Heti Betevő || 12.18. – 12. 24.


A vizsgaidőszak beindulásával, a téli szünet előtt még készültünk nektek egy utolsó Heti Betevővel, hogy kulturális programok szempontjából is megalapozzuk az ünnepi készülődést. A hét elején például megrendezésre kerül a Capa Központ FotósKarácsonya, majd ugyanitt később a héten részt vehettek Oltai Kata kurátori tárlatvezetésén. A Műtősök szintén tárlatvezetést tartanak, a MOME Média Intézet hallgatói pedig karácsonyi vásárral várnak mindenkit csütörtökön. Az év utolsó MOME Zaj rendezvényén Konopás Judit és Hajnóczy Csaba zenél nekünk a Trafóban ma este. A MOME-n pedig egész héten futnak a félévi kiértékelések!

MOMEZaj 1. // Konopás Judit, Hajnóczy Csaba

Trafó | 1094 Budapest, Liliom utca 41. | hétfő, 19:00-21:00 | EVENT

„A MOMEZaj sorozat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemhez kapcsolódó szerzőket, előadókat mutat be a közönségnek. A decemberi MOMEZaj fellépői Konopás Judit és a sorozat szerkesztője, Hajnóczy Csaba. Konopás Judit Emese évek óta a térrel és annak különböző aspektusaival foglalkozik. Munkáiban a tér és az ember közötti kommunikáció és interakció jelenik meg különböző felületek és textúrák alkalmazásával. Az utóbbi időkben a hang és a tér kapcsolatát kutatja. Hajnóczy Csaba (Kontroll Csoport, Kampec Dolores etc.) néhány éve foglalkozik ökológiai akusztikával, terepfelvételeken alapuló komponálással és improvizációval. A “Terep” projekt ezeket a darabokat mutatja be, jelen esetben Szilágyi Lenke fotóival, amelyek Tarr Kálmán közreműködésével jutnak el projektált formájukhoz.”

Újra FotósKarácsony!

Capa Központ | 1065 Budapest, Nagymező utca 8. | időpont: hétfő, 19:00-22:00 | EVENT

“A Capa Központ a tavalyi kezdeményezés után másodszor, hagyományteremtő céllal rendezi meg a fotográfus szakma találkozására létrehozott FotósKarácsonyt, ahol fotográfusokat, kurátorokat és barátaikat is szeretettel várják a Capa Központ rendezvénytermébe, a volt Tivoli Színházba. A klasszikus zsíroskenyér és vörösbor kombináció mellett beszélgetéssel és zenehallgatással egybekötött együttlétre ad lehetőséget a rendezvény, hogy „tematikai és technikai kötöttségek nélkül” kapcsolódhassanak egymáshoz a szakma tagjai.”

MOME Építészeti KIPAK

MOME Z | 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 2. | hétfő-csütörtök | EVENT 

“A MOME Építészeti Intézet félévi kiértékelése, melynek során a hallgatók évfolyamonként bemutatják az elmúlt 3,5 hónapban végzett munkáikat, legyen szó tervezési stúdiumról, rajzi műtermi feladatokról, bútortervezésről, bútorszerkezettanról, vagy formatanról. A 2017/2018-as akadémiai év őszi kipakolásának menetrendje, minden nap 9.00-17.00 között:

dec. 18. hétfő – BA1 -es évfolyam – tervezés, rajz
dec. 19. kedd – BA2-es évfolyam – tervezés, rajz, bútortervezés, formatan
dec. 20. szerda – BA3-as évfolyam – tervezés,rajz
dec. 21. csütörtök – MA1-es évfolyam – tervezés, kísérleti műhely, bútorszerkezettan
dec. 22. péntek – MA2- es évfolyam – nyilvános diplomakonzultáció”

It’s Always Tea-Time | illusztrációk 18 országból

Deák 17 Galéria | 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17. | kedd-szerda, 10:00-18:00 | EVENT

„A kiállítás ötlete 2014-ben született. Az észt kurátornak, aki maga is illusztrátor, szép kerek születésnapja közeledett, de mivel a barátai szanaszét élnek a világban, lehetetlen vállalkozás lett volna egy asztal köré ültetni őket. Ezért úgy döntött, hogy meghívja őket egy csésze teára, ám a teázást egy tárlat formájában valósítja meg. Valamivel később kiderült, hogy Alice-nak szintén szép kerek évfordulója közeleg, bár az ő esetében a szám jóval nagyobb: 150 év telt el a könyv első kiadása óta. Így magától értetődő volt, hogy a közös születésnapi teázást Alice-nak fogják szentelni. Mivel szinte minden illusztrátor álma, hogy képeket alkosson ehhez a világhírű műhöz, senki sem habozott sokat: Alice és az ő fura asztaltársasága lettek a kiállítás díszvendégei.”

Golden Boundaries kurátori tárlatvezetés

Capa Központ | 1065 Budapest, Nagymező utca 8. | szerda, 17:30-19:00 | EVENT

„A kiállítás körüljárja az önkifejezés különféle megjelenési módjait, a személyes autonómia és kulturális sokszínűség keresésének kérdését, a relatív elkülönülést és az ideiglenes, esetleges összetartozásokat a serdülőkorban és fiatal felnőttkorban, valamint az úgynevezett „jelentéstérképeket”, amelyeken keresztül az egyén társas lénnyé válik. Megjelenhet különféle formákban az önállóságra ösztönzés és az önmeghatározás? És vajon ez az új individualizmus megközelíthető nemek szerinti felosztásban? Milyen módon van kódolva a fiatalság szorongása, a „semmittevés esztétikája” és az útkeresés?”

Táp kiállítás – Tárlatvezetés

MŰTŐ | 1082 Budapest, Üllői út 32. | csütörtök, 18:00-19:00 | EVENT

“A “táp” szó kettős jelentéssel bír: egyfelől a különböző eredetű, állatok számára előállított takarmányt, másfelől az egy adott készülék elektromos hálózatra történő rácsatlakoztatásához szükséges eszközt jelöli. A kétféle értelmezés közötti feszültség jelenik meg a városi nézőpontból egyneműsödő magyar vidéknek a társadalom számára többnyire láthatatlan, de a mindennapjainkat markánsan meghatározó átalakulásában is. A kiállítás olyan társadalmi, szociológiai, gazdasági témákat vet fel, amelyek jelentőségük ellenére kevés hangsúlyt kapnak a közbeszédben. A hanyatló magyar vidék problémáit járjuk körül olyan aspektusokból, amelyek nemcsak a kistérségben élők, hanem mindannyiunk életére befolyással vannak.”

MOME Média Intézet – Karácsonyi Vásár

MOME Z | 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 2. | csütörtök 16:00 | EVENT 

“A Média Intézet karácsonyi vásárt rendez a hallgatók számára. Ha van olyan alkotásod, amit szívesen áruba bocsátanál, akkor itt a helyed! Várunk minden kedves vásárlót és eladni vágyó hallgatót a kis auditóriumban.”

// /