bánja tervei a település különbözői pontjain tűntek fel, és grandiózus helyi beruházásokról tájékoztattak. Nem egy helyi lakost és fesztiválozót láttam a gyalogos híd, a luxusszálloda vagy éppen az új buszpályaudvar látványtervei előtt tanakodni. Don Tamás pedig elmondta, hogy a helyi polgármester is sok értetlenkedő hívást kapott ezzel kapcsolatban a fesztivál ideje alatt. Az Einstand. programjából leginkább talán a Bánk bánja–terv szervesült a helyi lakosság szintjén, ami rámutat, hogy a korrupció és az álhírek világában mennyire elmosódik a határ valóság és fikció között. A konspirációs teóriák pedig nem véletlenül élik reneszánszukat.

Én is éppen az egyik látványterv előtt időztem, amikor a színen feltűnt Korrum Pali és Kenőpénz Jancsi, a Bánkitó idei kabalafigurái, akikről a vonatkozó leírás csak annyit mond, hogy „létezniük sem szabadna, ők mégis vidáman járnak-kelnek a fesztivál területén.” Kedves figurák, akik tüntetnek a cinizmusukkal. Elgondolkodtam ezen, meg hogy a korrupcióhoz való nyomorúságos viszonyunkat milyen mértékben színezi át a humor. És mit ad isten, amikor megláttam az egyik fesztiválozót Lima Victor egyik arany nullájával a hóna alatt elhaladni, félmosollyal csak annyit jegyeztem meg, hogy nem baj: jut is, marad is. Meg, hogy a lufi, az itt egy jó választás volt.

GALÉRIA

// /

Fotók: Balogh Viktória 

Szöveg: Schneider Ákos

---