MFSZ 60


Új ösztöndíjjal, honlappal és kiállítással ünnepli hatvanadik születésnapját a Magyar Fotóművészek Szövetsége

A Magyar Fotóművészek Szövetsége idén ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját, aminek apropóján új fotográfiai ösztöndíjat hoz létre, kutatás-sorozatot indít el, és honlapját is megújítja a szervezet.  A Várkert Bazárban nyíló Face-Boom című kiállítással és kerekasztalbeszélgetésekkel pedig közös ünneplésre hívják a közönséget.

Pécsi József: Önarckép sakkal (1932., zselatinos ezüst, 240 × 180 mm Magyar Fotográfiai Múzeum)

Pécsi József: Önarckép sakkal (1932., zselatinos ezüst, 240 × 180 mm Magyar Fotográfiai Múzeum)

A fotóművészet változásai a Szövetségen belüli célok újrafogalmazását is szükségessé teszik, így 2016-ban már új koncepció mentén segíti az intézmény az alkotások bemutatását, illetve támogatja elkészülésüket. Ennek első lépéseként egy fotográfiai ösztöndíjat hoz létre, amely a fiatal alkotókat segíti munkájukban: olyan, művészeti felsőfokú intézményekben hallgató diákok számára ír ki évente három ösztöndíjat, akik eddig kiszorultak az állami ösztöndíjrendszerből vagy a Nemzeti Kulturális Alap pályázataiból. Az egymillió forint értékű ösztöndíj évente három fiatal alkotót támogat egy-egy fotográfiai sorozat elkészítésében, melyek e támogatás nélkül nem születhetnének meg.

Tóth György | Önarckép | 1991 | print | A szerző tulajdona

Tóth György | Önarckép | 1991 | print | A szerző tulajdona

Vécsy Attila| atika ‘81 | 1981 | digitális nyomat | a szerző tulajdona

Vécsy Attila| atika ‘81 | 1981 | digitális nyomat | a szerző tulajdona

Még ez év során megkezdődik az eddig nem kutatott és hiánypótló terület tudományos feltérképezése, amelynek célja, hogy a fotó, művészet, gazdaságtan összefüggéseire irányítsa a figyelmet. Ennek érdekében egyetemi kutatócsoportokkal közreműködve szeretne elindítani egy kutatás-sorozatot, ami a magyar fotográfia gazdasági, kulturális, antropológiai, szociológiai szerepének meghatározására, valamint annak kimutatására vállalkozik, hogy a fotó, mint médium mekkora gazdasági erőt képvisel a többi művészeti ághoz viszonyítva, illetve önmagában mekkora erőforrásokat tud felmutatni, és azok hatékonysága milyen mértékű.

Drégely Imre - Bányay Péter| (1960-2003) "Négy negyed" közös önarckép az 1997-es Common Works című sorozatból / | zselatinos ezüst |a szerzők tulajdona

Drégely Imre – Bányay Péter| (1960-2003) “Négy negyed” közös önarckép az 1997-es Common Works című sorozatból / | polaroid negatív, ezüst zselatin print |a szerzők tulajdona

Ez év szeptember végére elkészül a Szövetség megújult honlapja, ahol nem csupán a tagok munkásságát ismerhetjük meg, de 1956-tól kezdődően végigkövethetjük majd az archív képanyagon keresztül a magyar fotóművészet fejlődését is.

Szintén szeptemberben nyílik egy átfogó portré kiállítás Face-Boom címmel a Várkert Bazárban, amely a fotográfia megjelenésével indukált hagyományos arckép ábrázolásban megjelent és a mai napig tartó változást igyekszik bemutatni a Szövetség tagjainak munkáiból válogatott fotókkal.

Ambrits Tamás | Személyiség I. | 2000 | digitális nyomat | a szerző tulajdona

Ambrits Tamás | Személyiség I. | 2000 | digitális nyomat | a szerző tulajdona

A 60. évforduló alkalmából rendezett kiállítással, beszélgetés-sorozattal, a frissülő honlappal, valamint az ösztöndíjjal és a kutatások megindításával szeretné a Szövetség a magyar fotóművészeti szcénában meglévő vezető pozícióját megőrizni, és annak megfelelően felelősséget vállalni a fotográfia hazai fejlődésében.

Kovács Melinda| Műterem | 2016 | Digitális fotó | A szerző tulajdona

Kovács Melinda| Műterem | 2016 | Digitális fotó | A szerző tulajdona

FACE-BOOM kiállítás

Helyszín: Várkert Bazár, Déli Paloták

Megnyitó: 2016. szeptember 16. (péntek) 18.00

Megtekinthető: 2016. szeptember 25-ig

Kurátor: Gál Georgina művészettörténész

A kiállításhoz kapcsolódó kerekasztalbeszélgetések: szeptember 16. (péntek) 19:00

Önarckép és identitás a fotóművészetben

résztvevők: Horányi Attila, egyetemi adjunktus (MOME); Haris László fotóművész; Nagy Kriszta, képzőművész; Sturcz János, művészettörténész; Tóth György, fotóművész

moderátor: Gál Georgina, művészettörténész

szeptember 17. (szombat) 18.00

Fotóműtárgy és gyűjtés

résztvevők: Barabás Lajos, magángyűjtő; Ébli Gábor, egyetemi docens (MOME); Martos Gábor, műkereskedelmi szakíró; Szipőcs Krisztina, Ludwig Múzeum

moderátor: Barta Zsolt Péter, fotográfus

szeptember 23. (péntek) 18.00

A magyar fotóművészet a galériák profiljában

résztvevők: Borbély László (Artphoto Galéria); Erdész László (Erdész Galéria); Faur Zsófia (Faur Zsófi Galéria); Haász Ágnes (Magyar Elektrográfiai Társaság); Hegedűs Orsolya (acb Galéria); Kovács Krisztina és Szalóky Károly (Várfok Galéria); Körmendi Anna (Körmendi Galéria); Pőcze Attila (Vintage Galéria)

moderátor: Uhl Gabriella, művészettörténész, kurátor

szeptember 24. (szombat) 18.00

Fiatal Fotóművészek Stúdiója – az alapítástól a jelenen át a jövőig

résztvevők: Albertini Béla, fotótörténész, volt FFS művészeti vezető; Barkóczi Flóra, FFS; Cséka György, művészeti író, volt FFS titkár; Féner Tamás, fotóművész, alapító és első művészeti vezető; Szűcs Tibor, volt FFS titkár; Tóth Balázs Zoltán a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa

moderátor: Dobokay Máté, FFS

// / 

forrás: sajtóközlemény