„Lehet, hogy a kortárs képzőművészet tud érdekes is lenni?” – kurátori tárlatvezetés Bánkon

---

Telefonunkat – képzőművészet címszó alatt – elkérő gyanús fiatalemberek, a vasúti sínek mentén kifeszített piros-fehér kordonszalagok, madárijesztő, “zsidó strand” és a Polgármesteri Hivatal falain lógó festmények. Az idei Bánkitó Fesztiválon a korábbiaknál nagyobb szabású, komplex képzőművészeti program valósult meg, összesen harminc önálló projekttel. Don Tamást a Magyar Képzőművészeti Egyetemen frissen végzett kurátorát Hamvai Kinga kérdezte.

Milyen felütéssel láttál neki a fesztivál teljes művészeti kínálatának kialakításához?

Érdekesnek tartottam, hogy minden fesztiválozó potenciális művészetfogyasztó, és más helyet nem is tudok Magyarországon elképzelni, ahol tízezreknek tudunk megmutatni egy-egy művészeti projektet, amire egy galériában vagy akár múzeumban sincs lehetőség. Nem “hardcore” művészetelméleti alapokon nyugvó projektekben gondolkoztam, hanem olyasmiben, ami ebben a szituációban is működik: úszógatyában vagy bikiniben, sörrel vagy fröccsel a kezedben nem fogsz tíz oldalakat elolvasni vagy kétórás videókat megnézni. Ilyen szempontból alkalmazkodni kellett a környezethez, szerintem a művek nagy részének ez jól sikerült.

Mi volt a koncepciód?

Az egész fesztivál hívószava, témája a „határ”, nekem is ehhez kellett alkalmazkodnom. Három részből áll össze a teljes program: az egyik az Open Call, ami minden korábbi évben kiírásra került, ezt megtartottuk most is. Ezen kívül behívtam tizenegy művészt, főleg fiatalokat, valamint öt, a magyar szcénában progresszív szemlétűnek számító intézményt.

Elég nagy vállalás…

Igen, elég nagy vállalás és kihívás, és elég sok érdekes tapasztalat leszűrhető: egy fesztivál teljesen más, mint amivel korábban foglalkoztam. Bánkon például nincs rendes kiállítótér, amire két okból is szükségem volt – végül egy bordó falú színházi termet használtunk. Egyrészt a Kassák Múzeum lehozta Vízizrí kiállításának pop-up verzióját, ami a baloldali munkáskultúrával foglalkozik.

Másrészt festészetet, négy meghívott művész képeit is szerettem volna megjeleníteni: Radvánszki Levente különleges technikával készült reflexióját a szögesdrótokkal határolt országra, valamint Erményi Mátyás portrésorozatát, ahol a magyar származású tudósok, művészek, politikusok – olyan emberek, akik elhagyták az országot, disszidáltak, vagy a Magyarország mai határain kívül születtek – arcképei térképekből állnak össze. Ezer Ákos művén nem világos, hogy egy hétvégén grillező baráti társaság vagy egy poszt-apokaliptikus világ túlélő tábora jelenik meg. Végh Júlia festménye előtt szintén elbizonytalanodik a néző: nem tudod, hogy a határon innen vagy túl állsz, hogy ki hova tartozik, a kép szereplői a te oldaladra nem jöhetnek át, vagy te nem mehetsz át, egyáltalán hol a határ? Juli piros-fehér kordonszalagjai egyébként egy szabadtéri installáción, land art formájában is visszaköszönnek.

És mit látunk még szabadtéren?

Gróf Ferencet (a Société Réaliste művészcsoport egyik tagját) is felkértem, ő két projekttel is jelen van a fesztiválon. A „Foreigners please don’t leave us alone with Europeans” a 2002-ben a narancssárga alapon feketével megjelent „Foreigners don’t leave us alone with the Danes” feliratú plakát újragondolása ez a munka – kék alapon sárgával és a nemzetközi valutajelekből kiinduló tipóval. Továbbá tart egy Világtalanok című olvasószínház előadást, ami egy 1890-es műből kiinduló, a tavalyi párizsi terrorcselekményekre való reflexió.

Több performatív és eseményszerű dolgot is szerveztél, ugye?

Varga Máténak volt egy előadása a Polgármesteri Hivatalban. Máté három évet élt Izraelben, ahol fotókon dokumentálta a palesztin ellenállást, a helyi lakosság és az izraeli rendfenntartó csapatok közötti összecsapásokat. Erről tartott előadást mint az egyik legégetőbb határprobléma a világon.

Vannak játékosabb, fesztiválbarát projektek is, mint az FKSE és Kovács Kristóf együttműködése, a Képháború. Ugyanaz, mint a számháború, csak a számok helyett kortárs képzőművészeti alkotások fotója van a fejeden, és az alkotó nevével, vagy a kép címével tudod kiolvasni a másikat. Ebben az adaptációban az FKSE tagok munkái szerepelnek.

