Nyomtatás teljes kimerülésig
Gondolatok az 1955‒1980 közötti magyar művészi grafikáról és Maurer Dóráról szóló konferencia kapcsán
Sokat szoktam tűnődni azon, vajon hány képet láthattam már életemben. És hogy ezen belül hány olyan képet, amely művészi leképezés eredménye vagy dokumentációja, arról készült reprodukció. Ez utóbbi vajon ezres, többezres nagyságrendű lehet? Esetleg még annál is számottevőbb? És számszerűleg vajon hány műalkotást ismerek mélyebben? Vagyis mennyit ismerek közelebbről-távolabbról, mennyit szeretek, és mennyire „tudom sajátomnak” a vele, a róla való gondolkodással töltött időm mennyiségének függvényében.
Maurer Dóra | Rajzolás kamerával II. | 1979
NYOMTATÁS – NYOMHAGYÁS – A képalkotás új pozíciói az 1960-1970-es években címmel szervezett egész napos konferenciát a Magyar Képzőművészeti Egyetem december 1-jén, Maurer Dóra az egyetem Barcsay Termében megrendezett azonos című kiállításának záróeseményeként. A konferencia egy körülmény miatt egészen különlegessé tette a művekről való előadói és befogadói gondolkodás szokásos élményét. A nagyrészt Maurer Dóra életművének különböző szegmenseiről, más-más megközelítésben előadók ki-kiszóltak a közönség soraiban ülő művésznőnek, hogy kikérjék véleményét, vagy hogy kommentálja az elhangzottakat.
Ez a nem mindennapi mellékzönge maradandó és különleges élménnyé tette a konferencián való részvételt. Ha az időbeli távlat, amelyből tárgyalunk egy művet vagy alkotót, legalább több évtizednyi, az akaratlanul is rengeteg, többé-kevésbé helyes vagy helytelen spekulációnak adhat helyet. Bizonyára sokunk szokott olyasmiken is gondolkodni, hogy vajon mit szólna a réges-régen elhunyt Velázquez ahhoz a foucault-i elmélethez, amely talán minden, a spanyol barokk festészetet taglaló művészettörténet órán elhangzik, de a festőművész soha életében nem hallhatta. Bezzeg, ha velünk ülne a padsorok között, biztos lenne véleménye, pár érdekes hozzáfűznivalója, és igazán érdemes lenne megkérdezni őt is arról a bizonyos tükörről és annak funkciójáról. Főleg, ha olyan oldottan, olyan közvetlen hangnemben, olykor-olykor olyan szkepticizmussal válaszolna a feltételezésekre, mint ahogy azt Maurer Dóra tette.
Mélyi József előadásában egy jellegzetes Maurer-féle műtípust, a pedotypiát ismertette, illetve helyezte művészettörténeti kontextusba. E különös, szokatlan képalkotási műfajt egy ponton K.V. május 1-jei felvonulása mesterséges talajon című, 1971-es mű felől közelítette, mely pedotypia maga a mozgás és az idő lenyomata: K.V. (mint az előadás során kiderült: Komarik Vera) másfél órán keresztül járt körbe és körbe egy összegyűrt újságpapírokból kialakított, „mesterséges padlón”, úgy, hogy piros festékport szórt szét rajta. A művelet alatt a papírtalajban képződött egy kör alakú, pirosas mélyedés, a másfél órán keresztül rótt körök nyoma. Mélyinek, mintha hirtelen az a gyanúja támadt volna, hogy a tartalomhoz illeszkedően piros festékpor helyett akár vér is lehetne a nyomhagyó, a teória megerősítését vagy megcáfolását várva Maurerhez fordult, aki meglehetősen profán válaszával eloszlatott minden kétséget afelől, hogy a művet egyszerű piros festékporral hozta létre, „mert az volt kéznél”.
A főiskola után, 1961-re Maurer megtanult „kettős vágányon dolgozni”: megrendelésre készített grafikái mellett önálló, autonóm életművét is építeni. Révész Emese Párhuzamos vágányok című előadásában a képcsarnoki megrendelésekre készítettek közül mutatott be mintegy negyven Maurer-grafikát, amelyeket helyenként autonóm darabokkal is párhuzamba állított. A művésznő jelenlétéből fakadó érdekesség az volt, amikor látva a Révész Emese által felkutatott negyven grafika némelyikét, Maurer hozzáfűzte: „Ezt nem én csináltam. Ezt se.” Vajon a felelőtlen dokumentációból, a felejtésből vagy valakinek valamiféle múltbéli érdekéből adódhatott mára ezt az ellentmondást? Rejtély marad.
Fehér Dávid a grafika konceptualizálásának folyamatáról adott elő, Eredeti, másolat, lenyomat címmel, Maurer Dóra és Lakner László munkáinak nyomán. Előadását Maurer Rajzolás kamerával II. (1979) című fotósorozatával indította. E mű érzékletes motívuma annak a folyamatnak, mely során Maurer fokozatosan konceptualizálja saját grafikai nyelvét, mígnem kilép a hagyományos képgrafika keretei közül. E folyamat eredményének tekinthető a Printing till Exhaustion (1979) című, konceptualitással csordultig telített nyomat is: amellett, hogy az alkotó alkotás iránt tanúsított őrületes szenvedélyének állított emlékmű, az anyag elfáradására, elkopására is reflektál. Fehér Dávid rengeteg izgalmas analógiát mutatott be Rauschenbergtől Lakner Lászlón át Joseph Beuys-ig, és mint kiderült, Maurer sem ismerte ezek mindegyikét; biztos vagyok benne, hogy számára is nagyon izgalmas volt látni az összefüggéseket.
Nem tudom, hogy az előadások alatt látottakkal együtt mennyire növekedett az általam ismert és szeretett műalkotások száma. De abban biztos vagyok, hogy mindeddig csak töredéknyi olyan volt, amelyhez a művész maga által kimondott impressziók társultak emlékezetemben.
Maurer Dóra | Printing Til Exhaustion | 1979
A beszámolóban említett Maurer-művek mindegyike a magyar és nemzetközi konceptuális grafika alapvető műve; sok más elgondolkodtató, többrétű jelentéstartalmat hordozó alkotással együtt láthatta őket kiállítva az érdeklődő A NYOMTATÁS – NYOMHAGYÁS kiállításon, amely 2017. október 13-tól december 3-ig volt megtekinthető a Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében. A konferencián előadók teljes névsora: Beke László, Bódi Kinga, Eperjesi Ágnes, Fehér Dávid, Király Judit, Kovalovszky Márta, Mélyi József, Peternák Miklós, Révész Emese és Véri Dániel.
// /
Hegedűs Eszter írása
