Magyar divat- és formatervezők munkái a Helsinki Design Weeken

Fenntarthatóság iránt érzékeny magyar tervezők munkáit mutatja be egy ma nyíló kiállítás Finnországban. A Helsinki Balassi Intézet – Magyar Kulturális és Tudományos Központ galériájában megrendezett tárlaton olyan designerek vesznek részt, akik számára kiemelkedően fontos a jelen és a jövő globális kihívásaival való szembenézés, és a fenntartható fejlődés szellemében alkotnak.

Paper Up

A kiállítás szervezője, Fazekas Fanny, korábban azonos tematikával hozta tető alá a Fenntartható design, a fejlődés nyomában című kiállítást a 2017-es Design Hét Budapest keretében. Az akkori és a mostani kiállítás tehát kapcsolatot teremt a két főváros nemzetközi design seregszemléi, valamint a finn és magyar designerek munkái között.

„A Helsinkiben megvalósuló kiállítás célja, hogy segítse a feltörekvő magyar designerek nemzetközi ismertségét, és párbeszédet kezdeményezzen a fenntartható design aspektusairól finn és magyar alkotók között.”

– mondta Fazekas Fanny.

A kiállítás divatszekciójában olyan magyar kortárs designerek munkái kapnak helyet, akik árnyalni kívánják az ökodivat problémakörét, elsősorban az alapanyagok felhasználási lehetőségeire, társadalmi és gazdasági szempontjaira fókuszálva. A tárgytervezési részlegben kiállított munkák szintén a fenntartható fejlődést segítő gyakorlatokra mutatnak példákat.

A kiállító márkák és tervezők: Manera – studio – Budapest, Botanika, Ursuslupus, NES shoes, Vetlényi Alma, Veszprémi Gabriella, Repityke, Printa, Temesi Apol, Pressed Pets, Paper Up!, Fészek Részek, Misija design, Tóvaj Rozi, Deme Tamás, Plié by Atelier, Medence Csoport, Malinko bag, ESZKA, Faludi G.

Malonko
NES cipő
Bergovecz László | Fészek Részek
RePityke táska
Veszprémi Gabriella
Farkas Papp Éva | Misija Design

// / 

Megnyitó: 2018. 8. 30. | 18:00 | Magyar Kulturális és Tudományos Központ, Helsinki | Kaisaniemenkatu 10, 00100 Helsinki

www.helsinkidesignweek.com

Forrás: sajtóközlemény