Kölcsönös függésben – A MOME INTRO kiállításról
Egymásra vagyunk utalva, mégis túl sokszor találjuk magunkat egyedül, eszköztelenül a mindennapokban. Patologikus jelenségként, az ember gyengeségeként tűnik fel a neoliberális paradigma horizontján a gondoskodás gyakorlata, holott az élet újratermelésének feltétele. A MOME INTRO: A gondoskodás rétegei című kiállítás fiatal tervezők munkáin keresztül épp azt villantja fel, milyen sokféle területet fed le a kölcsönös függésünk.
„A chatGPT a pszichológusom, jó ez?” szól a Telex közösségi média csatornáján egy napokban megjelent videó. Ahogy a baráti társaságban erről vitatkozunk, felmerül, hogy válasz helyett sokkal érdekesebb, miért hangzik el egyáltalán ez a kérdés. Nem önmagában arról a csábításról van szó, amit a zsebünkben lapuló, éjjel-nappal tettre kész MI asszisztens jelent, hanem arról a lüktető hiányról is, amit a magányos hajnali órákban a szintetikus diagnózisaival kísérlünk meg elcsitítani. A hiányról, amit a csak kevesek számára megfizethető terápia, a tisztességes megélhetésért végzett fő- másod- és harmadállások között szétőrlődő minőségi, családdal és barátokkal töltött szabadidő, vagy a virtuális térben a ghosting áldozatául esett koraszülött párkapcsolatok fémjelez.
A szisztematikusan elsilányított, az autonómnak és örökké reziliensnek kikiáltott állampolgár egyéni felelősségévé tett, és a techmogulok profitját gyarapító eszközökre butított gondoskodási infrastruktúrát a pandémia időszaka tette megkerülhetetlenül nyilvánvalóvá. Azóta sorra érik egymást itthon a problémát felkaroló művészeti tárlatok: hol a mentális egészség, a kapitalista gazdasági rendszer számára láthatatlan reproduktív munka, hol az intézményes gondoskodás nélkül önmagára utalt ember, és a megtartó közösségi vagy az eszképizmusba zárkózó megküzdési stratégiák kerülnek előtérbe. Részben ebbe a sorba, részben pedig a hallgatói bemutatkozások közé illeszthető a MOME INTRO: A gondoskodás rétegei című kiállítás.
MOME INTRO: A gondoskodás rétegei enteriőr. Fotó: Lakos Máté
Ahogy a kurátorok, Pokker Lili Nadin és Udvarhelyi-Ujfaluczki Aida elárulták, a fiatal tervezők munkáit felvonultató tárlat pilot programjára 2026 februárjában a Work/Flow című kiállítással került sor. A MOME akkori harmadéves hallgatóinak diploma portfóliójából készült válogatást öt gondolati csomópont, a fenntarthatóság, az identitás, az innováció, az örökség és az inkluzivitás köré rendezve mutatták be. „A munkák között kiemelkedően sok érzékeny témafelvetés rajzolódott ki, és egyértelművé vált, hogy a fiatal alkotókat foglalkoztatják a gondoskodás különböző formái.” Így került a téma az alapszakos hallgatók munkáit bemutató kiállítás fókuszába.
Az egyetemi open call-on kiválasztott és az Editoryban kiállított harmincnégy alkotás a legkülönfélébb fogalmakon keresztül érinti a gondoskodást, a kulturális örökségünk megőrzésétől kezdve az élő környezetünkkel való viszonyunkon át egészen a közösségeink szerepéig. És habár a kiállítás a gondoskodás különböző rétegeit kívánja feltárni, talán pontosabb volna azt mondani, hogy azok áttetszőségéről, törékenységéről, lassú, olykor alig észrevehető eltűnéséről mesél.
