Járatlan utak a mintatervezésben


Önmagukban egyszerű, de alaposan átgondolt rendszerek összessége alkotja azt a vizuális hatást, melyet Zimonyi Gwendolin „minta-összeolvadásnak” nevezett el. A tervező három projektjét szemlézzük, melyek nemcsak megjelenéseket, hanem jelentős elismeréseket is hoztak számára.


A Checked peak kollekcióban valósul meg az általa megálmodott formavilág először. Ugyanaz a kockás minta ismétlődik minden ruhadarabon, de a felületek változatossága a látványt mégis sokszínűvé teszi. Az anyaghasználat mellett a kézi és a digitális mintaképzés párosítása is előtérbe került.

A tervező a Syoss 2020-as, többfordulós pályázatára a „minta-összeolvadás” továbbértelmezéseként készítette el ruhakollekcióját, és jutott el a döntőig. A felületek sokféleségén kívül a minták is változatosak, letisztult, mégis dinamikus kockás rendszerek, továbbá megjelenik a kötött, a szövött és a szublimációs mintaképzési technika.

A többrétegű öltözék-összeállítások magukba foglalnak egészen apró figyelmességeket is: a ruhák gombjai, a cipőkre húzható „zoknik”, kendők és arcmaszkok szintén minta-felületekként szerepelnek. A „tetőtől talpig minta” nem káoszt, hanem összhangot teremtve került két alkalommal kifutóra és a Glamour lapjaira.

Gwendolin mesterszakos tervezése során általa kitalált anyagminőségeken szerepeltette mintáit, így a mintafelületek nem csak különálló rendszerek egységét alkotják, hanem egy fiktív térben kölcsönhatásba is kerülnek.

„Egy teljesen járatlan úton, ezúttal 3D programban készítettem textilmintát.”

Fény és tükröződés hozzáadásával bármely felület visszaköszönhet egy másikon, vagy keveredhet annak mintájával. A tér „falai” és a geometrikus testek végül animálással keltek életre, a kísérleti projekt pedig a VI. Texhibition kiállításon díjat is nyert.

Gwendolin sajátos stílusát a határozott vizualitás és a figyelemfelkeltő gondolatiság alakítja. Munkái, bár önmagukban is helytálló látványvilágok, technikai sokféleségük miatt új kapukat is megnyitnak a mintatervezésben.

// /

További képekért látogassatok el Instagram-oldalára

Zimonyi Gwendolin a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervezés MA hallgatója

Az idézet az Octogon cikkéből származik

Szerző: Frankó Nóra