Az emlékek kietlen tájain – Győrfi Ágnes animációs diplomamunkája

Belecsöppensz, de csak akkor ébredsz, amikor felgyúlnak a fények. Hallod a mezei tücskök és a szélfútta búza hangját, szénaport érzel a szádban. Lopják a karácsonyfát, hull a hó, a hidegtől repedezik a kezed. Magába csavar, csak visz és visz, ki tudja merre…

Szélfogó Ágnes gyerekkori emlékeibe nyújt betekintést diplomamunkájában. Helyszíneken, évszakokon, napszakokon keresztül vezet. Nem kíméli a nézőt, hiszen elveti az „eufemizáló” emlékezés logikáját, miszerint csak a szép dolgokra érdemes visszagondolni. Kendőzetlenül láttatja emlékeit a jelen perspektívájából, egy épp aktuális – számára releváns – stádiumban, kiragadja őket egy pillanatra az örök változásból.

Jól elhatárolható két rész tevődik össze: kezdetben diegetikus, filmvilágon belüli hangokat használ, amelyek tökéletesen illeszkednek az eseményekhez. Végül zene csendül fel, amely egyre erősödően mutat az elkerülhetetlen felnövés irányába. Az életkor növekedésével párhuzamosan csökken az irrealitás szintje, mintha azt sejtetné az alkotó, hogy a felnőtté válás a képzelőerő szabadságát mechanikusan beszűkíti. A léptékváltások is erről árulkodnak: óriásnövényekkel, tóméretű halakkal mutatja be a gyermeki érzékelés gazdagságát, rajzossága a gyermeki látásmód hangulatát erősíti.

Habár Ágnes haikuhoz hasonlítja a részeket, a visszatérő szélmotívum annyira összemossa vizuálisan a határokat, hogy ezzel hozza helyzetbe a visszaemlékezés vélt vagy valós lineáris jellegét. Az átkötésekként használt metamorfózisok – tóból sártócsa, leheletből havas táj – mind-mind egy játékos gyermeki világ kibontásához járulnak hozzá. Magukba csavarnak, csak visznek és visznek, ki tudja merre…

// /

Győrfi Ágnes további munkáit a következő linkeken találjátok: INSTAGRAM | TUMBLR | VIMEO

Szerző: Ádi Brigitta