MOME After: Váczi Lilla Éva

Váczi Lilla Éva fotózást tanult a középiskolában, mégis tervezőgrafikára jelentkezett, majd média design szakon fejezte be az egyetemet. Közben elvégezte a MOME tanárképzését is. Jelenleg médiaművészettel foglalkozik, mellette animáció- és mozgóképkészítést tanít Debrecenben. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének (FKSE) és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS). Idén elnyerte a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat, ami az első számottevő elismerés a pályakezdő művészek számára. A médiaművészetet egy kiváló terepnek tartja arra, hogy sokrétű tudásanyagot egyesítsen, változatos formában, így képes folyamatos érdeklődését fenntartania a világ iránt. A MOME, bár leginkább designegyetemként definiálja magát, mégis erős képzőművészeti bázissal bír. Ez szerinte részben annak köszönhető, hogy a kortárs művészeti törekvések javarészt a design eszköztárát használják.

Mit szerettél a legjobban az egyetemi éveid alatt, és mi volt az, amivel állandóan küzdened kellett?

Média design mesterszakon nagyon felemelő volt, hogy szabad kezet kaptam a feladatokban, így gyakorlatilag tényleg azzal foglalkozhattam, ami igazán érdekelt. Szerettem, hogy a szakmai kurzusok gyakran teltek a csoporttársakkal és az oktatókkal való közös ötletelésekkel, amelyeknél egymástól is tudtunk tanulni, önzetlen tanácsot és segítséget kérni. Érdekes tapasztalat, hogy amióta tanítok még nagyobb tiszteletet érzek én is a volt tanáraim iránt. A nehézségeket inkább a létfenntartás jelentette, sajnos az ösztöndíjak mértéke – vidéki tanulóként, családi pénzforrások nélkül – elenyésző egy önálló, budapesti életvitelhez.

Volt olyan dolog, amit jó lett volna tudnod, miután befejezted az egyetemet, de senki sem készített fel rá?

A kortárs művészet intézményrendszere, szereplői és a pályázatírás voltak azok a területek, amikre javarészt az egyetem után fordítottam több figyelmet. Ezek azonban olyan dolgok, amiket úgyis előhoz az élet, ha művészettel foglalkozik valaki. Talán jobb is, ha nem feltétlenül rémíti az egyetem a pályaképpel hallgatóit. Szabadabb érzés magáért az alkotásért dolgozni, nem pedig az elvárások miatt, mégha azok a sajátjaink is. Ez azt hiszem a design-oktatásra is igaz lehet. Néha talán alaposabban kellene mérlegelni, hogy a piac mely szereplőit engedik be az oktatás tereibe.

Mikor érezted magad a legelégedettebbnek magad az elmúlt pár évben?

Az jó érzés tud lenni, amikor végre sikerül befejezni egy munkát. Ez persze sokszor nem valamiféle önelégült diadalérzés miatt, hanem mert az ötletek, alkotások addig kínozzák az embert, amíg azok meg nem valósulnak. Elégedettséget az szokott okozni, amikor mások számára tudok valami hasznos dolgot tenni. Ez lehet egyszerűen a művészet általi közös felismerés, vagy egy csoportos projekt is.

Milyen víziód van a jövőre nézve? Mi az a létfontosságú projekt vagy tevékenység, amit feltétlenül szeretnél megvalósítani?

Víziókból elég sok van, de remélem ezek egyike sem létfontosságú. De úgy is meg tudom fordítani az állítást, hogy igazából mindegyik létfontosságú számomra. A lényeg, hogy egyiket se tartsam olyan fontosnak vagy éppen elhanyagolhatónak, hogy annak bármiféle nyomasztó súlya legyen. Lesz néhány kiállítás, amelyekre most készülök munkákkal: az FFS bemutatkozó, a Derkó beszámoló Pécsett és jövőre a B24 Galériában is lesz önálló anyagom. Nyáron pedig alkotótáborba szeretnék menni.

Mi volt a legnagyobb kompromisszum, amit meg kellett kötnöd?

Mióta dolgozom nehéz az időbeosztásomat jól strukturálnom. Az ingázás Budapest és Debrecen között sem egyszerű. Ebben az a legnehezebb, hogy a távolság miatt néha olyan programokról kell lemondanom, amelyeken szeretnék részt venni. Szerencsére azonban Debrecen is sokat fejlődik kulturális téren az utóbbi években, így örülök hogy valamennyire ennek is a részese lehetek. Fontos számomra a vidék helyzete, hiszen legtöbbször az inspirációimat is innen nyerem.

Mi számodra a legnagyobb kihívás a pályafutásodban? 

Szerintem a legnagyobb kihívás összeegyeztetni a művészeti és a polgári életet. Az alkotás folyamata és a 8:00-tól 16:00-ig tartó munkavégzés valahogy nem kompatibilisek egymással. A tanítás valamennyire szabadságot ad, bár ezek a lehetőségek is egyre szűkülnek. Úgy érzem, hogy a társadalom kevésbé becsüli meg azokat, akik valamilyen kulturális vagy művészeti értéket teremtenek. Ezt csak akkor lehet csinálni, ha a személyes meggyőződés erősebb, mint mások bántó véleménye és a saját dilemmáink.

// /

Váczi Lilla HONLAPJA | INSTAGRAM | VIMEO | FFS

Az interjút Diera Eftimia készítette.