Az is szempont volt, hogy minél több médium képviseltetesse magát. A fotográfia milyen formában jelenik meg?

Dobokay Máté és Bíró Dávid a fotós részét képezik a programnak. Korábban együtt készítették a Trashbook-ot, mind a ketten a trash-el foglalkoznak. Most Bánkratrash címmel egy eléggé interaktív projektet hoztak: odamennek a fesztiválozókhoz 0-24 órában, és elkérik tőlük a telefonjukat, hogy készítsenek vele egy fotót, amibe belenyúlhat a fesztiválozó, és feltöltheti egy Instagram felületre.

Így egy szubjektív, de közösségi napló jön létre a fesztiválról. Ez kifejezetten participatív, a fesztiválozók aktív hozzájárulását igénylő projekt…

Szintén a fesztiválozók bevonására épít Balogh Viktória Tótündér projektje, melynek lényege, hogy „önzetlenül adjunk”. A Tó Tündére odamegy emberekhez, akik felajánlhatnak valamit, amit szívesen adnak – akár egy ölelést, egy bókot vagy 5 perces lelki segélyt. Kapnak cserébe egy cuki pöttyös karkötőt, mely felismerhetővé teszi a projekt résztvevőit, akik, ha találkoznak, átadhatják egymásnak ajándékaikat. Viki és a tó többi tündére folyamatosan gyűjtik a felajánlásokat, néhány közülük: alkoholosfilc tetkó, eszkimópuszi, szúnyogriasztó zuhany, pacsi, de van itt csók és „3 korty a sörömből” is.

Úgy tudom, a legtöbb munka kifejezetten erre a fesztiválra, erre a projektre készült.

Van olyan is, ami már megvolt, de ebben a kontextusban teljesen újraértelmeződik. Közülük talán a Nemmivoltunk! Crew feat Bódi Lóránd közreműködésből a Zsidó Strandot emelném ki, amely egy talált kép remake-je, és az Enyészpontok című januári-februári holokauszt témájú online kiállításra jött létre. Ők a Fortepanon találtak egy fotót, ami 1942-43 körül, valahol a Velencei tó környékén készült, és egy óriási táblára van kiírva, hogy “zsidó strand”.  Megkeresték az eredeti helyszínt, reprodukálták a táblát, amit ott újra felmutattak, felelevenítve a történteket. A tábla – az alternatív emlékmű – most a tóparti sétányon, az erdős részen van kitéve – nagyon sok embert láttam megállni előtte, elgondolkozni. Kizökkenti az embert, és ez tök jó.

A meghívott intézmények között szerepel a Teleport Galéria is, aminek te is alapító tagja vagy. Mit hoztatok le?

A Teleport 2015 óta működő non-profit intézmény, amely nem rendelkezik egy konkrét, földrajzilag behatárolható térrel, hanem mindig más és más olyan helyeken valósulnak meg a projektjei, amelyeket azelőtt nem nagyon használtak képzőművészeti célból. Ezzel kicsit az 50-es 60-as évek neoavantgárd művészetére is utalunk, hiszen akkoriban a legprogresszívabb művészet nem hivatalos színtereken került bemutatásra, hanem marginális helyszíneken, mint művelődési házak vagy egyetemek. Most egy hordozható videógalériát hoztunk létre, a 90-es évek klasszik otthoni tévézését szerettük volna visszahozni, ami eredetileg szabadtéren lett volna, de az időjárás szeszélyessége miatt inkább a kocsmákra koncentráltunk. Három csatorna van és minden csatornán magyar kortárs művészek videó munkái futnak. A csatornák: a History, a Music és a Reality – és ilyen témájú műveket válogattunk össze. A befogadó változtathatja a csatornákat, és pont úgy, mint a TV-ben, ha vált, megy tovább a műsor, nem áll meg. Készítettünk hozzá egy kiadványt is, a 90-es évek TVR-hét műsormagazinját idézi.

Rendkívül színes, gazdag anyagot sikerült összeválogatni téma és megközelítésmód tekintetében.

Arra törekedtem, hogy a „határ” a lehető legtöbb értelemben jelenjen meg, ne csak a nagyon egyértelmű menekült krízis miatt, hanem minél több módon hozzájárulva a jelentés rétegeihez. Így a személyes komfortzónából való kilépéstől elkezdve (interaktív projektek) vannak egészen elvont és a határ tematika mentén könnyen értelmezhető munkák is. A különböző jelentésrétegekre való reflexióval a cél az volt, hogy valamilyen módon megérintsük, elérjük a fesztiválozókat, akik elsősorban bulizni jönnek, és nem művészettel foglalkoznak. Remélem, hogy néhány ember érdeklődését sikerül felkelteni, és rájönnek, hogy lehet, hogy szexi a kortárs képzőművészet, és tud érdekes is lenni.

GALÉRIA

// /

Hamvai Kinga interjúja.

A fotókat Zellei Boglárka készítette.

---