„Úgy gondolok az alkotásaimra, hogy azokhoz tartoznak még dolgok máshol vagy másmilyen formában.”

Percepciónak nevezzük a jelenségek, tárgyak érzékelt jellemzőinek értelmezési folyamatát. Segítségével a szervezet információt emel ki a környezetéből. A virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) a művészeti pályán tevékenykedők életébe is hatalmas változásokat hoz. Akik elég kreatívak és nyitottak a kísérletezéshez és megismeréshez, azok számára egy hatalmas új játszótér vált elérhetővé az utóbbi években, amely egyre csak bővül. Ezek a kreációk túlmutatnak a klasszikus értelemben vett művészeti alkotásokon, sokszor hibrid végeredményeket megalkotva.

A fenti fogalmak kapcsán Illés Andor Erazmusszal, az MKE másodéves festő szakos hallgatójával beszélgettem korábbi és jelenlegi munkáiról, illetve arról, hogy milyen alkotásokban látja a jövőjét.

Illés Andor Erazmus | fotó: Kádi Vivien

Hogyan fogalmaznád meg azt, amivel foglalkozol?

Érdekel minden, amit az emberi érzékek képesek felfogni és közvetíteni. Amivel pedig foglalkozok, az ennek, a percepció során létrejövő észlelésnek a kiterjesztése. Például kiterjeszted a térérzetedet egy falsíkon létrejövő vizuális dologra, amibe te be tudsz avatkozni, és attól válik érzékelhetővé tulajdonképpen az adott tér, hogy te vagy én beleavatkozunk. Ez az egyik tavalyi vizuális performanszom lényege, aminek során én nem voltam látható szereplő, csupán egy kamerát mozgatva, és érzékelőjének tulajdonságaival játszva vezéreltem egy projektált képet, mely önmagát közvetítette a projektorba. Percepcionálisan végtelen teret alkotva a síkból.

Amiket mostanában csináltam, azok falra akasztható relief objektumok, amik a térérzékeléseddel játszanak. Ránézel, és pusztán abból, hogy neked az agyad az axonometriát úgy értelmezi, hogy tér, ezért térben érzékeled a tárgyat. Számomra elég izgalmas, hogy milyen játékokat lehet csinálni különböző axonometriai rendszerek ütköztetésével. Olyan illúziót tudok kelteni, ami valójában nem létezhet. A festményeket teljesen elhagytam, tavaly még készítettem képeket, de azokra is applikáltam már mindenféle dolgokat. Év végére pedig odáig jutottam, hogy különféle anyagokból alakítottam ki axonometrikus formákat. Nem annyira elképzelhető, valós testeket, hanem pont arra mentem rá, hogy ne legyen valós, mégis érzékeld úgy, mintha az lenne. Idén pedig már az foglalkoztatott, hogy térbeli formákat ábrázoljak, és regeneráljak egy térérzetet az objektumaimmal.

Duble-triple frames 2018, akril fa fém ragasztó
Frames to Cube 2017, Tinta akvarell fém fa ragasztó

Hogy kezdődött ez az egész nálad?

A szüleim beraktak egy rajzsuliba, mert már óvodában térben rajzoltam, aztán egészen a kisképzős felvételiig ott toltam. Felvettek grafikára. Meg voltam győződve róla, hogy az nekem a toppos szak. Ezt később nem mindig gondoltam így, de rossz dolgom sem volt, mert szoftverismeretet szedtem magamra, és azontúl, hogy a designnal is ismerkedtem. 2016-ban felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, festő szakra Radák Eszter osztályába. Az utolsó évben mondhatni, csak olyan dolgokkal foglalkoztam, amiket a felvételire szántam és távolabb állt a grafikától. Hálás vagyok, hogy akkor ezt hagyták, és támogattak benne az ottaniak. Fontosnak gondolom még azokat a tapasztalatokat is melyeket a Zsámbéki Színházi Bázison szereztem, amikor ott dolgoztam. Legtöbbször különféle terek kialakítása vagy adott helyszínek átalakítása volt a feladat. Ilyenkor a fényeléstől az akusztikán át a darabok közbeni logisztikáig mindenre gondolni kellett – szerettem csinálni.

