Az elektroszmog audiovizualizációja – Fülöp Szabolcs signal_zone projektje


Mindennapjaink szerves részét képezi a digitalizáció, elektronikus eszközeinkkel kelünk és fekszünk, az elektromágneses sugárzás folyamatosan körülvesz minket. Amikor a városban közlekedünk, észre sem vesszük, hogy elektromos készülékekkel lépünk kölcsönhatásba, melyek jelentősen befolyásolhatják az életminőségünket. Fülöp Szabolcs signal_zone című diplomaprojektjében az emberi szem számára láthatatlan elektromágneses mezők jelenlétét vizualizálja nem mindennapi módon.


Szabolcs mestermunkáját egy elméleti kutatás előzte meg. Kortárs kísérleti grafikai alkotásokat tanulmányozott a mesterséges intelligencia, az ember és a gép, illetve a biológiai rendszerek atipikus összefüggésein keresztül, majd ezeket a fogalmakat ültette gyakorlatba. Arra kereste a választ, hogy vajon az egyes tervezési folyamatokat miként befolyásolja a technológia rohamos fejlődése, illetve fennáll-e a lehetősége annak, hogy a tervezőgrafika mint szakma eltávolodik a humán erőforrásoktól.

Diplomaprojektjében egy öt elemből álló hordozható audiovizuális installációt tervezett, amivel végigjárta Budapest belvárosának azon frekventált pontjait, amelyek magas energiafelhasználással bírnak. A projekt fő eleme egy EMF azaz egy elektromágneses sugárzásmérő készülék, amit egy, a biológiai rendszerekre reflektáló organikus formákból álló burkolat borít. Az elektroszmog audiovizualizációját egy laptop, egy kijelző, egy vizuális programozási nyelvet elősegítő szoftver és egy hangkártya segítségével keltette életre. Ezek a segédeszközök reakcióba lépnek a műszerrel, így jelenítik meg a környezetben felbukkanó elektromágneses mező jelenlétét és a kijelzőn – a Touchdesigner program szisztémájában – generált képeket.

A projektet kiegészíti egy drámai hangvételű, audiovizuálisan sci-fi-re hajazó kísérleti kisfilm is, ami bemutatja Szabolcs útját a város különböző metró megállóiban, tömegközlekedési eszközein. A film célja a figyelemfelhívás, a néző és a kísérletet élőben végigkövetők interakcióba léphetnek az installációval, ezáltal szembesülhetnek az érzékelhetetlen energiafelhasználási eredményekkel.

Hétköznapjainkat ellepik a jelentéktelennek tűnő, a környezetünket és az életminőségünket romboló és befolyásoló tárgyak, berendezések, eszközök. A signal_zone projekt reflektál a globális digitalizációval járó ártalmakra, a technológiai innovációk következtében kialakult addikciókra. Felveti a kérdést, hogy vajon mégis hová menekülhetnénk, ha digitális detoxra vágyunk?

// /

Fülöp Szabolcs további munkáit ITT és ITT éritek el.

A signal_zone projekt a Ludwig Múzeum “Nem vagyok robot.” A szingularitás határain című kiállításon tekinthető meg november 27-ig. A mestermunka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika mesterszakán készült.

A projekt témavezetője Lakner Antal, szakdolgozati konzulense Schneider Ákos volt.

Szerző: Domonkos Sára