Pofátlanul trendi neon színek


Marjai Petra rizo print | Fotó: Lerch Júlia

A rizográf gépekkel olyan élénk színeket is lehet nyomtatni, amit más módon nem. A riso egy olyan nyomdatechnika, melynek végeredménye egy érdekes és egyedi print. A rizográf 1986-ban született meg Japánban, ahol a gépek gyártását a Riso Kagaku Corporation kezdte meg. Elsősorban nagy mennyiségű fénymásoláshoz tervezték, de felhasználása ennél jóval sokoldalúbb: a fénymásolás és az ofszet nyomtatás közötti szakadékot hivatott áthidalni.

A rizográf attól különleges, hogy a szójából készült festéket színenként, vagyis rétegenként kell nyomtatni rajta. Emiatt hasonló a szitázáshoz, de míg az manuális, ez teljesen automatikus. Tehát, ha mondjuk sárga, kék és fekete színeket választottunk, akkor először a képen lévő sárga réteget nyomtatjuk ki, aztán csak a kéket, utána csak a feketét. A rétegek között színben lehet átfedés, ha nem 100%-os telítettségű rétegeket pakolunk egymásra. Ebben az esetben keverhetünk új színeket, ami nagyon érdekes hatást kelt. Például, ha maradunk a sárgánál és kéknél, könnyedén kaphatunk zöld színt, ha tervezésnél mindkét szín áttetszőségét átállítjuk. Ha telített színeket szeretnénk használni nagy felületen, akkor számolnunk kell azzal, hogy a végeredmény más lesz, mint a digitális terven, mert nem lesz egyenletes. A nyomatunk sosem lesz olyan pontos, mint más nyomdai megoldásnál, mivel a színrétegeket külön kell kezelni. Pár milliméteres elcsúszások lehetnek, de pont ettől lesz mindegyik print egyedi és különleges.

A rizo működési elve (hatopress)

A rizo reneszánszát éli, nagyon sok művész előszeretettel használja. A Risomania: The New Spirit of Printing című könyvben nemcsak széleskörű gyűjtést találni, de áttekintést is nyújt e gépek történelméről és fejlődéséről. Ilyen kiadványokkal és poszterekkel zine fesztiválokon és vásárokon, képregényes eseményeken lehet találkozni, már nemcsak külföldön, hanem itthon is. Egy remek példa a rizográf teljes körű kihasználására Csató Csenge diplomamunkája, a The J Sessions. Nagyon vicces, nagyon szép, tökéletes olvasmány. A történet egy kétlábú, arccal rendelkező kézfej mindennapjairól szól, de ennél többet nem mondhatok, szerezd be!

Csató Csenge | The J Sessions | Fotó: Hurrikan Press

Miért érdemes használni?

Mert lehet játszani az áttetszőséggel, ezért ha, mondjuk, három színből dolgozunk, rengeteg variációt lehet belőle kikeverni.

Olcsó.

Alacsonyabb az energiafelhasználása.

Nem deformálódik a papír.

Nincs károsanyag emisszió.

Élénk, neon színeket is tud nyomtatni.

Kik nyomtatnak itthon rizográffal?

Budapesten a BPZines, a Hurrikan Press, a Köménymag és a Risoplant foglalkozik rizo nyomtatással. Szoktak lenni rizo workshopok, ahol kipróbálhatod, gyakorolhatod, elsajátíthatod a technika sajátosságait. Meleg szívvel ajánlom, mert szuper program! A BPzines és a Hurrikan Press facebook oldalán találsz eseményeket.

Mit lehet vele nyomtatni?

Plakátot, flyer-t, zine-t, könyvet, fotót, bármit, amit más nyomdában is ki lehet nyomtatni.

Csató Csenge | The J Sessions | Fotó: Hurrikan Press

Lovrity Katalin rizo print | Fotó: Lerch Júlia

Tóth Luca | Jegyzetek | 2016 | Fotó: Lerch Júlia

// /

Izgi, ugye? Bővebben olvashatsz a technikáról: itt! 

Ha kíváncsi vagy a nemzetközi színtérre is, akkor például itt tudsz tájékozódni.

Szerző: Lerch Júlia