MUSTRA: Geibl Kata fotósorozatai


Geibl Katával, a MOME fotográfia szakos hallgatójával Finnországban szerzett élményeiről, az unheimlich élethelyzetről, megszokottól való elrugaszkodásról, a várt váratlanról és a fotográfiához vezető útjáról beszélgettünk.

Geibl Kata | Uncanny Valley | 2017-

Vágjunk a közepébe: mesélnél egy kicsit a fotográfiával való kapcsolatodról?

Kiskorom óta a fotográfia érdekel igazán. Amikor 5 éves voltam egy fényképezőgépet kértem a nyuszitól, azóta is emlékszem rá, egy méregzöld 35mm-es kompakt fényképezőgép volt, amit mindig magamnál hordtam. Komolyabbra az ELTE film szakja után fordult a dolog. Itt láttam először Antonioni Nagyítás című filmjét, ami nagy hatással volt rám, de még ekkor is a filozófia szakra való átjelentkezést fontolgattam, de végül inkább az álmaim után mentem és folytattam a fotózást. A fotó segített nekem mindig is közelebb jutni a világhoz. Még mindig a hibákat és a váratlanságot értékelem a legjobban a médiumban, hogy más összefüggésekben tudok látni egy képet hónapok múlva, vagy akár olyan részletekre rábukkanni később, amikről nem is sejtettem, hogy a képen vannak.

Van sajátos munkamódszered?  Mi volt a legbizarabb inspirációs forrásod?

Mindig van nálam egy kis jegyzetfüzet, amibe felírom, ha látok valami érdekeset. Ha nem tudtam vagy nem akartam lefotózni, lerajzolom és mellé írom, hogy mi történt és hol. Később lehet, viszamegyek erre a helyre, vagy csak egyszerűen inspirációs forrásként használom. Régebben mindig mások munkáit használtam erre, de az utóbbi időben próbálok minél kevesebb képpel találkozni, mert úgy érzem, túlságosan nagy hatással vannak rám. Ehelyett most próbálok úgymond tiszta fejjel, fehér lappal elkezdeni egy projektet. A legbizarabb inspirációs forrásom talán, hogy már eléggé rágóta gyűjtöm a hírekhez tartozó sajtófotókat, egy egész kis gyűjteményem van már rakétarobbantás tesztekről, bűntényhelyszínekről, erdőtüzekről. Az a furcsa ezekben a képekben, hogy inkább tűnnek megrendezett fotónak, mint sajtófotónak.

A Campus Mundi kapcsán miért pont Helsinkit választottad?

Szerintem a Campus Mundi történetében én gondolkotam a legtöbbet azon, hogy hova is menjek. Nagyon sok lehetséges célpontom volt: Rotterdam, Berlin, Glasgow, Helsinki. Végül valami belső megérzés miatt döntöttem Helsinki mellett, tudtam, hogy nagyon jó az itteni egyetem, de ez önmagában kevés volt a döntéshez. Féltem amúgy idejönni; minden más országban láttam magam előtt, hogy mit fogok csinálni, milyen képeket fogok készíteni. Finnországból csak a pirosra festett faházakat, szaunákat és havas erdőket ismeri mindenki, és én is azt hittem, hogy itt nem lesz más. Ettől a skandináv képi világtól próbálok elrugaszkodni, és egy olyan oldalát mutatni Finnországnak, ami még az itteni tanáraim számára is meglepő.

Mivel foglalkozol most, szerinted hová fognak kifutni ezek a munkák?

Jelenleg két projekten dolgozom, az egyik egy inkább konceptuális sorozat, ami az emberiség tudományba vetett hitével foglalkozik, a másik pedig egy dokumentarista megközelítésű személyes projekt a Finn öbölről. Soha nem voltam még ilyen sokáig távol Magyarországtól, és itt minden nagyon újszerű és szokatlan számomra; ezt az unheimlich érzést próbálom feldolgozni az Uncanny Valley című sorozatomban. Remélem a végén majd egy kis zine lesz belőle.

GALÉRIA

UNCANNY VALLEY (2017-)

Geibl Kata | Uncanny Valley | 2017-

Geibl Kata | Uncanny Valley | 2017-

Geibl Kata | Uncanny Valley | 2017-

SISYPHOS (2017-)

Geibl Kata | Sisyphus | 2017-

Geibl Kata | Sisyphus | 2017-

Geibl Kata | Sisyphus | 2017-

Geibl Kata | Sisyphus | 2017-

RED, WHITE, GREEN (2017)

Geibl Kata | Red, White, Green | 2017

Geibl Kata | Red, White, Green | 2017

CROSSING BOARDERS (2016)

Geibl Kata | Crossing Borders | 2016

Geibl Kata | Crossing Borders | 2016

Geibl Kata | Crossing Borders | 2016

CÍM NÉLKÜLI KÉPEK 

Geibl Kata | Untitled | 2017

Geibl Kata | Untitled | 2016

Geibl Kata | Vemend | 2016

// / 

Geibl Kata a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, a Fiatal Fotográfusok Studiójának (FFS) tagja, 2017-ben felvételt nyert a Fiatal Képzőművészet Szövetségébe (FKSE).

Kata a Campus Mundi ösztöndíj-program támogatásával töltött fél évet Helsinkiben.

Nézzetek rá a HONLAPJÁRA is!  

Máli Fanni interjúja