Nonfuller form 2017 180×70,5cm, Akril farost fa fém ragasztó

Mennyire volt más a stílusod, amikor felvettek a képzőre?

Absztraháló volt meg geometrizáló, viszont nagyon sok organikus elem és kísérleti dolog volt benne. Monotípiák, amikhez még hozzáfestettem. Először leginkább üveglapról nyomtam papírra, és nem a bolti vászonhoz nyúltam, hanem talált, meg szerzett dolgokhoz. Azóta része a tevékenységemnek, hogy szelektáltan gyűjtök, raktározok és újrahasznosítok. Fát hordok haza, olyan a lakás, mint egy raktár. Falécekkel van feltöltve a nappali meg üvegtáblákkal, kartondobozokkal és a papírt külön gyűjtöm. A vásznam is a saját kanapémnak a szövete volt, amit áthúzattam. A régit felfeszítettem és festettem rá, úgy hogy a szövet struktúráját beleépítettem a képekbe. Ja; ezzel kerültem ide.

Sitting up 3, 2016 70x100cm, akril fa kárpit

Hogyan kezdtél el közeledni a mostani stílusodhoz?

A geometriázás régről jött, már kisképzős koromban is sok munkámban használtam axonometriát, és időről-időre visszatért. Továbbá más absztrakt rendszerekben is elkezdtem gondolkodni, például a hangokkal kapcsolatban. Munka közben mindig rá voltam flesselve, hogy amikor ezeket csinálom, akkor cuppog, koppan, volt, hogy ritmusra nyomtam vagy gesztusokkal próbáltam ábrázolni hangokat; ilyen grafikuspartitúra-szerűen. Ha húzok egy vonalat, az akár egy sípolás is lehet. Midi-rendszer alapján készítettem ezeket.

Volt egy feladat tavaly első félévben, amikor ki kellett választani egy műtárgyat, és a választásom Frantisek Kupka 1908-as Zongorajáték című képére esett, amiről csináltam egy csomó parafrázist és interpretációt. Ezt a képet még kisképzős koromban láttam Prágában és annyira sok időt töltöttem előtte, hogy otthagytak a múzeumban. Ennek kapcsán hoztam létre ezeket a hangos témákat, mert rájöttem, hogy Kupka képén van egy részlet, amit fel lehet fogni hangkódolásként. Látható egy kéz a képen, ami egy A-dúrt fog le, ez a kulcs a kódhoz. Ehhez viszonyítva pedig leolvashatóak a kép többi részéről is a hangok. Külön feldolgoztam ezt a részt mint zenét. Tehát lett egy olyan meló is, ami csak egy audió fájl. Ezután magam kezdtem komponálni vizuális tetszés alapján „zenéket”, vagyis festettem képeket, amikhez tartoznak hangfájlok. Elkezdtem úgy gondolni az alkotásaimra, hogy azokhoz még tartoznak dolgok máshol vagy másmilyen formában, mint ebben az esetben is.

Non titled Brown 2016 akril fa vászon
Entrance to exit 2017, akril olaj fa fém textil farost ragasztó

Ezek szerint elkezdett érdekelni a zene is. Min játszol, miket csinálsz?

