Egy papíron maradt terv – Beszélgetés Kuslits Tiborral vizionárius rajzairól
Mi az építészet? Gondolatiság, eszmények, rajz, vagy ezek anyagba öntött leképezése? Mi történik azokkal a tervekkel, amik csak rajzok maradnak? Vajon elvesztik hatásukat, vagy egy másik műfajban ugyan, de képesek gondolatokat ébreszteni, formálni, esetleg egy kort bemutatni? Többek között ezeket a kérdéseket járta körbe a Sosem volt Budapest kiállítás a Pesti Vigadóban, amely meg nem épült budapesti terveket, víziókat vonultatott fel. A rengeteg sokszínű rajz, grafika és makett közül az egyik különösen felkeltette az érdeklődésemet. A terv a kiállított rajzok közül kitűnt egydiségével, különleges gondolatiságot sugárzó vonalaival. A mérmű pontossággal és részletességgel kiszerkesztett rajzokban volt valami sejtelmesség, valami megbújt, leselkedett a papírra húzott vonalak közül, és arra késztetett, hogy utánajárjak, mi lehet ez. Így vezetett – csoporttársaimmal együtt – az utam Érdre, Kuslits Tiborhoz, akinek ceruzájából a vonalak születtek, és egy nagyon érdekes, elgondolkodtató, inspiráló beszélgetésben lehetett részünk.
Kuslits Tibor a rajzokat a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) által 1953 óta működtetett Építész Mesteriskola felvételi pályázatára készítette 1986-ban. A Mesteriskola kétévente induló posztgraduális képzés, amely végzett építészek továbbképzését, szemléletük formálását, saját egyéni stílusuk kialakítását hivatott elősegíteni. Így a felvételi általában komplex tematikájú pályázat keretében valósul meg.
Ebben az esetben a felvételi témája a budai várba szánt Magyar Építészeti Múzeum megtervezése volt, egy Fortuna utcai, háborúban keletkezett foghíjra. Ez egy kifejezetten nehéz, szellemi kihívást jelentő feladatnak bizonyult, hiszen a témához méltó tartalommal felruházott épületet kellett megálmodni.
„Az egy hamis képet eredményez, hogy az építészeti múzeum az fénykép, rajz és makett. Egyik sem a ház, csak egy leképeződése az építészetnek. Holott egy építészeti múzeum az a téralakítás művészetének akar emléket állítani.”
A felvételi pályázatok amellett, hogy a frissen végzett építészek rajzi, technikai tudását mérik, erősen az egyéniségre, a vonalak közül előbújó gondolatiságra, személyiségre koncentrálnak.
„Úgy lehetett kitűnni, ha valami olyat csinálunk, amit más nem. A pályázatoknál is az volt a szokás, hogy olyan nyert, aki a kiírástól helyenként eltért, de az összhatással mégis sikerült elérnie a pályázat célját.” – emlékszik vissza a kezdetekre. Rajzai végül célba értek: első körben felvételt is nyert a Mesteriskolába, ahol a kor nagy építész mestereitől kapott visszajelzéseket, felvetéseket és kritikát.
„Az enyémnél Zalaváry magához vette a szót: nézegetem ezt a tervet, és az a benyomásom, hogy olyan, mint egy gyönyörű, selyempapírba csomagolt valami, amit, ha kibontunk, belül egy nagy »káosz« uralkodik.” – idézi fel a mester szavait. A visszajelzésnek csak később jött rá tanító szándékára: tanuljon meg kiállni magáért, megvédeni a tervét, de egyben önreflexióra is képes legyen.
A rajzok készülésének időszaka egy kihívásokkal teli kor volt az építészet terén is. A modernizmus újjászületése mellett a posztmodern ideák térnyerése útkeresésre késztette az alkotókat. Magyarországon a stílusbeli dilemma mellett a központi, államosított építészet lassan átalakulóban volt magánpraxisokká. Ebben a forgatagban kellett egyéni hivatásukra, útjukra rátalálniuk a fiatal építészeknek, ami nem volt könnyű feladat. Talán a rajzokon fellelhető „káosz” is ezt a korszellemet, az építészeti inspirációk, egyéni mondanivalók sokasága között való kutakodást takarta.
„Meghatározó gondolatom volt akkor, hogy ha egy idolt keresünk, ami az építészet szubsztanciáját magában tudja foglalni, akkor az a dór templom, a maga keménységével, egyszerűségével. És ha én az építészetet szimbolikusan akarom megjeleníteni, akkor annak az arca egy dór templom kell legyen.” – legyint egyet, majd folytatja… „Lehet ezzel vitatkozni, de én akkor erről teljesen meg voltam győződve.”
A görög templomépítészet archetípusa jelenik meg tehát tervének főhomlokzatán mint az épület funkciójára utaló jel. A belső terek ugyanakkor különböző stílusjegyeket vonultatnak fel. Organikusan hullámzó vonalak mentén húzódó folyosók, racionálisan kiszerkesztett dongaboltozat, gótizáló boltozatú lift, a Pantheon gömbkupolájára és egyben Boullée utópisztikus gömbjére hajazó csarnoktér. Kétségkívül a belső terek dúskálnak különböző korok építészeti, elméleti idézeteiben.
„Ezeket az építészeti gageket bele kellett valahogy tuszkolni, hogy mindenütt legyen valami érdekesség, de mégis valami racionális, áttekinthető rend is jelen legyen.”
Az épület fő érdekességét, a kupolatérből lenyúló föld alatti antropomorf barlanghelyiséget, ahova egy csigalépcsőn leereszkedhet a látogató, a vár alatti barlangrendszer inspirálta.
„Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy az épület alatt is húzódik egy barlang, ahova be lehet költözni, és egy olyan természetes tér alakul ki, ahol el lehet helyezni gondolatébresztő, emlékeztető objektumokat. Az volt a cél, hogy érezni lehessen, hogy mindig jelen van valaki – akár transzcendens formában is.”
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy digitális modell nélkül, pusztán a képzelőerő segítségével ilyen rajzokat szerkeszt az ember. Kuslits derűsen emlékszik vissza, hogy a földön hasalva, a távoli iránypontokat a padlóra tűzve rajzolt napokon keresztül. A rajzi jelleg dominanciája mentorainak figyelmét is felkeltette.
„Egyszer csak Molnár Péter megkérdezte tőlem: szerinted az egész csak rajz? Erre én bonyolult fejtegetésbe kezdtem, hogy rajznak tűnik, de korrelációban van a valósággal… Csak később jöttem rá, hogy igaza volt, nekem ez csak rajz volt. Engem nem érdekelt a malter meg a beton, a grafit és az akvarellpapír viszont annál inkább.” – zárja le a gondolatmenetet.
A rajzokról számomra nemcsak a pontosság, határozottság és odafigyelés érződik, hanem az is, hogy az alkotó együtt élt az elképzelt terekkel, bennük mozgott, végigjárta őket. Érződik, hogy ezek nem csak rajzok: egy individuum és egy kor építészeti identitásának, kihívásainak lenyomataként sokkal többről mesélnek. A megálmodott terek gondolatokat ébresztenek, a rajzok mélységeiben ugyanúgy el tudunk bolyongani, akárcsak egy „valódi” épület tereiben.
// /
