Hokedlik és női alakok Pokol Erik sketchbookjából


„Egyszer az oviban leült egy lány a kedvenc rajzolós helyemre. Megkérdeztem, hogy bocsi, el tudnál ülni, légyszíves? Miután válasza egy határozott nem volt, nem tehettem mást, kihúztam alóla a széket.” – meséli Erik első sarokba állításának történet. Ahogyan ebből is kiderül, a rajzolás és alkotás iránti szenvedélye régre nyúlik vissza, belelapoztunk hát sketchbookjába, hogy megnézzük, hová jutott azóta.


Stílusára nagy hatással voltak anyukájának rajzai, valamint a mesék és népmesék, melyek a mai napig formálják személyiségét. Későbbi alkotásaihoz Matisse, Miró, Kandinszkij, illetve Horváth Imre műveiből merített inspirációt, nem utolsósorban korábbi rajztanárnőjétől is ellesett pár mesterfogást, amelyeket a mai napig hasznosít.

Rendhagyó emberalakok, végtagok, székek és hokedlik – olyan biztos pontok, amelyek minden alkotásán így vagy úgy, de visszaköszönnek. Az emberábrázolásnál törekszik a kevésbé kötött, lazább formavilágra, az anatómiai pontosság elnagyolására. Előfordul, hogy az alakok néhál már-már zavarbaejtőek: egy láb a fejből nő ki, egy kéz csak úgy előbukkan valahonnan, két test szinte összeolvad.

„Próbálok a rajzaimon egy »nem szégyellem magam« attitűdöt tükrözni.”

Sketchein megfigyelhetőek más tárgyak, szimbólumok is, például tömbházakat idéző mintázatok, amelyek még Nagyváradon, szülővárosában keltették fel érdeklődését. Annak ellenére, hogy legtöbb rajzát már digitálisan készíti, továbbra is szeret manuális technikákkal dolgozni: festékkel, azon belül akvarellel, valamint a grafitceruza textúrájának variálásával is előszeretettel játszik.

Gyakran életének aktuális pillanataiból inspirálódik, az ötleteket később egyedi vonásokkal, stílusokkal, technikákkal igyekszik digitális vagy kézzel fogható papírra vetni. Arról pedig, hogy a rajzolás szeretete ellenére miért nem a grafikusi szakmát választotta, a következőt mondta: „Nem szeretem a betűket, mert nem tudom őket hova rakni. Nálam a betű egy nagyon offos tényező.”

// /

Erik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervezés BA hallgatója

Szerző: Barabási Lenke