Balra Zsiros Ádám Becoming Wind, jobbra Czeglédi Hanna We Don’t Talk About This című alkotásainak részlete. Fotó: Lakos Máté
Ez a gyászmunkával foglalkozó alkotásokban a legszembeötlőbb. Czeglédi Hanna és Zsiros Ádám művei azzal a szinte felfoghatatlan élethelyzettel szembesítenek minket, hogy milyen túl korán elveszteni egy szülőt. Míg Ádám finom selyemre nyomtatott fekete-fehér analóg képei az anya közeli emlékének súlyán hullámzanak, addig Hanna szekvenciája épp az apáról megőrzött emlékek hiányát érzékelteti. A VHS kazettákból először kifotózott családi felvételekről később egy program fokozatosan kitörölt képpontokat, majd az archív kép roncsolása fizikai tárgy, és az arról készült digitális nyomat formájában nyerte el végső alakját. A médiumokon, beavatkozásokon átívelő alkotói döntések többszörösen távolítanak el minket az eredeti képtől – csakúgy, mint az elvesztett személytől az idő és az emlékezés fragmentált természete.
Árpili Gergely Harmadik félidő: a focicsapat mint közösségteremtő erő című munkájának részlete. Fotó: Lakos Máté
A gyászunk egy részét szükségszerűen egyedül cipeljük, de a terhén a rítusok, a közösségben történő feldolgozás képes enyhíteni. Vagyis, képes lenne, ha nem teljesen eszköztelenül és tanácstalanul állnánk ma a közösségi hagyományaink hűlt helyén, egymagunkban. A kiállítás olyan projekteket is felmutat, amelyek pont ezek fontosságát hangsúlyozzák és megőrizhetőségükről gondolkodnak. Áprili Gergely fotósorozattal kiegészített designelméleti kutatásában például a sportban máig rejlő közösségteremtő erő kerül fókuszba. A futball az esettanulmányait jelentő Komárom-Esztergom megyei községek esetében különös súllyal bír, ahol a III. osztályú csapatok bajtársias dinamikája nem csak a tagjaik, hanem a települések egésze szempontjából identitásképző szerepet tölt be.
Jójárt Panna, Dévai Zsófia és Szerdahelyi Boldizsár Vasárnapi ebéd c. zineje és terítője. Fotó: Lakos Máté
A „hátsó füves” mellett az étkezőasztal is hasonlóan fontos találkozási pont. A születésnapok, a házassági évfordulók, a karácsonyok vagy baráti találkozók rendszerint egy asztal köré szerveznek minket, azonban az apró albérleteink két bárszéket elbíró reggelizőpultjai és a felgyorsult életmódunk között mind a tér, mind az idő egyre inkább kicsúszik a nagy, közös étkezések alól. Pedig a nászajándékba kapott ezüst étkészlet mellett feldöntött kristályüveg pohárból a horgolt abroszra csorduló történetek, az unásig ismételt fejezetekben váratlanul felbukkanó új részletek és a két mondat közé ékelődő, jelentőségteljes csendek együtt termelik újra és újra az interperszonális viszonyainkat. Jójárt Panna, Dévai Zsófia és Szerdahelyi Boldizsár fotóesszéinek snapshotjain feltűnő szocialista enteriőröket, dolgos – és jellemzően láthatatlan – női kezeket és körbe ült asztalokat a ritkuló vasárnapi ebédek fölötti keserédes nosztalgia és a megőrzésük vágya köti egy kiadványba.
Balra Garai Adrienn Don’t Brush It Off, jobbra Czinkóczi Naomi Nincs a homlokomra írva című munkája. Fotó: Lakos Máté
Ideális esetben a saját magunkról való gondoskodás nem különül el a közösségeinktől, azonban a társadalmi tabuk által gerjesztett szégyenérzet hatásosan száműz bizonyos témákat a nyilvánosságból. A női egészség kutatásoktól kezdve a középiskolai biológia órákon át még a női csoportokban is gyakran mellőzött kérdései, mint a menstruációs ciklus például Czinkóczi Naomi adatszobrában válik szó szerint kézzelfoghatóvá. De nem csak a női test természetes működésének komplexitása szorul az orvostudomány és a mainstream ismeretterjesztés perifériájára, hanem annak felborulása is. Aki női testben él és tapasztalt egészségügyi problémát, több, mint valószínű, hogy hallotta már egy nőgyógyász kissé sztoikus lemondással, vagy épp lenéző kétkedéssel tálalt magyarázatát: „nagyon sok minden okozhatja ezt, nem tudjuk”. Mintha a női test egy black boksz lenne, amit még a nyíltan kommunikált fájdalmak sem mindig képesek megnyitni. Garai Adrienn hajkeféhez készített edukatív csomagolásterve az endometriózis és a PMOS (vagyis poliendokrin metabolikus ovárium szindróma) tüneteire hívja fel a figyelmünket. Ezek között szerepel például a megnövekedett hajhullás és az intenzív fájdalom, amit a csomagolás a rajta olvasható információkon túl taktilis tapasztalattal is közvetít: a dobozból kiálló kefesörték szúró fájdalommal emlékeztetnek arra, hogy érdemes komolyan vennünk a testi reakcióink fontosságát.
