„Számunkra egyértelmű, hogy mindenki designer” – Interjú Bényei Judittal és Csernátony Fannival

„Meglepően önállóak voltak a gyerekek a tervezés során, olyan ötletekkel és játékokkal álltak elő, amik nekem eszembe se jutottak volna.” – mondta egy pedagógus a Designgondolkodás az iskolában című tanári kézikönyv kipróbálását követően. És valóban: nemcsak a hazai designszakirodalom, de az oktatási módszertanok is hiánypótló forrással bővültek az idén megjelent kétrészes kiadványnak köszönhetően.

A szerzők – Csernátony Fanni és Pais Panni – az első könyvben a designgondolkodás jellemző módszereit gyűjtötték össze, és fordították le iskolai helyzetekre, a másodikban pedig Lipták Ildikó közreműködésével olyan játékokat kínálnak, amelyek a designgondolkodás sikeres alkalmazásához szükséges képességeket fejlesztik.

A nagyvállalati tárgyalótól a fesztivál workshopig, számos helyen találkozhatunk „design thinking” módszertanokkal, amelyek a designt stratégiai eszközként és problémamegoldó folyamatként írják le. A Designgondolkodás az iskolában szerzőinek köszönhetően ez az eszköztár most az osztálytermekben is megjelenhet, ráadásul oly módon, hogy ez által a diákok és a tanárok egyaránt sikerélményt szerezhetnek. A könyvbemutatót követően a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem két oktatójával Bényei Judittal és Csernátony Fannival beszélgettünk.

Csernátony Fanni és Bényei Judit a “Designgondolkodás az iskolában” két könyvével

Szó esett róla a könyvbemutatón, hogy a design megítélése a közoktatás szintjén is kezd átalakulni, és lassan kilép a szűken vett vizualitás területéről. Hogyan tud ebben a kiadvány segíteni

Csernátony Fanni: A designnak manapság van egy olyan missziója, hogy kilépjen a vizualitás és a kézzel fogható tárgyak világából. Ez globális tendencia. A designgondolkodás pedig ma már üzleti problémák megoldására, stratégiák megtervezésére, de akár a személyes problémáink felgöngyölítésére is alkalmas lehet. A design elkezdett terjeszkedni… és mi úgy gondoljuk, hogy ez egy jó dolog. A mai kihívásokat akkor tudjuk leküzdeni, ha van valamilyen problémamegoldó módszertanunk arra, hogy hogyan működjünk együtt. Ebből a szempontból a kreatív és kritikus gondolkodás fejlesztése, a közös döntéshozatali technikák kialakítása kulcsfontosságú.

Bényei Judit: Ez a gondolkodásmód jellemzi a korszerű pedagógiát is napjainkban. A kompetenciaalapú tantervekben kiemelt szerepet kap az együttműködési és a tanulási képességek fejlesztése. Mi olyan designmódszertant szeretnénk kínálni, ami mindezt nem egy tantárgyba illesztve, hanem a tantárgyközi kooperációt támogatva tudja segíteni.

A fejlesztés során aktívan bevontatok tanárokat is a munkába; ők hogyan reagáltak a „design” szóra?

CSF: Általánosan elmondható, hogy a tárgytervezés, divattervezés, grafika, esetleg a weboldal-tervezés jut eszébe a legtöbbeknek… Mi azt a nézőpontot szeretnék erősíteni, miszerint ugyanazzal a gondolatmenettel, amivel meg tudom tervezni egy vízforraló formáját, meg tudok oldani egy elvont, nem materiális jellegű problémát is.

BJ: A designgondolkodás lényegében tekinthető kreatív problémamegoldási módszernek. Az általunk javasolt, ehhez kapcsolódó eszköztár túlmutat a vizuális kultúra határain, de azért a vizualitás továbbra is fontos szerepet játszik benne. A folyamat közben például gondolattérképet készítünk, sokat kommunikálunk rajzban, de a vizuális kommunikáció inkább az egymás közötti határokat segíti átlépni, és nem a végcélt jelenti.

Designgondolkodás az iskolában | Fotó: Barna Máté

A saját benyomásom szerint a közbeszédben általában a luxus világához kapcsolják a fogalmat. Gyakran halljuk, hogy valami azért drága, mert „dizájnos”…  

CSF: Éppen ezért volt fontos számunkra, hogy ne hagyjuk el a design szót a módszertanunkból, és ne tervezői gondolkodásként fordítsuk le a design thinking-et. A design azt a szisztematikus folyamatot jelenti, ami szerint megtervezek valamit, és nem pedig azt, hogy valami formailag jól néz ki.

A designgondolkodást hogyan határozhatjuk meg? Leírható ideális tervezői módszertanként?

CSF: Inkább azt mondanám, hogy ez egyfajta sorvezető vagy recept, ami ízlés és helyzet szerint módosítható. Kutatók régóta vizsgálják, hogy miként jönnek létre a jó ötletek. Megfigyelhető, hogy a designerek rendszerint ugyanazokon a szakaszokon mennek végig a tervezés során, bár nem feltétlenül mindig ugyanabban a sorrendben. Ezekből a megfigyelt mintázatokból hozták létre az első designmódszertanokat, amelyek közül jelenleg a legelterjedtebb az, amit designgondolkodásnak hívunk. Ennek is elég sok verziója van. Nem ideális, hanem inkább archetipikus tervezési folyamatnak nevezném, amely olyan elemeket tartalmaz, amik minden tervező gondolkodásában megtalálhatók.

