„Egy talált tárgy megtisztítása” – Bognár Angéla rendhagyó cipőkollekciója
Bognár Angéla idén diplomázott a MOME Textiltervező Tanszékén egy olyan munkával, amit első ránézésre nehéz a design spektrumán elhelyezni, holott a tervezés alapkérdéseivel foglalkozik. Hol válik el az ember alkotta tárgy a környezettől? Hogyan formáljuk saját arcunkra a természetet? Melyek egy „cipő” alapkritériumai? A projektet Mohácsi András opponenciáján keresztül ismerhetjük meg.
Bognár Angéla munkája a cipő fogalmát járja körül. A cipőkészítés szinte egyidős a civilizáció hajnalával. A láb formájára kialakított mesterséges járófelület, illetve a járófelületet és a lábat összekapcsoló pánt több tízezer éve ismert tárgya az emberi kultúrának. A cipők végigkísérik életünket, bár a cipők kialakítása néha függetlenedik a közvetlen viseléstől. Amikor még nem is tud járni, horgolt cipőt kap a kisbaba, és előfordul, hogy néha az elhunytakat is járásra teljesen alkalmatlan halottas cipőben temetik el. Ebbe a korok és életkorok közötti térbe helyezte el diplomamunkáját Bognár Angéla.
A cipő – fogalmaink szerint – egy használati tárgy vagy tárgyegyüttes. Érdekes módon, minél többet használunk valamit, a dolgok annál gyakrabban önállósodnak körülöttünk. Nincs ez máshogy a tárgyaknál sem. Egy idő után az eredeti jelentésük új rétegekkel gazdagodik. Az almából elvont logó lesz, az utcán parkoló autó új önkifejezési formává változik, és néha az emberi test is elkülönül egyfajta különös létbe, hogy valódi testtől megfosztott képletes tárgy legyen, és szoborrá váljon a köztéren, kezében zászlóval. Bognár Angéla munkája ezt az elkülönülési metódust bontotta ki a cipőtervezési munkája során.
Kezdeti facipőit a hordhatóságnak igyekezett megfeleltetni, de a végleges diplomamunka-sorozatban már elhagyta az eredeti darabok pántjait és a cipőpárokat. Különböző, a családi birtokon fellelhető fák anyagait felhasználva készített önálló cipőtalpakat. Munkájának lényege, hogy bár tárgyakat látunk, a tárgysororzat elkészítésével Bognár Angéla a cipő fogalmából indult ki, a cipő fogalmát általánosította, lepárolta, egyfajta tárgyiasított esszenciát készített belőle, és ezzel a munkamódszerrel a tárgyak kulturális archetípusát hozta létre. Munkájában a cipőtalpat vette górcső alá, és egy olyan cipőtalp-sorozatot hozott létre, amely mindenfajta közvetlen használat lehetősége nélkül lézetik immár önállóan a kulturális térben.
„Ezek a cipőtalpak egy abszurditásra építenek.”
Bár tökéletesen illeszkednek az alkotójuk lábához, mégsincs jobb vagy bal párjuk, és nem lehet hordani őket. Ha meglátjuk ezeket a talpakat, azonnal tudjuk, hogy cipőt látunk, de mégis egy nonszensszel, egy dolog tárgyiasított fogalmával van dolgunk. Ezek a cipőtalpak kikerülnek a használat alól, és érdekes módon így elvesztik azt a bírálati szempontot is, amely alapján designként lehetne kritizálni őket. Egy tárgy azonosítása és a tárgy funkciójának elvesztése – ez a kicsi talp a tervezőasztalon egy jelentős kulturális tettre utal. Mit kezdhetünk egy olyan tárggyal, amely közvetlenül nem használható, nincs díszítő jellege, mégis egy tárgy archetípusát mutatja meg számunkra? Bognár Angéla facipőivel erre a különleges lépésre utal. Hogyan veszti el egy tárgy az alkotói folyamatban a közvetlen, eredeti funkcióját? A tárgy megfosztása az eredeti funkciótól egy alapvető kérdést vet fel: vajon milyen műfajú kulturális tettnek minősül immár egy ilyen tárgy elkészítése?
A tárgyak magukon őrzik az anyaguk kialakulásának, valamint az alkotó tervezési, kialakítási módszertanának történetét.