A MOME Animáció alapszak és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány együttműködésében készült rövidfilmek. Fotó: Lakos Máté
Ahogy a kurátori szöveg fogalmaz, a kortárs tervezői és alkotói gyakorlatnak „különösen nagy felelőssége és szerepe lehet a […] kapcsolódások megteremtésében és feltérképezésében”. A MOME Animáció szakos hallgatóinak a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal együttműködésben készített rövidfilmjei pont arra mutatnak példát a kiállításon, hogyan nagyíthat fel a tervezés társadalmi problémákkal. A fontos ügyek képviselete, vagy a személyes és kisközösségi stratégiák felmutatása mellett azonban muszáj feltennünk bizonyos kérdéseket a gondoskodásról szóló diskurzussal kapcsolatban:
rendben, hogy szeretnénk tenni magunkért, egymásért és a környezetünkért, de vajon képesek vagyunk-e érdemben gondoskodni egy arra közönyös rendszerben? És ha az egyéni és közösségi gyakorlatok önmagukban kevésnek bizonyulnak, akkor mit tudunk állítani a gondoskodás összes aspektusát lefedő intézményrendszeri, politikai és gazdasági rétegről?
Enteriőr. Fotó: Lakos Máté
A kérdéseim nem csak a MOME INTRO, hanem más care-tematikájú kiállítások tapasztalatait is szintetizálják. Nem ettől az egy tárlattól várom a választ, hiszen a vállalása sem ez volt. A hallgatói munkák, azon belül is az intézményi reflektorfényből jellemzően kevésbé részesülő alapszakon készülő projektek egy tematikára felfűzött bemutatását tűzte ki célul, amit teljesített is. Egy sokszínű válogatás vezet be minket a kilenc képzésen és azok specializációin zajló tervezői munkába, amelyek a gondoskodási válságra érzékenyen rezdülő fiatal szakembereket ígérnek nekünk. És talán majd egyszer azt is keretezni fogjuk, hogy miért rezonálunk a gondoskodás aspektusaira, ezek hogyan feltételezik egymás, és hogy milyen rendszerszintű – akár az egyetemi közösségünkre vonatkozó – alternatívákat tudunk elképzelni.
// /
A „MOME INTRO: A gondoskodás rétegei” című kiállítás 2026. október 18-áig látható az Editoryban.
Kiállítók: Áprili Gergely, Baksa Nóra Korina, Bátky Nóra, Bekker Alexandra, Bukits Márta Anna, Czeglédi Hanna Edina, Czinkóczi Naomi, Dévai Zsófia, Ertl Borbála, Garai Adrienn, Göllönt Janka, Heitler Anna, Helmli Fanni, Horváth Virág, Ignácz Réka Anna, Jójárt Panna, Kas Milán, Klimcsuk Krisztina, Kokas Fanni, Kovács Adél, Kovács Ervin, Kovács Nikoletta Fanni, Langmár Boróka, Lengyel Franciska, Marosvári Gellért István, Menyhárt Maja Kamilla, Mezei Richárd, Molnár Nóra, Nádori Pippin, Pap Hanna, Péter Boróka, Pifkó Áron, Polyányi Lora Molli, Salamin Léna, Sándor Bozsóka, Sárai Véda, Simon-Pál Orsolya, Szerdahelyi Boldizsár, Szöllősi Réka Júlia, Tasi Dóra, Teleki Réka, Valcz Maja, Vinnai Lujza Blanka, Virághalmi-Vizy Sarolta, Zsiros Ádám
Kurátorok: Pokker Lili Nadin, Udvarhelyi-Ujfaluczki Aida
