Minimál audiovizuális gyönyör – a „COLORS” videoklipek világa
A zene és a design kapcsolatáról talán sokszor esik szó a művészeti életben, ám viszonylag ritkán találkozunk olyan esetekkel, amikor nem konkrétan tervezői alkotásról folytatunk diskurzust, csupán egy messzemenően jól működő látványvilágról, amely puritán egyszerűségéből fakadóan tud kiválóan működni. Íme, a Colors Berlin, a stúdió, ahol kiváló minőségben veszik fel kiváló zenészek kiváló élő előadásait, és két felvétel között lényegében csak egyvalamit változtatnak meg az összhatáson: a színeket.
Színek a határok elmosására
A német fővárosban alakult zenei közösség a YouTube-on indított egy csatornát, ahol a következő statisztikákat olvashatjuk velük kapcsolatban: 189 videóval, egymilliónál is több feliratkozóval és közel 220 millió összmegtekintéssel rendelkeznek, ezeket az eredményeket pedig mindössze két év alatt sikerült elérniük.
Bár a Colors igencsak fukar módon bánik a kommunikációval, a videoklipeket nézegetve azért mégiscsak rá lehet jönni, honnan eredhet ez a nagy érdeklődés; a siker kulcsa talán egyrészt a messzemenően nyitott és kísérletező zenei hozzáállásban leledzik, amely lehetővé teszi a nehezen megtalálható vagy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb és extravagánsabb előadók láttatását, másrészt érdemes beszélni egy kicsit a stúdió vizuális kommunikációjáról is.
Alapvetően egy roppantul minimalista megjelenítési módszerrel dolgoznak, amelynek lényege, hogy minden videóban más színűre festik a stúdió „szobájának” falait. Tulajdonképpen egy külön forgatásra szánt térbe helyezik bele az előadókat, ahol igény és tetszés szerint ők dönthetik el, hogy milyen hangszereket, kiegészítőket szeretnének megjeleníteni a felvétel alatt, valamint saját koncepció szerint megkoreografálhatják a mozgást is. A színekkel kapcsolatban nem tudni, pontosan mi lehet a koncepció, és ki szabja meg, éppen melyik árnyalat kerüljön sorra, de ha megfigyelünk néhány klipet, látható, hogy bizonyos esetekben ruha és bőrszín alapján választanak.
A Colors a határok elmosására, az ember valós lényének megmutatására, és a tabuk ledöntésére is használja az éppen passzoló vagy egymást kioldó színeket, és saját bevallása szerint a videókban mint művészeti alkotásokat mutatja be a fellépőket – a maguk valójában, saját személyiségük és külsőjük jellemző vonásaival.
Vizuális és környezetpszichológiai élvezet
A Colors kitűnően használja a színeket, és mindig ügyel a kijelölt árnyalat lehető legpontosabb elérésére – éppen ezért bizonyos esetekben olyan, mintha a művész beleolvadna a környezetébe, és saját lényének kiterjesztéseként szolgálna a tér, amelyben mozog. A megjelenítés metódusához hozzá kell tenni azt is, hogy az alapvető koncepción túl (színválasztás, kameramozgások stb.) nincsenek szabályok a stúdióban; tehát ha valaki újítana, vagy kipróbálna valami mást, mindig lehetőség van a kísérletezésre.
Ez különösen akkor látszódik, mikor a teret valaki máshogyan kezdi el használni; a klipek többségében az előadók középre állnak, ahol felülről lóg be a mikrofon az arcuk elé. Ezáltal a testük többi része szabadon tud mozogni, sőt, igazán ilyenkor tudnak érdemben felszabadulni, a legtöbben elkezdenek táncolni vagy gesztikulálni. A földre helyezett állványos megoldással jóval kötöttebb előadások születnek, azonban még ha a produkció menete vontatott is, a harsány, sokszor markáns színű háttér valami olyan pluszt ad a vizuális élményhez, amivel egy állandó vibrálást, aktivitást tud kölcsönözni a környezetének.
Habár empirikus adatokkal nem támaszható alá, mégis látható, hogy a jól eltalált háttérszín-ruhaszín-bőrszín kombinációknál sokszor magasabb megtekintéseket érnek el bizonyos előadók. Ehhez természetesen rögtön hozzá kell tenni, hogy a vizuális élmény szerves része az a sokszor szokatlan, eklektikus és merész öltözködés is, ami az énekesek többségének stílusát jellemzi. Némely videó alatt olyan kommentekkel találkozni, mint hogy „Minél furcsább valakinek a ruhája, annál jobb zenét csinál”.
Színeket hallani józanul is
A komoly-és könnyűzene világában van két fontos elmélet és gyakorlat, amely a szín és a hang kapcsolatára fókuszál; a színhallás és a soundpainting. A színhallás lényege, hogy a zenész játék közben színekkel társít hangokat, így könnyebben jegyez meg harmóniákat, hangulatokat, mélységeket. Híres színhalló volt egyébként Claude Debussy is, akinek művei a természetben található mozgásokkal, érzetekkel és színekkel álltak szoros összefüggésben. A soundpainting, ennek a régebbről ismert jelenségnek a modern kiterjesztése, amelyre egy strukturált metodika is épül; zenészek, énekesek, táncosok vagy képzőművészek egy csoportja jelen idejű kompozíciókat hoz létre sajátos jelnyelv segítségével. Ennek lényege, hogy a komponista utasításait a játékosok át tudják fordítani a zene nyelvére. A metodika kitalálója Walter Thompson amerikai szaxofonos volt, aki a hetvenes években Woodstock-ban kezdte el kidolgozni a nyelvet. Mára ez a bizonyos nyelv több, mint 1200 elemmel rendelkezik, és egyre csak terjeszkedik.
Valóban izgalmas jelenség, hogy a zenei műfajtól, hangszíntől és a zeneszám mondanivalójától függően vagy attól függetlenül milyen látványt nyújtanak az előadók; bohócmaszkos, símaszkos és szamuráj kalapos férfiak, egész testet ellepő neccharisnyás, mezítlábas vagy teljesen átlátszó ruhában mozgó nők énekelnek a legváltozatosabb műfajokban. A fő irány a hip-hop, rap, r’n’b, neosoul, indie és a house, de akusztikus alternatív zenével, érzelmes funkyval vagy pörgős poppal ugyanúgy találkozhatunk.
A Colors Berlin napjaink egyik legkiemelkedőbb online platformra építő zenei kezdeményezése, amely nem arculat-tervezéssel és brandépítéssel hozott létre rajongást és benchmarkot maga körül, hanem a színhasználati szokásai, rendkívül esztétikus, nagyfelbontású felvételei és kiemelkedően jó előadói segítségével alapozott meg nagyon magas minőséget.
// /
COLORS SPOTIFY | TWITTER | YOUTUBE
Szerző: Diera Eftimia