„A diplomamunka alkotója érdekes módon igyekszik hidat teremteni a természeti forma és az ember anatómiai jellegzetességei között.”
A diplomázó igyekezett megtalálni az egyensúlyt a design mértani szabályainak alkalmazása és a „cipőség” fogalmának értelmezése között. Az így létrejött tárgyegyüttes egy különös hibrid, egy ergonómiai szempontból pontos, de nem használható, mégis kulturálisan működő, azaz kulturálisan ergonómikus tárgycsoport lett. A használhatatlanság használhatósága a diplomamunka alapvető problémafelvetése. Bognár Angéla cipőtalpai határozottan esztétikusak, a tervezői lábhoz pontosan illeszkedőek. A tárgysorozatnak nincs közvetlen funkciója, mégis, ha egy-egy talpat külön nézünk, befogadói szempontból tökéletes cipőtalpat látunk.
A talpak eltérő jellegűek, és érdekes módon, egymástól eltérő stílusúak is.
„Megfigyelésünk során láthatunk historikus erdei manó csizmát, láthatunk kis keleti tipegőt, és a Nike legújabb cipőjének fűzfából kialakított szuperszonikus talpát is felfedezhetjük ebben a cipőtörténeti utazásban.”
A cipőtalpak eredeti formái, stílusbeli kötöttségei ütköznek a fák hullámformáival, néhol az eredeti kéregelmek felületével. A történeti facipők merev talprendszerének felhasználását követte az alkotó a talpak kialakításánál. Felismerjük a cipőtalpakon az alakítás standard technikáit, a fák eredeti alakulásának originális formáit, és a tervező és alakító asszociációs szabadságának formaalakító lenyomatait.
Bognár Angéla diplomamunkája egy különös tárgyegyüttes, melynek értelmezése a művészeten innen, és a designon túl helyezkedik el. Ez a middle of nowhere minden művészeti és designegyetem jellegzetes területe. A diplomamunka tárgyegyüttese esztétikailag magas szintű, a kivitelezésében a természetes anyagok tiszteletére és egyedülvaló felhasználására bátorít. A formáltság plasztikai kialakítása érzékeny, a felületkezelés színvonalas, a tárgyak sziluettje érdekes, felületük kellemes tapintású. A kialakítás alakító gesztusát és az erdeti formák megtartását finom egyensúlyban tudta tartani az alkotó.
Ennek az opponenciának az egyik legfontosabb kijelentése az, hogy Bognár Angéla diplomamunkáját műalkotásként és egy elvont fogalom tárgyiasult megjelenítéseként kell elfogadnunk. A tárgyegyüttes plasztikai kialakítását szubjektív megközelítés jellemzi, mégis, a tárgyak kialakításának formai karaktere a design szabályrendszerét követi. Miközben az alkotó a design process strukturális törvényeit alkalmazza a tárgyak megvalósításában, mégis, a konceptualitás, a narratív design szempontjait figyelembe vevő megközelítés érezhető ebben az alkotói folyamatban.
Bognár Angéla invenciózus, érdekes, eredeti, és különös tárgyegyüttest hozott létre. Munkájának megítélésekor el kell mondanunk, hogy a tárgyak elkészítése minden lényeges elemében magas szintű, professzionális és érzékeny. Kritika egyedül ott érheti, hogy valóban sikerült-e az alkotónak a konceptuális cipő különös műfaját megteremteni, és e műfajnak a törvényeit felépíteni. Ezen a ponton, az opponencia szubjektív értékítéletté alakul át. Úgy érzem, hogy ezek a tárgyak egy különös alkotói szemléletet tükröznek; az archaikus alakítást és a funkciótól megfosztó tárgyalkotást kapcsolják össze. A diplomamunka alkotója az archaikus tárgyalakítást a modernitás tágytalanító fogalmi struktúrájval ötvözte. Ebben a kettősségben van számomra egyfajta bizonytalanság. Ez a bizonytalanság nem más, mint az idő próbája. Ez az időzóna pedig a jelen megítélésen túl helyezkedik el. Nem tudhatjuk, hogy ezek a tárgyak mikor vesztik el a kulturális szavatossági idejüket. Amíg ez nem derül ki, addig bátran javaslom Bognár Angéla diplomamunkáját pozitív elfogadásra.
// /
A mestermunka témavezetője Bráda Judit, konzulense Vágó Réka, szakdolgozati konzulense German Kinga volt.
