Rejtett pszichedelikus formák Németh Attila Levente sketchbookjában


A lelki fejlődés mélypontjait és magaslatait bejárni egy életen át tartó út. Nem is mindig egyenes – akadályokkal és fájdalmakkal teli útvesztő. Ennek során szükségünk van valamire, ami segít a feldolgozásban. Németh Attila Levente grafikus- és installációművész a vázlatolást, rajzolást találta megfelelő módszernek. Így telt meg évek során eseményekkel, portrékkal, vágyakkal és sérülésekkel sketchbookja.


„Karakterekre megyek rá.”

Sketchbookjába főként embereket rajzol, általában olyanokat, akikkel éppen beszélget, de gyakran szervez közösségi rajzolást is, ilyenkor egy hatalmas vászonra rajzolhatnak a résztvevők. Elmondása szerint a közös alkotás csak akkor születhet meg, ha kialakul egyfajta kapcsolat a résztvevők között. Nem véletlen, hogy ez az emberi kapcsolat és érzékenység az, ami táplálja Attila munkáit.

„Általában mindig visszatérek Dante poklához.”

Dante kilenc körből álló poklában szenvednek a bűnös lelkek. Bűneik súlyától függően a kilenc kör valamelyikébe kerülnek. Ez a történet sokszor visszatér Attila munkáiban. Bűneink felismerése és azoktól való felszabadulás nehéz út a lelki fejlődés során, rajzaiban gyakran átdolgozza, újra bejárja ezeket a köröket. Visszatérő elem a női motívum, a különböző testformák és egyéb arcarchetípusok.

„Nincs hatásvadász célja az erős színeknek.”

A színeket nem keveri össze, mert úgy mocskosnak érzi őket – meséli. Úgy gondolja, ez megfosztja a direktségüktől. Az élénk színek ugyanakkor egy szabad szemmel nem látható világot is rejtenek, ami neonfények alatt bontakozik ki. Így kerülhetünk közelebb az alkotásokhoz, válhatunk részesévé, talán mi magunk is megláthatjuk bennük saját visszatérő köreinket.

Attila életen át tartó lelki útjának lecsapódását sketchbookokban őrzi. Habár a rajzolás és a szemlélődés egyaránt viharos érzéseket kelthet, az önmegvalósítás bonyolult lelki útján – úgy tűnik – néha csak papírt és ceruzát kellene ragadnunk.

// /

Németh Attila Levente további munkáit ITT találjátok

Szerző: Páskuly Mercédesz