Miben látjátok ennek a legnagyobb előnyét?

CSF: Az eszköztár legnagyobb előnye, hogy a tervezés során nem azon kell gondolkodnom, hogy hogyan vigyem végig a folyamatot, hiszen a módszertan már le van írva, az eszközök hozzáférhetőek. Ez főleg a közös munkában tud nagyon felszabadító lenni… nem arra koncentrálunk, hogy hogyan, hanem hogy mit akarunk csinálni. Egyénenként mindenkinek megvannak a saját személyes módszerei, de főleg azokban a csoporthelyzetekben, ahol különböző területről érkeznek a résztvevők, vagy eltérő a személyiségük, lényeges, hogy rendelkezésükre álljon egy olyan eszköztár, ami a közös lépések megtételét elősegíti.

Designgondolkodás az iskolában | Fotó: Barna Máté

Ha jól értem, egyfajta tehermentesítésről van szó… A közoktatásban is megjelennek azok a csoporthelyzetek, amikben ennek jelentősége lehet?

CSF: Arra bíztatjuk a tanárokat, hogy segítsék a gyerekeket csoportba szerveződve eljutni az adott problémától a megoldásig. A designgondolkodás ezekben az iskolai helyzetekben is mindig társas folyamat – még akkor is, ha vannak benne olyan gyakorlatok, amiket egyénileg kell megoldani. Például a csapattag egyénileg készít interjút, de később megosztja a többiekkel a tapasztalatait, és együtt összegzik az eredményeket. Ráadásul itt nemcsak „tehermentesítésről”, de képességfejlesztésről is beszélhetünk. A kreativitás mindenkiben ott van, de a módszertan segít ezt előhozni és alkalmazni és fontos, hogy ezzel már az iskolában is foglalkozzunk A kreativitás fejleszthető, tanítható.

Victor Papanek arról beszél, hogy „mindenki designer”, Joseph Beuys szerint pedig „mindenki művész”. A ti missziótokban ez a felfogás tükröződik vissza?

CSF: Igen, számunkra is egyértelmű, hogy mindenki designer. Közismert gondolat, hogy főleg a gyerekek designerek, mert alapvetően történetekben, képekben gondolkodnak. Ugyanakkor egy olyan iskolarendszerben, ahol mindig meg kell találni a helyes választ – és ha nem azt mondod, akkor buta vagy –, ott elveszik az összes kreativitás. Gyakorlatilag minden, amit egy kreatív személyiségnek újra kell tanulnia az egyetemen, az egy gyerekben már eleve megvan. Mi is hasonló eszközöket használunk, mint a gyerekek, csak már tudatosan, egy leírt folyamat részeként.

Milyen képességekre van szüksége egy jó „designgondolkodónak”?

CSF: A könyvben kilenc képességet írunk le, de természetes, hogy nem mindenkinek lehet mind a kilenc képessége szuperfejlett. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei – ezek felismerése kulcsfontosságú. A módszerünk segít abban, hogy a gyerekek csapatba kerülve lássák, hogy a képességeik hogyan egészítik ki egymást. Nem csak a rajztudás és a vizualizálási képesség számít… ha például jó a rendszergondolkodásod vagy kritikai érzéked, vagy jól ötletelsz, akkor be tudsz kapcsolódni, és látni fogod a saját hozzáadott értéked a tervezésben.

BJ: Minél összetettebb problémáról van szó, annál fontosabb, hogy valamennyi képesség meg tudjon jelenni a designgondolkodásban. A két könyv éppen ezt támogatja. A „kis könyvben” található játékok segítenek ráhangolódni a problémamegoldási folyamatra, és fejlesztik a hatékonysághoz szükséges képességeket; a „nagy könyvben” pedig egy módszertani eszköztárat állítottunk össze. Az alapkérdés, hogy hogyan jutunk el a probléma meghatározásától a megoldásig. Ebben a folyamatban minden lépéshez külön kínálunk eszközöket.

Designgondolkodás az iskolában | Fotó: Barna Máté

A módszertan mennyiben független az egyes tantárgyaktól? Hatékony lehet a biológia órától, a matekon át, az irodalomig bárhol?

BJ: Lényegében igen. Ez egy tantárgyfüggetlen módszertan, amit tanárpárokban fejlesztettük: mindig egy vizuális-kultúra tanár és egy másik terület oktatója dolgozott együtt. 33 iskola 70 tanára próbálta ki a módszert. Bevitték az iskolába, és konkrét tananyagot valósítottak meg a segítségével. A designgondolkodás sokféle területen bevethető az iskolában: a közösségfejlesztéstől a biológia óráig.

