Mi jár a fejedben? – A MOME és a MŰTŐ közös kiállítása

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozott a Budapest Art Week programsorozathoz. Idén a MŰTŐ galéria és művészeti csoporttal együttműködésben valósult meg egy közös kiállítás, amelyre pályázat útján jelentkezhettek MOME hallgatók és alumni, illetve a MŰTŐ művészei.

A kiállítást Holt Lenszkij nyitotta meg a Loop című versével.

„Minden hullám meging néha, minden folytonosság megszakad. A falak megszáradnak, lehámlik a kemény bőr. Ketten állnak elől: az egyik látszik, a másik nem. Egy alak hátulról nézi őket. Mindkét elől állót látni szeretné, de csak az egyiket sikerül. Mégis érzi a másik jelenlétét is. Ha részleteiben nem is fogja föl, a körvonalak ottmaradnak. Minden egymás mellett álló érzi egymást, minden körvonal ottmarad. Még ha részleteinkben el is tűnünk, a folytonosság megtart minket. Nem ismétlünk semmi mást, minden csak saját magát ismétli. Önmagunk loopjaiként létezünk. A falakat újrafestik, a bőr megint megkeményedik. Ketten ismétlődnek elől: az egyik látszik, a másik nem. Egy alak hátulról nézi őket. Mindkét elől állót látni szeretné, de csak az egyiket sikerül. Az egy (aki látszik) átmegy a túloldalra, pont arra a pontra, ahol a másik körvonalai ismétlődnek. Tökéletesen beléjük illik. Minden hullám meging néha, minden folytonosság megszakad. Ez most nem az a rész. A falak megszáradnak, lehámlik a kemény bőr. Ketten állnak elől: az egyik látszik, a másik nem.”

Cserna Endre – POLYHEDRON | videó, print | 100×70, 2:42 min; 42×60 | 2019

Cserna Endre – POLYHEDRON | videó, print | 100×70, 2:42 min; 42×60 | 2019


Telegdi Balázs – Elzárt Világok | fújt üveg | 30x40x15 | 2019

Telegdi Balázs – Elzárt Világok | fújt üveg | 30x40x15 | 2019


Teplán Nóra – Meeting the Irregular | digitális print, vászon | 70×100 | 2019

Teplán Nóra – Meeting the Irregular | akril transzfer, vászon | 70×100 | 2019


Barta Bence – Something in the air | festett farost, mikrofon, rezonátor | 150×200 | 2019 Hangtechnika – Márton Péter

Barta Bence – Something in the air | festett farost, mikrofon, rezonátor | 150×200 | 2019 Hangtechnika – Márton Péter


További képeket találtok az esemény Flickr galériájában.

// /

Kiállítók: Agg Lili, Barta Bence, Bán András, Cserna Endre, Fülöp Tünde, Nagy Izabella, Szabó Zsófia, Telegdi Balázs, Teplán Nóra

Kurátor: Kókai Zsófia

Megnyitó : Holt Lenszkij

Grafika: Ugly but Useless

A kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a MOME Brand Iroda és a MŰTŐ együttműködésében a Budapest Art Week keretében valósult meg.