Terítéken az anorexia – Vértessy Dorottya étkészlete
Azt mind meg tudod enni? Nem lesz az sok? Eszel te rendesen? Ilyen és ehhez hasonló, sokunk számára ismerős kérdések és bántó kommentárok inspirálták Vértessy Dorottya abszurd tárgykollekcióját, amivel az egyik legelterjedtebb evészavarra, az anorexia nervosára reagált. Magyarországon legalább 30.000 diagnosztizált anorexiás beteget tartunk számon, közülük 10 éven belül minden 12. beteg életét veszti a betegség szövődményeinek következtében, az anorexia tehát az egyik legnagyobb halálozási rátával rendelkező pszichiátriai zavar. Mivel sokan továbbra is szkeptikusan állnak a kórképhez, Dorottya azt a célt tűzte ki maga elé, hogy konceptuális megoldásokkal tegye átélhetővé az anorexiások különböző lelki folyamatait, evéshez fűződő nehézségeiket és jellemző viselkedésformáikat.
Tojás
Az imbolygó, instabil tárgy az anorexia bizonytalanságát szimbolizálja, miközben a tojás kettévágásának gesztusa érzékletesen reagál az ételhez fűződő küzdelmes viszonyra – a tárgy hullámzó, csúszós felülete és a konstans billegés miatt szinte lehetetlen feladat. A tárgy szándékoltan hozza kényelmetlen helyzetbe felhasználóját, kizökkenti a táplálkozás megszokott helyzetéből, rávilágít arra, hogy ami valakinek hétköznapi rutin, az másoknak nehézséget jelenthet.
Rizs
Az étel elrejtése, „turkálása” hangsúlyos viselkedési forma az anorexiás betegek körében. A beteg inkább megtéveszti környezetét, azt a hatást igyekszik kelteni, hogy nincsen problémája, mindenki láthatja, elvégre változás történt tányérján, holott annak tartalmát csak gondosan elrejtette. Dorottya ezt a mozzanatot tematizálja egy olyan tányérral, amely két szintből áll: közepéről kifelé haladva az utolsó rizsszem is bekotorható a szintek között húzódó résbe.
Gombóc
A lapos tányéron található rudak nyomasztó érzést keltenek, sűrű rendszerük között bújik meg a túrógombóc, amely bár közelinek tűnhet, mégis számtalan akadály tarkítja a hozzá vezető utat. A minden irányból ágaskodó rudak merev (lelki) blokkokként manifesztálódnak, melyek az étkezés közben jelentkező küszködésre utalnak.
Leves
Első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy a kanál segítségével egyszerűen elfogyasztható az üvegtárgyból az étel, azonban az evőeszköz hajlítottsága és az edény keskeny átmérője miatt a leves a kiemelés során elkerülhetetlenül visszacsorog. A kimerítő próbálkozás a Tojás esetében látott példához hasonló: véget nem érő igyekvés, a kudarc borítékolható.
Borsó, Kukorica, Bab
A betegek mind saját testüket, mind az ételeket másképpen látják. Amikor tükörbe néznek, magukat nagyobbnak, testesebbnek gondolják, ételeik mögött pedig adatok, számok, kalóriák pörögnek. A Borsó, Kukorica és Bab tányérok ezt a látásmódot mutatják be az optikai illúzió eszközeivel. A tányérra került ételek hol nagyobbnak, hol többnek, hol pedig egyszerűen torznak tűnnek – a tükörkép sokféleképpen változik, de sosem a valóságot mutatja.
// /
A diplomamunka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kerámiatervezés MA szakán készült, témavezetője Kondor Edit volt
Fotó: Rácmolnár Milán
Dorottya Instagram-oldalát INNEN éritek el