CSF: A hangsúly a problémaalapú tanuláson van. Amikor tervezni kell valamit, az első lépés mindig az elmélyülés. Ez remek alkalom arra, hogy a diákok ismereteket szerezzenek az adott területről, akár önálló kutatás, akár tanári előadás révén. Ugyanakkor ezt mindjárt annak tükrében tehetik, hogy az adott tudást majd alkalmazniuk kell egy problémamegoldási szakaszában. Az egyik alapmegfigyelésünk, hogy a diákoknak elsősorban az a baja az iskolával, hogy nem látják át pontosan, hogy az adott tudást hol fogják tudni hasznosítani. Fontos, hogy megtanuljanak projektekben gondolkodni, és információmorzsákat beépítve állítsanak össze közös megoldási javaslatokat.

Újdonságot jelent ez a megközelítés a közoktatásban?

BJ: A projektmódszer régóta ott van az iskolákban, de még mindig nagy nehézségeket okoz, hogy hogyan tudja valóban képességek fejlesztését és gyakorlati problémák megoldását segíteni. Ez nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag praktikus ismeretekre lenne szükségünk; az ismeretszerzés továbbra is nagyon fontos, de az adott tananyag „jelenségalapú” megközelítése nagyban segíti az elsajátítást. Érdemes a való világ létező problémáihoz kötni a tanulást.

CSF: Mindeközben az is fontos szempont, hogy ez a módszer kifejezetten szórakoztató tud lenni, hiszen aktivitásra épít, és tele van játékokkal. Ha jól működik, akkor észre sem veszed, hogy tanulsz.

Designgondolkodás az iskolában | Fotó: Barna Máté

Az oktatók számára mindez mit jelent?

CSF: Mi azt szeretnénk, hogy ne csak az órán, de egymás között is használják a módszert. Ezeket az eszközöket az oktatók maguk is alkalmazhatják új oktatási programok kialakításánál. Arra is jó lehet, hogy fejlesszék az iskolai tereket, és gyerekcentrikusabbá váljon az oktatás.

BJ: A projektalapú módszertanok alkalmazása a tanári szerepeket is megváltoztatja. Hangsúlyossá válik a támogatótanár szerepe, aki megszervezi a tudás, a tanulás útját… előkészít, támogat és segíti az ismeretek beépülését és a képességek kialakulását. Ez mást feltételez, mint a frontális előadó klasszikus szerepköre. Át kell tudnunk adni a probléma definiálásának feladatát a diáknak, mert akkor lesz motivált, ha a saját maga által felismert problémával foglalkozhat. Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű, mert nagyon sok előkészítő és támogató munka kell ahhoz, hogy a diák meg tudja határozni az őt foglalkoztató és a tanulási célok szempontjából is fontos problémát. Azt az egyensúlyt kell fenntartani, amiben a diák a saját problémájával foglalkozhat, ugyanakkor szakmai szempontból releváns problémát is azonosít.

Nyitottak a tanárok erre a szerepváltásra?

CSF: Nyitottak, mert az új generációnál már nem működik ugyanaz a 45 perces előadás, ami 10 éve esetleg még működött. A megszokott órai szituáció gyakran nem éri el a gyerekek ingerküszöbét. Ezen a problémán egyébként a tanárok maguk is dolgoznak, és ehhez próbálunk segítséget nyújtani számukra.

Nemzetközi viszonylatban mennyire pionírmunka az, amit csináltok? Vannak már jól bevált példák, vagy teljesen homályos még az út?

BJ: Lehet mondani, hogy homályos, de nem teljesen. Vannak már jó esettanulmányok, amikre tudtunk építeni. A designgondolkodás eszközeinek tantárgyakba való integrálására viszont csak a finneknél találtunk példát – ebben a tekintetben mondhatjuk, hogy velük együtt valószínűleg úttörők vagyunk. A világon több helyen működnek jó iskola utáni foglalkozások, de az, hogy a designgondolkodás módszertana a pedagógiai programban közvetlenül megjelenjen, nem jellemző.

CSF: Arra vagyunk nagyon kíváncsiak, hogy a módszertan hogyan él majd tovább a magyar iskolákban; a tanárok milyen foglalkozásterveket, projektterveket dolgoznak ki a diákjaik számára a saját szakterületükön? Mi most a saját tudásunkat tettük bele a kiadványokba, de a következő lépés az lenne, hogy a pedagógusok is hozzátegyék a maguk tapasztalatait. Akkor lesz teljes az anyag, ha a kettő együtt tud majd megjelenni.

// /

A program “A tanulók képesség-kibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben” című EFOP 3.2.6-16-2016-00001 azonosító számú projektkeretében valósult meg.

Szakmai vezető: Illés Anikó

Témavezetők: Bényei Judit, Pallag Andrea, Schmidt Andrea

Kutatók: Csernátony Fanni, Erdélyi Sarolta Ágnes, Erhardt Miklós, Fehér Borbála, Kozák Zsuzsanna, Lipták Ildikó, Lődi Virág, Pais Panni, Sándor Kata, Tarr Kálmán, Vida Péter

Projektkoordinátorok: Vass Beatrix, Mayer Zoltánné

Projektasszisztensek: Sárközi Andrea, Daróczi Ágnes

Az interjú szerzője: Schneider Ákos