Designwunderkammer a Trafóban

Palotai Gábor | ZOO LANDSCAPES COSMOS | Trafó Galéria | 2018 | Fotó: Jáchym Myslivec

December másodikáig tekinthető meg a Trafó aljában Palotai Gábor ZOO LANDSCAPES COSMOS című kiállítása. A kurátorok Mucsi Emese és Salamon Júlia voltak. Palotairól már olvashattatok nálunk a DESIGNISSO-n. 1976 és 1980 között az (akkor még) Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, miután megszerezte diplomáját 1981-ben disszidált Svédországba, ahol megmászva a designer-ranglétrát a nemzetközi szcéna egyik kiemelkedő és legismertebb alakjává vált.

A jelenlegi tárlat a művész legfrissebb munkáiból válogat úgy, hogy a design és a képzőművészet közötti határokat teljesen lebontva egy koncepciózus teret alakít ki – mégis tagadhatatlanul a computeres grafika képi világát alkalmazva. Palotai fekete-fehérben gondolkozik, és jelenlegi technikája egy gyerekrajz-szoftver félrehasználásából, meghackeléséből áll. A három témát (állatkert, tájkép, kozmosz) kiegészíti az újraremixelt Odysseus című videómunka, amely egyszerre utal a 2001 Űrodüsszeiára és a művész önmagához, korábbi munkáihoz való visszatérésére. Ebből a négy komponensből áll össze a tárlat, amely így az alkotó designfelfogásának, világlátásának és alkotói univerzumának sajátos wunderkammerévé válik – erre a hatásra erősít rá a munkák és a cím elhelyezése is a térben.

Musei Wormiani Historia

Ha már az alkotói univerzumról volt szó, meg kell jegyeznünk, hogy főiskolai (értsd: momés(?)) évei alatt egy egészen különböző, bár a konceptualitás és a vizuális-érthetőség jegyeit már magán viselő fotográfiai praxist vallott magáénak Palotai. Ezek a többnyire szekvencia-alapú munkák könyvbe rendezve megtalálhatóak a Trafós kiállításon is, és igencsak érdekes kontrasztot hoznak (hozhatnak) létre mind magával a kiállítással – az alkotói jelenlegi stílusával –, mind azzal, hogy ezek a munkák mennyire más alkotói jövőt sejtetnek – értem ez alatt azt, hogy „mi lett volna. ha” Palotai itthon marad, és a skandináv design helyett a jellemzően kelet-európai konceptuális fotóhasználók, képzőművészek sorában találja és növi ki magát.

Palotai Gábor: Talán eltűnök hirtelen

Sőt, fotós szemszögből érdekes az is, hogy ezek a korai, főiskolai, formatív évek alatt készült munkák mennyire más hozzáállást mutatnak a fénykép médiumához, mint akár napjaink fotóoktatása. Nem a – jelenleg is divatos – „melodramatikus fénykép” felől közelítette meg a fotóhasználatot, hanem a médium sajátosságai és az apparátus kijátszása áll a központban. Ez a hozzáállás, mint már említettem, a jelenlegi kiállításon bemutatott munkáknak is sajátja, és emellett szinte csak „díszlet” az, ahogyan Palotai az elrendezésekkel, kontrasztokkal, kompozícióval operál.

Palotai Gábor: Lángok közt bújkálok

Sajátos – és főképp még nem befejezett – életút és életmű Palotai Gáboré. Ezen a két, kezdő és jelenlegi, ponton kívül is érdemes, hogy egyedülálló hozzáállása itthon ismert és kanonizált legyen, hiszen a fiatal design- és művészhallgatóknak is üdítő tanulságokkal szolgál.

Palotai Gábor: In Memoriam – Rajzaimat égetem
Palotai Gábor: Párizsi zavargás
Palotai Gábor – Ifjúkori önarckép II
Palotai Gábor | ZOO LANDSCAPES COSMOS | Trafó Galéria | 2018 | Fotó: Jáchym Myslivec
Palotai Gábor | ZOO LANDSCAPES COSMOS | Trafó Galéria | 2018 | Fotó: Jáchym Myslivec
Palotai Gábor | ZOO LANDSCAPES COSMOS | Trafó Galéria | 2018 | Fotó: Jáchym Myslivec

// /

A kiállítás december 2-ig tekinthető meg a Trafóban.

2018. november 30-án, pénteken 18:00-tól Palotai Gábor, Peternák Miklós, művészettörténész és Salamon Júlia, a kiállítás egyik kurátora tartanak tárlatvezetést a kiállításon Bolcsó Bálint zeneszerző és kísérleti elektronikus zenész közreműködésével. | Facebook EVENT

Kiállításfotók: Jáchym Myslivec

Szerző: Cserna-Szabó Endre