Paradigmaváltás a kiállításkritikában? – Beszélgetés a Rendes Kapuőrök szerkesztőségével
Mi az a Rendes Kapuőrök? A név alapján azt se tudjuk eszik-e vagy isszák, pedig egy ígéretes projektet rejteget ez a furmányos elnevezés. A Rendes Kapuőrök egy kiállításkritika-oldal. Mi több, kiállításkritikákat megosztó Instagram oldal. Elméletis hallgatóként feladatomnak éreztem, hogy megosszam nagyobb olvasóközönséggel is, min dolgozik hivatalosan szeptember óta a Rendes Kapuőrök szerkesztősége. Ugyanis a projekt a MOME designelmélet másodéves mesterszakos, azon belül is a designkurátor specializációra járó hallgatók ötletéből született. A Deák Erika Támogatás segítségével továbbfejlesztették az oldalukat, a vizuális identitásukat és egy plusz szakmai löketet is kaptak ahhoz, hogy betöltsék a hazai művészeti kritika terén fennálló hiányt. Mivel egy tíz fős csapatot nem a legegyszerűbb feladat elkapni a MOME-n, így végül a szerkesztőség két tagjával, Fedics Laurával és Vass Rékával beszélgettünk a Kapuőrök missziójáról, működéséről, meg mindenről, ami kiállításkritika.
Fiatal designelmélet-designkurátor szakos hallgatókként mi volt a ti elképzelésetek, elméleti hátteretek az oldal létrehozásakor? Mi lenne a ti szerepetek a művészeti diskurzusban?
FL: A tavaszi félévben az egyik oktatónk, Sidó Anna Kiállításkritika kurzusán kezdtünk el először gondolkodni arról, hogy a művészetkritikának, kiállításkritikának hol van igazából a helye a művészeti diskurzusban. Mélyi József művészettörténész egy szövegében [1] konstatálja, hogy ebben a növekvő online jelenlétben mennyire kiemelt szerepe van mindenféle „önjelölt” kiállításkritikának, illetve egy intézmény social média kommunikációjának a mediátori szerep betöltésében. Alapvetően befolyásolja a nézettséget, a közönség véleményét az, hogy egy-egy kulturális szereplő hogyan kommunikál magáról.
Ebben a kontextusban nem egyértelmű feladat kiállításkritikát írni, már csak azért sem, mert itthon szinte egyáltalán nem része a kurátori praxisnak. Az oktatásunkban azt már látjuk, hogy egy kurátornak fontos feladata a tartalom-előállítás, de ez nem merülhet ki kiállításrendezésben és a falszöveg írásban. Nagyon fontos, hogy megmutassa hogyan gondolkodik egy másik kiállítás koncepciójáról, mivel ez egy köztes szerep a szakma és az érdeklődők között.
Mi hallgatóként kicsit benne vagyunk a szakmában, de még kívülről is nézzük: meg kell tanulnunk úgy kifejezni a gondolatainkat, hogy megtaláljuk a közönségünket, legyen az szakmai, vagy szakmán kívüli.
Szerintem jó lenne letisztázni, hogy miért ez a nevetek. Mit jelent a ti esetekben a kapuőr [2] kifejezés, hogyan kapcsolódik a ti tevékenységetekhez?
VR: A nevünk tulajdonképpen a feladatunkat, a hivatásunkat tükrözi, és az általunk képviselt állásfoglalást szimbolizálja, legalábbis a “kapuőrök” megnevezés. És nem mellesleg, mi tök rendesek is vagyunk. Átvitt értelemben persze, de a kortárs művészeti szcénára való reflektálás mellett mi a kiállításkritika intézményének “kapujában” őrködünk, a be- és kimenőket ellenőrizzük, illetve magát a kiállításkritika műfaját is formáljuk, élénkítjük. Úgy vélem, hogy szakmai relevanciánk most már eléggé megalapozott erre a misszióra.
FL: A ,,kapuőrszerep” kifejezés a már idézett Mélyi szövegben is olvasható, amin az egyik óránkon félig viccelődtünk, aztán elkezdtünk rezonálni vele. Egy átlag tartalomfogyasztónak nincs kapacitása arra, hogy elolvasson és értelmezzen egy hat oldalas kiállításkritikát, ami lehet, hogy olyan emelkedett gondolatmeneteket tartalmaz, amihez nem is tud kapcsolódni. Az Instagram-poszt kétezer karakteres limitébe pont belefér egy-két olyan gondolat vagy nézőpont, ami megfog.
Mindenképp problémás, hogy a művészetről szóló szakmai kritikák az átlag érdeklődő számára szinte befogadhatatlanok. A Rendes Kapuőrök miként szeretne változást elérni ebben? Érdekelne, hogy miért az Instagram felületén jelennek meg a kritikáitok.
FL: Tulajdonképpen az a célunk, hogy átformáljuk a kapuőrszerepet. Szeretnénk elérni, hogy a kritika műfaját ne úgy ítéljék meg az emberek, mint ami habzó szájjal szétszedi az intézményrendszert, a koncepciót, meg mindent – ebből a hozzáállásból kezdetben nekünk is le kellett adni. Egyszerűen nincs erre szükség. Arra van szükség, hogy emberek beszéljenek a művészetről, mert van rá igényük. Kell egy paradigmaváltás, hogy szakmabeliként máshogy beszéljünk a művészetről és kicsit érdekesebb módon alakítsuk a szakmai diskurzust, hogy ezzel fel tudjuk kelteni például a fiatalabb generáció érdeklődését, mert leginkább őket szeretnénk bevonni. Minderre az Instagram platformja tökéletes. Emellett szeretnénk, hogy egy párbeszéden alapuló kritika alakuljon ki és hosszú távon, ha nagyobb elérésünk lesz, a követőink is beszálljanak beszélgetésekbe. Ezekből is megosztanánk gondolatokat.
