Építésztrio vihette haza a 2017-es Pritzker-díjat

A minden évben megrendezett, az építészetben kiemelkedő alkotókat elismerésben részesítő Pritzker-díj 39 éves történetében most először ítéltek díjat egyszerre három különböző építésznek: Rafael Aranda, Carme Pigem és Ramon Vilalta érdemelte ki idén a neves elismerést.

„A zsűri három olyan építészt választott, akik több mint három évtizede dolgoznak együtt és a mai napig óriási hatást gyakorolnak az építészetre, mint önálló diszciplínára. Dolgoztak köz- és magánépületeken, valamint kulturális helyszíneken egyaránt, és az a tény, hogy munkájuk során minden esetben képesek voltak az adott helyszín környezeti adottságaihoz alkalmazkodni, hihetetlen szakértelemről és mély integritásukról tanúskodik.” – nyilatkozta Tom Pritzker, a Hyatt Alapítvány elnöke.

1988-ban alapították együtt saját vállalatukat, az RCR Arquitectes-t, és azóta szüntelenül együtt dolgoznak, és osztanak meg minden egyes a munkájukkal járó felelősséget és megpróbáltatást. Olyan alkotások tartoznak kezük alá, mint a Toulouse-hoz közeli Soulages Múzeum vagy a spanyol Bell-Lloc pincészet.

„Egy olyan globalizálódott világban élünk, amelyben kénytelenek vagyunk nemzetközi befolyásra, iparra, diskurzusra és tranzakcióra támaszkodni, és ennek következtében egyre többen félnek attól, hogy elvesznek saját, belső értékeink, művészetünk és szokásaink. Rafael Aranda, Carme Pigem és Ramon Vilalta a bizonyíték arra, hogy mindezek együttes megtartása és alkalmazása igenis lehetséges. Segítenek abban, hogy ráismerjünk, hogy a kérdésre a válasz nem az „egyik vagy a másik”, hanem mindkettő. Legalábbis az építészetben, ahol is mindegyik birtoklása lehetséges –karjainkat kitárjuk a világ többi része felé, miközben képesek vagyunk megtartani gyökereinket.” – részlet a 2017-es Prtizker-díj zsűrijének beszédéből.

// /

Kéri Zoltán írása