Volt valaha gitárom, tudok játszani dorombon meg szájharmonikán, és dobolni is egy kicsit. Most inkább konceptuális meg experimentális zenéket csinálok elektronikusan.
Ezen a területen szintén az egyetemen sikerült mélyebbre menni, olyannyira hogy március 31-én lesz lemezbemutató koncertünk a Labor Galériában a Conceptual Soundproductions Budapest nevű formációval, aminek vezetője Gerszewski Nikolaus. Tavaly kaptunk egy darabot, a címe To the memory of – ezt kifejezetten nekünk dedikálta Antoine Beuger szlovén zeneszerző, amit megzenésítettünk és felvettünk. Konceptuális darab, ami most jött ki lemezen, és csinálunk neki egy lemezbemutatót. Ebben elektronikus hangokat gerjesztek oszcillátorral, amit szoftveresen szimulálok a telefonomon. Volt egy ilyen kurzusom, hogy Experimentális hangprodukció, ahol mindenféle, például John Cage darabokat dolgoztunk fel. Ezt a kurzust vezette a Nikolaus – így kerültem bele a dologba.

Ha kettő művészt kellene mondanod, akikre felnézel és inspirál a munkájuk, akkor kik lennének azok?

Az egyik egy idősebb fickó: Olafur Eliasson. Nekem ő nagyon nagy példaképem, de csupán a 2017-es Velencei Biennálén láttam élőben melóját, és tudtam meg, hogy szociális projekteket is csinál, amik során legtöbbször személyes érzetek hangsúlyosak, de mindemellett az építészeti léptékek, a fizika és a percepció foglalkoztatják őt. Most már azzal is foglalkozik, hogy hogyan népesítsük be a Marsot. Bejönnek ezek a léptékei!

A másik pedig Felipe Pantone. Ő 12 évesen kezdett graffitizni a 90-es években. Mára az egész világ ismeri, amit csinál. Ez kiterjed a mai napig a publikus terekben való illegális alkotástól, a Scope Art Show Miami nyitócsarnokában elhelyezett op-art installációig. Sőt, ő már installált AR cuccot is! Elképesztő tempóval sikerült neki megismertetnie magát a világgal, ha tippelnem kéne, szerintem kb. 34 éves lehet. A személyazonossága a mai napig féltitok.

 Min dolgozol most, és miket szeretnél a jövőben megvalósítani?

Éppen egy nagyobbacska, kb. 4 méteres térbeli szerkezetet szerelek össze, ez egy axonometriából kölcsönzött spirál lesz. Lehet majd bele nyúlkálni, a tetején beleirányítva pedig lesz egy projektor meg egy kamera, hasonlóan a tavalyi vetítésemhez. A kamera veszi az objektum belső terét, a projektor pedig vetíti azt a képet. A kamera beállításaival fogok trükközni. Azon a kis részen, ahol belátsz majd a tárgyba, nagyon furcsa lesz, mert belül mindenhol tükör fedi, és az máris végtelen.

Green Saw 2017 105x115cm fa farost fém akril ragasztó

Ezen kívül az előző munkáimat AR-ban installálnám még pluszban. A digitális előtervezés jelen van nálam, sőt néhányat virtuális térben is megcsináltam. Ha most a fizikailag létező objekteket kiállítanám, az csak a mű egy része lenne. Ott van a falon az objektum, ami egy térbeli testnek egy kilapított állapota, majd újra térben reliefként rétegenként a megcsinált objektuma. Az eredeti idea pedig AR objektumként megtekinthető.

Szeretnék ezekből egy kiállítást, amiben a kiterjesztett valóságos téma lesz érdekes. El kell majd helyezni egy QR kódot meg egy alkalmazást kell rá találni, amivel bejöhet az ember, és ha beolvassa a QR kódot, akkor megjelenik neki a kijelölt helyen az, aminek meg kell jelennie. Ebben látom a lehetőséget, nem a vászonfeszítésben. Úgy gondolom, hogy ezeknek az új lehetőségeknek megvan a potenciálja arra, hogy új platform legyen a művészetben akár piaci szempontból is. A szobrok és festmények mellett, a befogadóhoz is könnyebben eljuttathatunk tartalmat, úgy hogy az ő eszközét használjuk annak megjelenítésére.

// / 

Illés Andor Erazmus INSTAGRAM

Szerző: Kádi Vivien