Pazarlásunk mementója – Szatmári Sára fotósorozata a budapesti lomtalanításról


A tárgyakhoz fűződő viszonyunk az elmúlt évtizedekben gyökeresen átalakult. Nem kell a legközelebb eső óceánig mennünk ahhoz, hogy meggyőződjünk: az efemer tárgykultúra szinte kizárólagossá vált. Eldobható, lecserélhető, megunható – ennek a kétes értékű viszonyrendszernek állít emléket a Menge/Halmaz c. sorozat.

A budapesti lomtalanítás kétségtelenül össztársadalmi megmozdulás, a profi guberálóktól kezdve az önjelölt műkincsvadászokon át a művészeti egyetemistákig szinte minden osztály képviselteti magát. Az alaphelyzet szimbolikus vagy kritikai olvasatán túl – ha úgy tetszik mindezek előtt – ott van maga a látvány. Az éves lomtalanítások eklektikus forgatagában elegendő muníció van ahhoz, hogy újra és újra jó témát szolgáltasson, most épp egy látványos diplomamunkához.

„Úgy tekintek a képekre, mint művészeti installációkra, ahol a kreatív világítás segítségével a környezetből kiemelve köztéri szobrokká formálom az összeállt lomkupacokat. A világításnak és a kiemelésnek köszönhetően színpadias látványt teremtek, melyben a tárgyak, mint díszletek, életünk díszletei jelennek meg, megtörve ezzel a fotók dokumentarista jellegét.”

– derül ki a művészi intenció Sára műleírásából.

A fotózásokat minden alkalommal a Fővárosi Közterület Fenntartóval történő e-mailváltás előzte meg, ami során pontosították a következő lomtalanítás helyszínét és időpontját. Az FKF honlapján ezek az információk nem nyilvánosak a megélhetési guberálás megakadályozása miatt, de az ilyen operatív jellegű nehézségek mellett azzal is kellett még szembesülnie az alkotónak, hogy a „terepmunka” is tartogat meglepetéseket.

„A sötétben váratlanul felvillanó vaku fényével sokszor pánikot keltettem, mert azt gondolták, hogy őket fotózom. Hangot is adtak annak, hogy semmiképp sem szeretnének a képeken szerepelni. Minden alkalommal kihívás volt meggyőzni őket ennek ellenkezőjéről. Sértő megjegyzésekből is akadt azért szép számmal, de jellemzően inkább partnerként tudtunk együttműködni.”

A munkafolyamat részletei után érdemes visszakanyarodni a kezdeti felvetéshez, a sorozat kritikai vagy szimbolikus olvasatához. Egyfelől megkerülhetetlen tény, hogy van valamiféle furcsa happening jellege a lomizásnak, ahogyan megpezsdülnek a szürke budapesti utcák, másfelől afelett sem szabad szemet hunyni, hogy sok-sok ember piros betűs ünnepnapjai ezek. Seftelések és kincsvadászatok színhelyei, többen a napi-, heti- vagy szerencsés esetben a havi betevőjüket várják ezektől a napoktól.

Szatmári Sára tehát jó érzékkel választotta meg témáját, hiszen számos releváns felvetés metszéspontjában áll a lomtalanítás, a szociofotó jellegű megközelítés helyett mégis a reflektorfény elvét használta, ami nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is megjelenik a képeken. A stúdióvilágítás hideg profizmusával rámutat a tényszerű valóságra, kiemeli a sötétből, hogy szembesüljünk saját szemetünkkel. Aztán kezdjünk vele, amit csak akarunk.

A végleges sorozatból kimaradt, de a lomtalanítás sokszínűségét jól reprezentáló képek:

// /

A mestermunka témavezetője Máté Gábor DLA, konzulense Kudász Gábor Arion DLA volt. 

Szatmári Sára további munkáit ITT találjátok.

Szöveg: Sipos Máté