Az „elesett front” visszafoglalása – Winkler Rebeka épületterve
„Elloptátok a kultúránkat!!”; „Adjátok vissza a kultúránk helyét!”; „Szellemi műhelye volt a romáknak, itt nőttem fel!” – olvasom a felháborodottság és elkeseredettség nyomait a Tavaszmező utca 6. szám lakatra zárt kapuján. 2016 október 24-én előzetes egyeztetés nélkül lakoltatták ki a huszonöt évig itt működött Roma Parlamentet, a cigányság civil önszerveződésének legfontosabb helyszínét. „Ez a front is elesett…” – írta Junghaus Tímea a józsefvárosi intézmény nekrológjában. A kormány ekkor még a Cziffra György Roma Kulturális és Oktatási Központot tervezte a főváros tulajdonába juttatott telekre, de a bejelentés óta eltelt nyolc év; az új intézménynek se híre, se hamva; a Roma Parlament einstandolt otthona pedig máig érintetlenül áll. Az üres tömböt, a roma közösségi-kulturális térfoglalás eltulajdonított szimbólumát gondolta újra Winkler Rebeka.
A 2024-ből visszatekintve a rendszerváltást követő években a roma polgárjogi mozgalom valósággal virágzott. Ahogy Rebeka kutatásában kiemeli, ekkor ismerték el nemzetiségként a cigányságot és habár a létrejött kisebbségi önkormányzatok csekély politikai befolyást élveztek, a társadalmi nyilvánosság felfrissült levegőjében mégis erőre kapott a roma önszerveződés. A folyamat egyik legfontosabb állomásaként hívták életre a Roma Parlamentet, amely több mint száz, kisebb roma kezdeményezés fölé tartott érdekképviseleti ernyőt. A cigányság első nem állami szervezeteként ott igyekezett kialakítani mozgásteret, ahol a kisebbségi önkormányzatok bukdácsoltak: a politika színterén.
A Tavaszmező utcai épületben pezsgő civil-kulturális élet zajlott: az első cigány önszerveződést segítő szervezet, a Phralipe Egyesület vagy az Amaro Drom lap mellett itt találhattuk például az egyetlen állandó és mintegy 250 műtárgyat felvonultató roma képzőművészeti kiállítást is. A kultúra megőrzésének és újratermelésének kiemelkedő helyszíne ráadásul nem csak a cigányságot szólította meg – képes volt teret nyitni interkulturális találkozásokhoz is. A közel három évtizednyi értékteremtés apránként lett a kormány roma szervezetek megosztottságára törekvő politikájának martalékává. Többek között a hatalom kezének ezen erőszakos beavatkozását illette kritikával Oláh Norbert, aki performanszában a bezárt épület elé szorongásokból és félelmekből „épített” falat tört át. A Roma Parlament továbbra is létezik ugyan, épületének elbitorlása azonban léket ütött a fővárosi cigányság marginalizáltság elleni küzdelmébe.
Rebeka térképe a már megszűnt és a még működő roma szervezetekről
Ha ma szétnézünk Józsefvárosban, úgy látszik, nincs minden veszve: találhatunk még alapvetően egymástól függetlenül működő, cigány érdekképviseleti, oktatási, kulturális és közösségi szervezeteket. Sőt, az utóbbi években „képzelt teret” is nyitott a szakmai diskurzus: a kétezres évek után a legutóbbi OFF-Biennálén újra terítékre került a roma kortárs művészeti múzeumról gondolkodó RomaMoma projekt. A cigányság polgárjogi mozgalma tehát nem szűnt meg, csak átalakult – a kivéreztetett civil szféra mardosó forráshiánya szétzilálta és elcsendesítette szakmai csoportokat, de a kitartó kötelességtudatukat nem tudta kiirtani. Rebeka az öntudatos jelenlétre alapozva tervezte újra a Roma Parlament épületét, véleménye szerint ugyanis
„[…] nem olyan intézményeket kell a cigányság számára megálmodni, melyek sosem léteztek, hanem azokat kellett volna életben tartani, vagy kellene újra életre kelteni, amelyek már létrejöttek, és példa értékűen működtek.”
A Tavaszmező utcától a vele párhuzamosan futó József utcáig nyújtózkodó területen álló épületet a 19. században kőfaragó és szobrászműhelynek tervezték. L alakban öleli körbe és karakteres, üvegezett árkádsorral fordul a belső udvar felé, a lépcsőházát pedig freskó díszíti. A régi műhely területe ma három egységre osztható: a Roma Parlament egykori épületére, a Martsa Műteremre és egy parkolóként hasznosított foghíjtelekre. Rebeka térszervezésében a zártsorúságot megszüntető, nyitott és fedett terekkel szegélyezett udvar passzázs-szerű közteret alkot, amin keresztül a teljes terület bejárhatóvá válik. Az épület eredeti közösségi és kulturális funkciói úgy, mint a civil szervezetek irodái vagy az alkotó- és kiállítóterek Rebeka tervében is szerepelnek és kiegészülnek a lakhatási nehézségekre reflektáló kollégiummal.
Nem könnyű feladat tervezőként egy jó és rossz emlékektől terhes, politikailag ellehetetlenített intézmény épületéhez nyúlni. Rebeka gesztusában a láthatatlanná tett válik újra láthatóvá, friss elképzelésein keresztül pedig újra gondolhatóvá is. A gyakorlati megvalósítás pedig ott kezdődik, ahol engedjük, hogy a képzeletünk visszafoglalhassa azt, amit elvettek tőle.
// /
Winkler Rebeka Roma Parlament és közösségi ház – Városi tér a Tavaszmező utcában c. diplomamunkája a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építőművész MA szakán készült, témavezetője Marián Balázs, konzulense Molnár Beáta voltak.