Eddig többnyire az elméleti hátteretekről és a missziótokról meséltetek. Beszéljünk kicsit a konkrétumokról is: hogyan működik a szerkesztőségetek? Térjetek ki arra is, hogy mi alapján szelektáltok a kiállítások között.
VR: Hármasával vagy négyesével megyünk el kiállításokra, tehát egy kiállításról több kritika születik. Az egyik alapelvünk, hogy törekedjünk a többszólamúság megjelenítésére, ami a születő kritikák stíluspluralizmusát is jelenti, pozitív értelemben. Tehát szeretnénk egyrészt színesíteni az adott kiállításhoz készült kritikák palettáját, másrészt megmutatni, hogy nem csak egy jó válasz létezik. Szerintem ez személyesebb jelleget ad a mi történetünknek és közelebb hozhatja a friss kiállításkritika-olvasókat a műfaj megismeréséhez. Szerencsére tízen vagyunk a szerkesztőségben és mind nagyon különbözünk. Más korosztályokhoz tartozunk, más területek érdekelnek minket a divatkutatástól az experience designig, ezért teljesen más szemszögekből látjuk ugyanazt a kiállítást.
FL: Forgó szerkesztőségként működünk, tehát aki az egyik héten nem ír, az mondjuk olvasószerkesztő. Így tudunk egy hónapban három-négy kiállításról beszámolni, vagyis heti egy kiállításról három hallgató tollából. Ez a szám az Instagram hármas osztásával amúgy pont kompatibilis. Fontosak még az archív anyagok a régi Instagram oldalunkról, mivel néha – ha mondjuk elúszik egy csapat – ezekből is posztolunk. Ez nem titok, az egész oldal növekedésének van egy organikus jellege, amiben a saját hangunk megtalálása is benne van – az archív posztok ezt is hivatottak bemutatni.
Mi alapján választjátok ki, hogy melyik kiállításokról írtok?
FL: Olyan típusú kiállításokat is szeretnénk bemutatni, amikről nem feltétlenül születnek kritikák. Bizonyos kiállítások csak egy hónapig láthatók, és emiatt nincsen róluk kommunikáció, pedig a koncepciójuk nagyon erős és nagyon sok munka van bennük. Az idő egy eléggé fontos tényező, de ettől függetlenül nem kevésbé értékesek, mint a nagyobb presztízsű kiállítóterekben, múzeumokban bemutatott kiállítások – ugyanúgy kell róluk beszélni. Emellett sokunkat érdekelnek az újfajta kurátori praxisok, kiállítások, nem csak a white cube terek világa. Vannak kiállítóterek, egyéb helyszínek, amik szintén művészeti értéket képviselnek, csak nem abban az exkluzív, megszokott kommunikációs formában értesülünk a kiállításaikról. Ezeket végképp érdemes feldolgozni – tavaly például írtunk emlékházról is kritikát.
A Ti munkátok is bizonyítékot ad arra, hogy kibontakozóban van egy reformlátásmód a művészeti párbeszédben, amelyet a fiatal generáció próbál megteremteni. Mit gondoltok, mi lesz a Rendes Kapuőrök jövője? Szeretnétek kilépni az online térből?
FL: Ez kicsit távolabb van még. A közeljövőben az a célunk, hogy felvegyük azt ritmust, amit az előző félévben már valamilyen szinten megismertünk, és hogy működésben tartsuk az oldalt. Egy évre pályáztunk a Deák Erika ösztöndíjra, de természetesen szeretnénk folytatni a munkát azután is. Nagyon nehéz megmondani, hogy hol leszünk egy év múlva, mert az egyetemi lét, meg talán a mi korosztályunk sajátossága is, hogy nem lehet tudni, jövőre, vagy akár fél év múlva ki hol lesz majd a világban. Szerintem izgalmas lenne, ha egy nagyobb közösség lenne az oldal mögött, szeretnénk az olvasóinkkal egy stabilabb párbeszédet kialakítani.
Szívesen járnék kiállítást nézni nagyobb csapattal és utána akár leülni, kerekasztal beszélgetést indítani. Csodálatos dolog, amikor emberek a művészeten keresztül valóban tudnak kapcsolódni egymáshoz.
Ahogy beszélgettem Laurával és Rékával egyértelmű volt, hogy a Rendes Kapuőrök több, mint egy egyetemi projekt. Munkájukkal alapvetően szeretnék újradefiniálni a kiállításkritika műfaját, a kurátor szerepét, de elgondolkodtatnak a szakmaiság kérdéséről is. Mindezt azért, mert a művészetről beszélni kell. És talán ehhez le kell emelnünk arról a piedesztálról, amin évszázadok óta érintetlenül áll.
// /
A Rendes Kapuőrök szerkesztőségének tagjai: Balázs Dávid, Fedics Laura, Patek Andrea, Sógor Abigél, Szentiványi-Székely Enikő, Szolomayer Márk, Tomka Róza, Tóth-Meisels Bence, Ujfaluczky Aida, Vass Réka
[1] Mélyi József: Közösségi média, közösségi műkritika. In: Bárány, Tibor; Hamp, Gábor; Hermann, Veronika (szerk.) Kulturális iparágak, kánonok és filterbuborékok. Budapest, Magyarország: Typotex Kiadó (2020) pp. 59-67.
[2] A kapuőr (~ gatekeeper) szót Kurt Lewin amerikai pszichológus intézményesítette az 1940-es években, egy évtizeddel később pedig már a tömegkommunikáció terén lett használatos. A gatekeeping egy olyan folyamat, amely során az információt a média megszűri, mielőtt a nyilvánosság elé kerül.
